Teatr

tytułów: 2104


Bolha a fülbe Kup bilet
13 Wydarzenie

Béres Attila újra Szombathelyen rendez!

K. Del Aguila-G. Noriega-J.Someillan: Madagaszkár Kup bilet
13 Wydarzenie

Zenés Kalandtúra
– musical két részben-

-10%
A félelem megeszi a lelket / R. W. Fassbinder / a Kultúrbrigád előadása Kup bilet
13 Wydarzenie

A német színház és film megújítója, Rainer Werner Fassbinder műve egy idősödő takarítónő és egy bevándorló szerelmén keresztül az emberi kiszolgáltatottság történetét meséli el szívszorító egyszerűséggel és tisztasággal.

Valahol Európában Kup bilet
13 Wydarzenie

A történetben egy maréknyi árva gyerek kószál a háborús front kellős közepén biztonságra, hajlékra és élelemre vágyva. Céljuk a túlélés, kilátásaik azonban nem túl biztatóak. Útjuk során nemcsak ellenséggel, de jóakarókkal is találkoznak, akik segítenek meglátni az emberséget a legembertelenebb időkben is. Hűség, barátság, bátorság csak néhány a megszerzett kincsek közül, amikre bukkannak kis hőseink, valahol Európában vándorolva. A Valahol Európában az azonos című film musical-adaptációja, ami színházunk egykori igazgatója, Korcsmáros György írói örökségét is őrzi.

Tartuffe Kup bilet
13 Wydarzenie

Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. Nincs semmi elrejtve, ami nyilvánosságra ne kerülne, s titok, ami ki ne tudódna. Amit sötétben mondtok, világos nappal hallják majd, és amit a zárt falak közt fülbe súgtok, azt a háztetőkről fogják hirdetni. - Lukács evangéliuma 12:1-3.

A Pál utcai fiúk Kup bilet
13 Wydarzenie

A magyar irodalom egyik legszívbemarkolóbb alkotása felnőtteket, fiatalokat egyaránt megérint. Közös gondolkodásunk és közbeszédünk része lett a grund, amely a miénk, ahogy azt Dés-Geszti csupa érzelem, csupa dallam betétdalában éneklik a szereplők.

Hamlet Kup bilet
13 Wydarzenie

Klasszikus dilemma

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián: A PÁL UTCAI FIÚK Kup bilet
13 Wydarzenie

Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán
– zenés játék –

Ne most, drágám! Kup bilet
13 Wydarzenie

Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, a felfuvalkodott társtulajdonos, felesége távollétében, a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus szépségnek. Tervének többek között az is akadálya, hogy Janie férje, feltehetőleg erősen gyanakodna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony Gilbert beindítja a megoldás gépezetét, aminek következtében elképesztő események kezdik gyors ütemben követni egymást.

Willany Leó Improvizációs Táncszínház Kup bilet
13 Wydarzenie

A Willany Leó Improvizációs Táncszínháznak -az improvizáció műfajából kifolyólag- egyik fő jellemzője a kísérletezés, a folyamatos megújulás.

Mágikus állatok iskolája Kup bilet
13 Wydarzenie

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája
Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned?

Szép nyári nap - A Neoton musical Kup bilet
13 Wydarzenie

A Szép nyári nap című musical valamikor a hetvenes években játszódik Bácsszentmárián, egy olyan építőtáborban, amelyik közel van a jugoszláv határhoz. Ennek fontos szerepe van a történetben. A humorral és iróniával átszőtt musical szereplői fiatalok, akik „önként” vállalták a nyári melót.

Élet-ritmusra Kup bilet
13 Wydarzenie

Cédric Chapuis: Élet-ritmusra
Előadja: Medveczky Balázs

Anyatigrisek - musical Kup bilet
13 Wydarzenie

Végre hazánkban is látható a világhírű musical, Sue Fabisch legendás darabja!

Boeing, Boeing Kup bilet
13 Wydarzenie

Minden normális, modern férfinak három menyasszony az ideális, csak légiutas-kísérők legyenek, és menetrend szerint elkerüljék egymást.

De kié lesz a kutya? Kup bilet
13 Wydarzenie

Martin Rauhaus komédiája hatalmas filmsiker volt hazájában, színpadi változata pedig Németország után először nálunk mutatkozik be.

Az üvegcipő Kup bilet
13 Wydarzenie

vígjáték három felvonásban

BÁBEL • Duda Éva Társulat Kup bilet
13 Wydarzenie

Az emberiség mára nagyon eltávolodott eredendő, természetes közegétől. Miközben vágyunk egy harmonikusabb életre, nap mint nap mégis egyre nagyobb a zűrzavar, amelyben egyre nehezebb eligazodni és egészségesen élni.

A vége Kup bilet
13 Wydarzenie

A vége egy fotográfus szerelmeinek, családjának, karrierjének, s ezzel együtt a huszadik századnak összegzésre, feldolgozásra vagy éppen lezárásra váró, viharos története.

Lili bárónő Kup bilet
13 Wydarzenie

Gróf Illésházy László eladja adósságát vagyis ősi birtokát az iparos, bárói címét pénzért szerzett Malomszeginek, aki lányával, Lilivel, illetve annak vőlegényjelöltjével, Frédivel költözik a házba. Éppen akkor, amikor a gróf távozóban van a kastélyból.

A Pál utcai fiúk Kup bilet
13 Wydarzenie

Molnár Ferenc nemzetközileg is elismert ifjúsági regénye számos színpadi és filmes adaptációt ihletett, Magyarországon az egyik legolvasottabb és legnépszerűbb irodalmi mű. A zenés verzió ötlete a 2005-ös A Nagy Könyv című műsor után született: Geszti Péter, Dés László és Grecsó Krisztián munkája, a szöveghez felhasználták Török Sándor átdolgozásának néhány elemét is.

Figaro3 Kup bilet
13 Wydarzenie

Opera-mix két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A SEVILLAI BORBÉLY / FIGARO HÁZASSÁGA / A BŰNÖS ANYA

A házasságszerző (Hello, Dolly!) Kup bilet
13 Wydarzenie

Mrs. Dolly Levi furfangos, házasságokat összehozó cselszövései, melyekkel megözvegyült, fiatalabb és élemedettebb hölgyeket és urakat próbál közös háztartásba terelni, sok-sok kacagtató félreértésre, faramuci, összegabalyodott helyzetek szórakoztató feloldására adnak alkalmat – mígnem Dolly végül magának szerzi meg a legjobb partit.

Dés László: ÍGY ÖTEN! koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Básti Juli, Für Anikó, Mácsai Pál, Nagy Ervin

Öreglányok - Zenés komédia Kup bilet
13 Wydarzenie

Négy különböző kultúrájú "öreglány" – őszinték, viccesek- igazi emberek, még most is ízig – vérig nők. Öreglányok, akik úgy játszanak, mint a gyerekek a játszótéren. Olyan nők, akikhez az élet nem volt mindig kegyes, mégis minden mondatukkal azt üzenik: NEVESS ÉS ÉLJ!!!

Babaház Kup bilet
13 Wydarzenie

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves prózai színművész osztálya bemutatja:
BABAHÁZ - dekonstrukciós kísérlet

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.