Színház

302 program


A majmok királya - Felméri Péter önálló estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Elgondolkodtató kérdések, amikre talán senki sem tudják a válaszokat. Na de majd én mindent megmagyarázok. Lehet, hogy nem olyan informatívan, mint a Mindentudás Egyetemén, de mindenképp viccesebben. És mindeközben kiderül az is, hogy ki a majmok királya.

TÉRDEN ÁLLVA JÖVÖK HOZZÁD Jegyvásárlás
13 Esemény

Báldi Mária: Térden állva jövök hozzád zenés vígjáték 2 felvonásban

SÜSÜ a sárkány kalandjai- zenés mesejáték 2 részben Jegyvásárlás
13 Esemény

A teljes két felvonásos darab, egyedülálló az országban. Nagyszínházi önmagában forgó díszlettel, eredeti ruhákkal. Az igazi, bábkészítő által engedélyezett 2 méteres Süsüvel, eredeti újrahangszerelt zenével.

IDŐPONTVÁLTOZÁS! - Duna Művészegyüttes - Hamupipőke Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hamupipőke jámborságról és gonoszságról, hatalomvágyról és becsületről, ármányról és hűségről szól. A Duna Művészegyüttes az európai népek táncaiból (Skandináviától a Balkánig) merítve hozta létre a gyerekek számára érthető és élvezhető, látványos és derűs, ugyanakkor tanulságos előadását.

Mini MusicalPlusz - Nőnapi Gála Jegyvásárlás
13 Esemény

Nőnapi Gála Fellépők: Vadkerti Imre és Egyházi Géza 2X50 perc szünettel

Az Operaház Fantomja Jegyvásárlás
13 Esemény

1905. Elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit. Többek között egy csillárt, amely a kikiáltó szerint egy máig sem tisztázott baleset okozója volt. A baleset tetteseként az Operaház titokzatos Fantomját emlegették.

Apa csak egy van - bohózat Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy magas állású főtisztviselő éppen tízedik házassági évfordulójának megünneplésére készül, ahol szigorú erkölcsű apósát és anyósát látják vendégül. A családi idillt egy jó barát rossz hírrel zavarja meg: váratlan vendég érkezésére hívja fel barátja figyelmét, aki nem más, mint hősünk családja elől eltitkolt gyermeke…

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok