Theatre

2041 program


A&O Hotel Bécs - 3 nap 2 éj reggeli 2 felnőtt és 2 gyermek részére családi szoba Buy tickets
13 Event

• Az utazás egyénileg történik.
• Idegenforgalmi adó (ennek értékét a legtöbb esetben közöljük), illetve bármilyen esetleges fogyasztás / plusz szolgáltatás igénybevétele a helyszínen fizetendő.
• Felhívjuk a figyelmét, hogy az itt megadott opcionális, he

TÁP Színház - Vajdai Vilmos: Rókonok Sold out
13 Event

Csak úgy várhatjuk el szerencsésebb rokonainktól, hogy szükség esetén gondoljanak ránk, ha mi is gondolunk a hozzánk képest szerencsétlenebb rokonainkra. Így egyensúlyozódik ki az országban a szerencse.
Másrészről kérni sokkal könnyebb és kellemesebb, mint adni.

Tekergő Buy tickets
13 Event

Orbán Ottó: Tekergő
a Small Size Big Citizens EU-s pályázat keretén belül létrejött előadás
0-4 éveseknek

Vacok Buy tickets
13 Event

A babaszínház pár hónapos és három éves kor közötti gyerekeknek szól, akik a szüleikkel nézik meg a körülbelül ötven perces előadást, ami két részből áll: egy húsz-huszonöt perces produkcióból, amit színészek játszanak, és ami kifejezetten ennek a korosztálynak a fejlődési sajátosságait figyelembe véve lett kialakítva A második huszonöt percben a nézők megismerkedhetnek a színészekkel, az előadásban használt kellékekkel, bejárhatják vagy bekúszhatják a teret.

Cini-cini muzsika Sold out
13 Event

Cini-cini muzsika, táncol a kis Zsuzsika, meg a tücsök koma, meg a katica. Csörögnek a kishalak, csattognak a kiskacsák, lovacska nyerít, patkója dalol. Minden, minden muzsikál ebben az apróknak szóló játékban!

HUPLI! Buy tickets
13 Event

HUPLI !
felfedező kaland-játék
Pöttöm előadás

Aladdin Buy tickets
13 Event

A sokszor feldolgozott klasszikus történet látványos színpadképpel varázsolja elénk Aladdin kalandos történetét, viszontagságait. A prózai előadás sok zenei aláfestéssel repít minket egy ismerős, de mégis sajátos világba, amit nem más mesél el, mint maga a mágikus Dzsinn.

Grim(m)aszok Új válogatás Buy tickets
13 Event

A Figurina talán legszebben megformált meséjét - a Hófehérke és a hét törpét - a születés és újjászületés jelképeként - gyertyákkal jelenítjük meg.

A padlás Sold out
13 Event

1986 nyarán egy mesesorozaton és Zorán új albumán kezdett dolgozni Presser Gábor és Sztevanovity Dusán, egy ötlet azonban új irányba terelte őket, ennek köszönhető a hatalmas sikerű musical megszületése.

A kockásfülű nyúl Buy tickets
13 Event

Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 50 perc

Micimackó és Barátai A Százholdas Pagonyban Buy tickets
13 Event

Micimackó és Barátai a Százholdas Pagonyban - HÚSVÉTKOR
Alan Alexander Milne világhírű műve alapján készült színpadi mesejáték.

Mágikus állatok iskolája Buy tickets
13 Event

Margit Auer: Mágikus állatok iskolája
Milyen érzés lenne, ha lenne egy saját, csakis hozzád kötődő állatod? Aki téged megért, beszélgetni tudsz vele, mindenhova elkísér, és soha többé nem kellene egyedül lenned?

-20%
Édeskettes hármasban Buy tickets
13 Event

Adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai. Sonia korábbi párja láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból Édeskettes hármasban.

Keresztül-kasul - Pokorny Lia, Király Dániel Buy tickets
13 Event

A szellemes és romantikus vígjáték egyik megfejtése bizonyosan az: racionális világunkban is elég lehet másfél óra ahhoz, hogy egy kiszámíthatóan és szokásosan unalmasnak induló utazás kiszámíthatatlanul és szokatlanul érzelmessé és szenvedélyessé váljon.

MESEAUTÓ - Minden idők Legemlékezetesebb Vígjátéka Buy tickets
13 Event

MESEAUTÓ - Minden idők legemlékezetesebb Vígjátéka!

