Theater

1991 Programm


Magyar Állami Népi Együttes - Édeskeserű Ticketkauf
13 Veranstaltung

Nagy és nemes feladatra vállalkozik a Magyar Állami Népi Együttes erdélyi antológiájának színpadra állításával. Az Édeskeserű szerves folytatása annak az évek óta tartó alkotói folyamatnak, amely korszerű folklórértelmezésével, a színház eszközeinek bátor alkalmazásával, makacs következetességgel mutat rá újra és újra gyökereinkre, hagyományos kultúránk fontosságára.

Sztorigami- S03E04 Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az előadás kezdetén öt történetszálat indítunk el, majd a közönség többi tagjával együtt Te szavazod meg, hogy melyik négy folytatódjon. Egy történetszál kiesik, négy pedig pereg tovább, s utána ismét voksolhatsz, hogy melyik három maradjon. Minden körben kiesik egy – és a végén eldől, hogy melyik lesz az est története...

Edward Albee: Nem félünk a farkastól Ticketkauf
13 Veranstaltung

George és Martha, a középkorú házaspár egy protokollparti után, az éjszaka kellős közepén áthívja magukhoz a férfi új egyetemi kollégáját és annak feleségét egy kis ismerkedésre. A laza iddogálós-beszélgetős este azonban hamarosan kínossá válik az ifjú vendégek számára: házigazdáik egyre durvábban szólogatnak be egymásnak, és szép lassan kiderül, itt nem egyszerű játszmázás zajlik, ez az este az öldöklő leszámolás ideje, amit senki sem úszhat meg sértetlenül.

Martin McDonagh: Leenane szépe Ticketkauf
13 Veranstaltung

A hazánkban korábban Piszkavas címen is játszott színdarab, hasonlóan McDonagh filmjeihez, egyszerre mulatságos és mélyen megrázó, groteszk történet. Kovács Lehel rendezése Mucsi Zoltánnal a főszerepben!

Zord idők Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az RS9 Színház előadása.

Kemény Zsigmond Zord idő című regénye alapján írta: Lábán Katalin.

Nők az idegösszeomlás szélén leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Ez a történet nem játszódik, hanem száguld, hasít, felrepít, elenged és elkap. Nagyszabású, vadul lüktető zenék, taxis üldözés, kétségbeesett szerelem, eltévedt telefonhívások, terroristák, topmodellek, felgyújtott franciaágy, benyugtatózott gazpacho, és mindennek a közepén - a Nő.

Szülőfalum, Pest Ticketkauf
13 Veranstaltung

Fesztbaum Béla színházi estje Molnár Ferenc írásaiból

SZEÁNSZ - A gondolat ereje -Németh Gábor bűvészműsora Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Freakency és K.A.M.U. mellett a Szeánsz is egyedi hangulattal, sztorival és új trükk-arzenállal vár Benneteket.

Hüvelyk Matyi – Nagyvárosi kis kalandok Ticketkauf
13 Veranstaltung

Hüvelyk Matyi – Nagyvárosi kis kalandok
Aranyszamár Színház

CSINGILING ÉS A KALÓZOK Ticketkauf
13 Veranstaltung

Színházunk új bemutatója a „Csingiling és a kalózok”, olyan világba repíti el a kicsiket és nagyokat, melyre még álmukban sem mernek gondolni. Játszódik egy kalózhajón, a Karibi tengeren...

Muzsikáló esztendő – Angyalbárányok Ticketkauf
13 Veranstaltung

MeseJáték és Kézműves Céh mesedélelőttje

10:00-12:00

Tarkabarka Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.

Vacok Ticketkauf
13 Veranstaltung

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Mesék az óperencián túlról Ticketkauf
13 Veranstaltung

Áprilisi mesedélelőttünkön olyan történeteket viszünk színre, amiket még soha senki nem láthatott - hiszen a helyszínen, a gyerekek ötletei alapján születnek. Díszletet nem használunk, a színészek játéka, az élőzene és fénytechnika a gyermekek fantáziájában teremti meg a varázslatot.

Szegény Dzsoni és  Árnika Ticketkauf
13 Veranstaltung

6+
45 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: tárgyjáték, bunraku

Pinokkió Ticketkauf
13 Veranstaltung

Carlo Collodi meseregénye időtlen klasszikusként gyereknemzedékek sokaságát bűvölte el, Kecskemétre pedig az élő fabábu csodálatos történetének Magyarországon még sosem látott színpadi változata érkezik.

Boribon Ticketkauf
13 Veranstaltung

Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 45 perc

Micimackó meséi Ticketkauf
13 Veranstaltung

Karinthy Frigyes
Micimackó meséi
– gyermekmusical –
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása

Paprika és Rózsa Ticketkauf
13 Veranstaltung

Paprika és Rózsa – udvarlós mesék ovisoknak és kisiskolásoknak

Majorka Bábszínház - Kékfestő inas Ticketkauf
13 Veranstaltung

Palkó, a szegénylegény kékfestőinasnak áll. Csodálatos álmot lát, amit azonban nem árul el senkinek. A király, megunva a makacskodást befalaztatja.

Dunakanyar leider ausverkauft
13 Veranstaltung

váratlan románc egy felvonásban

Diplomácia - Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Bárdi Gergő, Sütő András, Varga Ádám Ticketkauf
13 Veranstaltung

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?

Faust Ticketkauf
13 Veranstaltung

-marionett játék-

A Vándorkutya Ticketkauf
13 Veranstaltung

igazi élethazugságok egy részben

Wekerlei zsebszínház - Sündisznócska lovagol Ticketkauf
13 Veranstaltung

A bábszínházi előadás után a gyerekekkel és szüleikkel kimegyünk a Wekerlei Kultúrház kertjébe és az ott lévő fát együtt felszalagozzuk.
A bábszínházi program mellett kézműves foglalkozással is várjuk a családokat.

Martin McDonagh: Hóhérok leider ausverkauft
13 Veranstaltung

MARTIN MCDONAGH
HÓHÉROK
fekete komédia
Fordította: Morcsányi Géza

Utazás a szempillám mögött Ticketkauf
13 Veranstaltung

A kortárs magyar irodalom egyik legnagyobb hatású alakjának, Csukás Istvánnak egy kevésbé ismert, négy évtizede született zenés mesejátékát állította színpadra a Zichy Szín-Műhely az író szakmai támogatásával, hogy az ifjúság megismerje a Mirr-Murr, a Pom Pom meséi vagy a Süsü, a sárkány mesefiguráit teremtő szerző világát.

Kisvakond a turista Ticketkauf
13 Veranstaltung

Élőszereplős bábjáték narrációval és sok Francesco Zappa zenével.

SZÜLŐI ÉRTEKEZLET leider ausverkauft
13 Veranstaltung

Hol van a határ diktatúra és szervezett iskolarendszer között?
Hol van a határ felnőtt és gyerek között?

23/24 Shirley Valentine Ticketkauf
13 Veranstaltung

Lélekmelegítők – Shirley Valentine
Lírai komédia egy életre szóló kalandról
Vándor Éva önálló estje

ANCONAI SZERELMESEK Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az Anconai szerelmesek kacagtatóan fordulatos, kedvesen pikáns, szellemes, zenés összekacsintás a hetvenes évek olasz slágereivel. Szerelem, slágerek, tánc, gegek, csipetnyi erotika, poénok, kacagás, happy end.

Fat Pig Ticketkauf
13 Veranstaltung

A darab mai sikerorientált, külsőségekre építő társadalmunk és kapcsolataink szatírája, mely számos fontos kérdést tesz fel. Hol van a saját boldogságunk ahhoz képest, amit másoknak mutatni akarunk? Mennyire tesszük magunkévá, amiket környezetünk mesél rólunk? Megtartható-e önmagunkba vetett hitünk? Milyen hatással van életünkre a fizikai megjelenésünk?

bis zu -50%
A király meztelen (utolsó előadások) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy kortárs előadás a mai ötvenesekről. Rólunk. Pazar szereposztás az évad leghitelesebb szomorú komédiájában! Kihagyhatatlan! Az évadban már csak 4 alkalommal!

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00

Posten im Warenkorb

insgesamt:


Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!