“Hipp-hopp fut a szán, siklik szaporán. Dobrokol a havon szélvész paripán. Hejhó ügyesen vágtat tüzesen, húzza a teli szánt fénylő hegyeken. Hipp-hopp fut a szán villám-paripán, végtelen utakon dobban szaporán.”

Egy fűthető sátor, hamisítatlan lovardai hangulattal!

Volt már veled olyan, hogy átvirrasztottál valakivel kettesben egy éjszakát, de nem történt „semmi” köztetek? És reggelre mégis megváltozott bennetek a világ?

A Szkéné Színház és a Forte Társulat közös előadása. Erick Aufderheyde azonos című színpadi változata nyomán. Fordította: Mária Ignjatovic

Euripidész: Bakkhánsnők - Devecseri Gábor fordítását alapul véve a harmadéves fizikai színházi koreográfus-rendező osztály előadása.

A Hair musical 1967-ben debütált, a Broadwayn közel 1800 alkalommal volt látható, a zenéjét Calt MacDermot, a szövegét pedig James Rado és Gerome Ragni írta.

Forte Társulat / Tar Sándor-Keresztury Tibor: MEGHALNI NEM (munkacím)

"Faguriga, gyorsabb, mint a csiga-biga" Népi játék, készség-, személyiség- és ritmusfejlesztő foglalkozás 2 évestől 6 éves korig.

Az együttes tagjai olyan könnyed eleganciával adják elő a hazánkban és nemzetközi porondon egyaránt elismert táncművész és koreográfus, Vári Bertalan képzeletében megszületett, komoly mesterségbeli tudást kívánó táncokat, mintha évtizedek tapasztalata, gyakorlata csiszolta volna össze a mozdulataikat, avatta volna profivá őket. Hogy professzionális a társulat, ahhoz nem fér kétség, ám évtizedekben csak a jövőjük és nem a múltjuk mérhető.

Georg Büchner: Woyzeck (Thurzó Gábor fordítása)

Az Artusban a művészi, alkotó munka elsősorban a megismerés folyamatának eszköze. Figyelünk, keresünk és megosztjuk, ha találunk valamit. Ezt nevezzük előadásnak, – most inkább tanulmánynak.

A Forte Társulat és az SzFE közös előadása A 2014-ben végzett fizikai színházi rendező-koreográfus osztály előadása Arany János klasszikusa nyomán.

In each year the Members of the Elite Programme from all over the Globe perform in the Gala Evening in December from the repertoire of the BDT.

„Lép­te­dért let­tem: utad vagyok — célod nem. Las­san fuss raj­tam.” (Fodor Ákos)

MÉSZÁROS LÁSZLÓ – LŐRINCZ ANDREA: HÓFEHÉR ÉS A HÉT TÖRPE új magyar családi musical

A különleges előadás a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi.

Nézze újra a magyar filmtörténet megunhatatlan alkotását élőben! A Nemzeti Lovas Színház népi rockopera keretében gondolta újra Lúdas Matyi örökérvényű történetét.

Megannyi történet, szerelem és kaland. Ki ne ismerné az álarcos jótevő lovagot?

Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4., Egy fűthető sátor, hamisítatlan lovardai hangulattal! Petőfi Sándor -Kacsóh Pongrác: János Vitéz zenés játék Az előadás időtartama: 2 óra 30 perc, egy szünettel.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