Gázláng, pszicho thriller Buy tickets
13 Event

Gázláng, pszichotriller két felvonásban
2024.03.30. 18.00 és 06.07. 18.00
Gödöllői Királyi Kastély, Barokk Színház

Dunakanyar Sold out
13 Event

váratlan románc egy felvonásban

Nagyapám, Frank Sinatra Buy tickets
13 Event

Szabó Tibor önálló estje, zenés utazás térben és időben.

-20%
John Buy tickets
13 Event

Annie Baker fiatal amerikai drámaírónő John című színdarabját 2015-ben mutatták be New Yorkban, és azonnal hangos sikert aratott, a Time Out magazin „Az 50 legjobb valaha megírt dráma” közé választotta. „Kísérteties meditáció azokról a témákról, amik a szerzőt leginkább jellemzik; a magány állandó jelenléte az ember életében, valamint a szeretet és a jelentőségteljes kapcsolatok utáni zaklatott kutatás” – áll a New York Times méltatásában. A John-t itthon először a Budaörsi Latinovits Színházban láthatja a közönség Németh Nikolett fordításában és dramaturgi közreműködésével. A Máté Gábor által rendezett előadás szereplői Bánsági Ildikó, Hartai Petra, Takács Katalin és Böröndi Bence.

Ma este megbukunk Sold out
13 Event

Az eredetileg Londonban bemutatott bohózat Angliában és Amerikában is elnyerte az év legjobb vígjátékáért járó díjakat. Nem csoda, hiszen a mértani pontossággal szerkesztett virtuóz bohóctréfák, a kaszkadőrmutatványoknak beillő bravúros akciók garantáltan feledhetetlen estével, önfeledt, rendkívül intenzív szórakozással teszik boldogabb emberekké a kikapcsolódásra vágyókat.

Üvegfal Buy tickets
13 Event

A zenés szövegszínház Léna és Péter örvényszerű házasságát meséli el, a feleség és a férj szemszögéből egyaránt.

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő mesejáték Buy tickets
13 Event

Lázár Ervin mesejátéka a Gödöllői Királyi Kastély Barokk Színházában
2024. március 31.,11.00, május 19., 11.00 és június.08.,11.00

Frakk, a macskák réme Sold out
13 Event

Helyszín: Kamaraterem
Előadás hossza: 50 perc, egy részben
Kategória: 4 éves kortól
A Bemutató ideje: 2016. November 6.

Válásguru - Brasch Bence, Ullmann Mónika, Józan László Buy tickets
13 Event

A szakítás soha nem kellemes, ebből csinál diszkrét üzletet a Válásguru ügynökség alapítója, aki a szépen jövedelmező szakítócégből nagyot szakít. Ügyfelei megbízásából vállalja, hogy helyettük mondja ki a végső szót és hagyja el azok párját. Válást közvetít. Virágot visz az elhagyott nőknek, hagyja, hogy sírjanak a vállán, a kirúgott férfiakkal pedig közösen szidja a szerelmet.

Molnár Ferenc - LILIOM Buy tickets
13 Event

MOLNÁR FERENC LEGHÍRESEBB DRÁMÁJA!
"Egy csirkefogó élete és halála"
Külvárosi legenda hét képben

Hungarian State Folk Ensemble: His Cross Blossomed Dance drama for the feast of Easter Sold out
13 Event

The Hungarian State Folk Ensemble's dance production for the Easter holiday relies as much on the liturgies of the different denominations as on the ancient peasant customs and songs of regions in the Carpathian Basin that lie at great distances from each other.

A Kis Herceg Buy tickets
13 Event

Antoine de Saint Exupéry legismertebb ifjúsági regénye alapján!

Mondja, Lenne a Feleségem... Buy tickets
13 Event

Az örök megoldatlan problémából fakadó komédia - Egy nőcsábász, hogyan legyen egyszerre több helyen...? És ha eljön az idő ki legyen a felesége..?

Dollár Papa Gyermekei - Kiss-Végh Emőke: Egy rosszaságról Buy tickets
13 Event

" .. reggel izzadva ébredünk és felsikoltunk hogy nincs ott a foga íve a nyakunkon
csak egy hajszál a torkunkon
és amikor már azt érezzük nincs tovább nem lehet tovább .. "

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.