Színház

1891 program


Koldusopera Jegyvásárlás
13 Esemény

„Hölgyeim és uraim! Önök most egy operát fognak látni. És mivel ez az opera úgy lett kitalálva, ahogy azt a koldusok elképzelik, illetve mivel olyan olcsónak kellett lennie, hogy még a koldusok is megfizethessék, a címe: Koldusopera.”

A piszkosak Jegyvásárlás
13 Esemény

Spakli-bohózat 16 éven felülieknek

Ájlávjú Jegyvásárlás
13 Esemény

Ájlávjú... azaz nézzük meg, milyen szédületes (mulatságos) és kínkeserves (és röhejes) az út az első pillantástól az első vallomásig. Aztán nézzük meg, hogy fokozható ez a „boldogan éltektől” a „meg nem haltakig.” New York kedvenc off-Broadway musicalje fülbemászó dalok és frappáns jelenetek során át mesél férfiakról, nőkről, szerelemről és házasságról.

FRÖCCS Buda Lászlóval - Hogyan írjuk át a családi mintákat? Örökölt és tanult működéseink Jegyvásárlás
13 Esemény

Interaktív lélekbúvárkodás. Szórakoztató szituációk kapcsolatainkról – a kigabalyodásban segít pszichológus szakértőnk, Dr. Buda László. Lehetünk boldog, sikeres, elégedett emberek, hogyha nem kaptunk erre mintát a családunkból? Az emlékeinket, érzéseinket, meggyőződéseinket át tudjuk-e formálni felnőttként.

A forgatókönyv Jegyvásárlás
13 Esemény

A FORGATÓKÖNYV (MOONLIGHT AND MAGNOLIAS) vígjáték az Elfújta a szél keletkezéséről írta: Ron Hutchinson fordította: Galambos Attila David O. Selznick, producer: SZEREDNYEY BÉLA Ben Hecht, forgatókönyvíró: MAGYAR ATTILA Victor Fleming, rendező: CSONKA ANDRÁS Miss Poppenghul, titkárnő: PLESKÓ SZIMONETTADíszlet és jelmez: KOVÁCS YVETTE ALIDA Rendező: SZENTE VAJK

Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött Jegyvásárlás
-20%
13 Esemény

Kinek nem voltak megvalósíthatatlan álmai? Egy magányos kisfiú, Lackó, elgurult üveggolyóját hiába keresve, elalszik. Elgurult golyójátéka álmában is gurul, keresi és közben sok mindennel találkozik.

Csíksomlyói passió Jegyvásárlás
13 Esemény

KERÉNYI IMRE - BALOGH ELEMÉR - ROSSA LÁSZLÓ Csíksomlyói passió Rendező: Nagy Viktor

Anconai szerelmesek Jegyvásárlás
13 Esemény

Molnár László rendezésében mutatja be a színház ezt az örökzöld zenés játékot, melyet a szerzők a hetvenes évek nagy olasz slágereivel tettek még emlékezetesebbé.

A kulcslyukon át Jegyvásárlás
13 Esemény

Orton olyan zseniális és sikeres volt, hogy azt már nem lehetett elviselni: a szerelme végzett vele. Ezt a darabját már nem is láthatta színpadon. Nézze meg Ön.

Örkény István: Tóték Jegyvásárlás
13 Esemény

Egyetlen levél! Egyetlen örömhír, amelyben Tóték frontkatona fia tudatja, hogy szeretett őrnagyát és annak lerongyolódott idegrendszerét a szülői házba küldi regenerálódni...

A nagy Gatsby Jegyvásárlás
13 Esemény

A kultikus, világhírű regény titokzatos szereplői most a Víg színpadán is életre kelnek. Gatsby, a titokzatos múltú aranyifjú fényűző világot teremt maga körül, hogy visszaszerezze élete nagy szerelmét, Daisy-t.

Anyám tyúkja (1.) Jegyvásárlás
13 Esemény

A magyar irodalom kötelező versei

Jelenetek egy házasságból Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ünnepi időszak kiemelt produkciója lesz a családi album kitépett lapjait szimbolizáló szétválás története, ahol egy házasság zárt ajtók mögötti világát láthatjuk majd, szinte felismerésig közelről. Az intimitás részeivé válnak a nézők, előttük bontakozik ki a szenvedély minden szegmense: a vágyak és a viharok is.

A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA -DEKK Projekt - Füge Produkció Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás a DEKK projekt része. Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is. Az előadás a DEKK projekt része.

Jó zsaru - rossz zsaru Jegyvásárlás
13 Esemény

Keith Huff: Jó zsaru - rossz zsaru bűnügyi történet egy részben

HUROK Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás kegyetlenül éles reflektorfénnyel pásztázza a magyar társadalom szinte teljes keresztmetszetét, a minisztertől a drogos fiúig, a nagyvállalati vezérigazgatótól a bolti eladóig.

Grönholm-módszer Jegyvásárlás
13 Esemény

A Thália Színház és a K2 Színház művészeinek közös produkciója. A Grönholm-módszer egy különös állásinterjú és négy elszánt jelentkező története, aminek végére a néző is a döntés részese lesz.

Carlo Collodi - Deres Péter - Vidovszky György: PIN:OKKIO Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha Carlo Collodi a XXI. században írta volna meg Pinokkió történetét, akkor valószínűleg a kisfiú nem fabábu lenne, hanem egy kis robot.

Veszélyes forduló Jegyvásárlás
13 Esemény

Freda és Robert Caplan estélyt adnak barátaiknak az elegáns villájukban. A vidám társaság hangjátékot hallgat a rádióból. A hangjáték végén tompa revolverdörrenés, majd női sikoly hallatszik. Folytatódik a baráti beszélgetés, mígnem szóba kerül az egy évvel azelőtti tragédia: Robert bátyja főbe lőtte magát. Majd egy zenélő doboz végképp elindítja a lavinát, amit már semmi nem állíthat meg.

SALSA, SZIVAR, SZERELEM Jegyvásárlás
13 Esemény

John Garcia - Berkes Gábor: SALSA, SZIVAR, SZERELEM kubai zenés vígjáték 2 felvonásban A forró érzésekkel teli, Kubában játszódó romantikus, zenés komédiában természetesen vérbeli, pezsgő, latin dallamok szólalnak meg.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok