Színház

1460 program


Boldogság, avagy élet 50 fölött Jegyvásárlás
13 Esemény

Louise és Alexandre túl vannak már sok mindenen. Louise egy elrontott házasságon, Alexandre, háromgyerekes apaként, épp válófélben. Kapcsolatuk egyéjszakás kalandnak indult, de másnap együtt reggeliztek Louise lakásán, beszélgettek, majd mikor Alexandre elindult volna, kulcsra zárva találta az ajtót.

Sörgyári capriccio Jegyvásárlás
13 Esemény

Hrabal édesanyja alakján keresztül énekli meg egy letűnt világ krónikáját. Azét a világét, ami nekünk is ismerős lehet nagy- és dédszüleink elbeszéléseiből, és amit csak itt érthetünk meg igazán Kelet-Közép-Európában. Előadásunk ott kezdődik, ahol mindez véget ér.

Diplomácia - Alföldi Róbert, Sztarenki Pál, Bárdi Gergő, Sütő András, Varga Ádám Jegyvásárlás
13 Esemény

A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától, ördögi tervétől. A párizsi svéd konzulnak, Raoul Nordlingnak mindössze egyetlen éjszakája van, hogy meggyőzze, s lebeszélje Dietrich von Choltitz tábornokot, hogy – Hitler parancsát végrehajtva – a francia fővárost lerombolja. Mi minden múlik egyetlen emberen? Vagy egy találkozáson? A lelkiismereten?

Portré + Jegyvásárlás
13 Esemény

Vendég: Demeter Szilárd, a Petőfi irodalmi Múzeum főigazgatója

Muskátli Kabaré Jegyvásárlás
13 Esemény

Kabaré-est Berky Lili és Gózon Gyula hasonló című, önálló műsora alapján, az idén 135 éve született Berky Lili emlékére!

OMMA Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagy József (Josef Nadj) új munkája során a magyar származású koreográfus egy nyolc táncosból álló csoportot állított össze, amelynek tagjai olyan helyekről származnak, mint például Mali, Szenegál, Burkina Faso, a kongói Brazzaville és a Kongói Demokratikus Köztársaság.

Kései találkozás-Molnár Piroska, Jordán Tamás Jegyvásárlás
13 Esemény

A megőszült professzor és páciense kései találkozása lírai fordulataival, humoros, szerethetően ironikus jeleneteivel jutalomjáték a színészeknek.

Budapest, Te! Jegyvásárlás
13 Esemény

Nézze csak meg Budapestet éjjel, aluljáróérzés, újlipótvárosi szűkös utcák, budai zegzugok, galambok, tele van az nótával-zenével, sétahajó lágyan ring a Dunán, egy régi nótát hoz Budáról át a szél, ez a mi városunk. Kicsit szmogos, kicsit piszkos, de nincs még egy ilyen szép város.

Tüskevár
13 Esemény

Olt Tamás – Váradi R. Szabolcs Tüskevár ősbemutató Fekete István regénye alapján

Bizánc Jegyvásárlás
13 Esemény

Herczeg Ferenc egyik legtöbbet játszott, mesterien szerkesztett történelmi színműve Konstantinápolyban, a keleti keresztény birodalom központjában játszódik azon a napon, amikor a város, s vele a birodalom elbukik.

Atlasz Jegyvásárlás
13 Esemény

Világvége-várás egy felvonásban

Csengey Dénes-Cseh Tamás: Mélyrepülés Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mélyrepülés Cseh Tamás egyetlen olyan albuma, melynek szövegét nem Bereményi Géza, hanem Csengey Dénes írta. Csengey szövegei őszinték, egyenesek és szenvtelenül állítanak tükröt minden korosztálynak és kornak, nem csak a ‘80-as éveknek, de erős ajánlással nekünk, magyaroknak. Az album 1988-ban jelent meg és aktualitása most is mellbevágó.

Dorottya - a Csavar Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya című művét az általunk már több helyen sikerrel bemutatott stílussal dolgoztuk fel, mely tapasztalataink szerint nagyon népszerű mind a diákság, mind a felnőtt közönség körében. A játékstílus, az élő zene, az improvizáció és az inetraktivitás stílusjegyeit ötvözi.

Táncpaletta - Győri Tánc-és Képzőművészeti Szakgimnázium - 10. Sissi Őszi Tánchét Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előző tanév munkájának összegzése, a balettversenyeken szereplő produkciók bemutatása.

Tükörszív - táncjáték Jegyvásárlás
13 Esemény

Versben felrémlő emlékképek sorozata idézi meg egy kivándorló magyar és kedvesének útját Erdélytől Argentínáig, a magyar néptánc és a tangó nyelvén elbeszélve.

Folk_Like it - a MÁNE és a lengyel SLASK közös műsora Jegyvásárlás
13 Esemény

Folk_Like it - a MÁNE és a lengyel SLASK közös műsora

Nézőművészeti Kft.: KIVETTEM A FEJEMBŐL EGY GÖMBÖT Jegyvásárlás
13 Esemény

(A Nézőművészeti Kft. előadása) abszurd zenés kabaré Danyiil Harmsz írásaiból Az előadás hossza: kb. 70 perc, szünet nélkül

Matei Vişniec: III. Richárd betiltva - Vádli/Szkéné Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabad átdolgozás Vszevolod Emiljevics Meyerhold utolsó rémálma nyomán, melyet 1940-ben álmodott, mielőtt kivégezték volna a börtönben Joszif Visszarjonovics Sztálin fővezér parancsára.

NONSTOP IMPRO Jegyvásárlás
13 Esemény

NONSTOP IMPRO a SZINDRA TÁRSULATTAL

Teljes lényeddel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.

A Vadász Esélye / Szerb Antal Színház: 999 Jegyvásárlás
13 Esemény

A 21. század hajnalán, a klímakrízis közepette, egyre több apokaliptikus „forgatókönyv” születik a nem is túl távoli jövőről. Azonban az olvadó jégsapkák, a lángoló esőerdők és az olajfoltos óceánok háttérfüggönye előtt ott áll a mindenkori ember, aki élni akar. Nem is akárhogy: ugyanúgy, ahogy eddig vagy talán jobban.

Csukás István: Süsü, a sárkány Jegyvásárlás
13 Esemény

Süsü, a sárkány meggyógyítja ellenségét, ezért háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják. A szegény egyfejű menekül, mindenki retteg tőle, mígnem találkozik a Jó Királyfival, aki Süsüt bejuttatja a királyi udvarba...

Szegény Dzsoni és Árnika
13 Esemény

A történetből megtudhatjuk, hogy hol lakik a jóságos Hétfejű Tündér, érdemes-e jónak lenni, és egymásra találhatnak-e azok, akiket maga a Százarcú Boszorkány átkozott meg, a kacsakirály és a kacsa-királykisasszony tanulságos históriájából pedig az is kiderül, hogy az önzetlen szeretet csodákra képes.

Csukás István: Süsü, a sárkány Jegyvásárlás
13 Esemény

Süsü, a sárkány meggyógyítja ellenségét, ezért háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják. A szegény egyfejű menekül, mindenki retteg tőle, mígnem találkozik a Jó Királyfival, aki Süsüt bejuttatja a királyi udvarba...

Dédelgetett álmaim: Kállay Bori önálló műsora Jegyvásárlás
13 Esemény

A Rátonyi Róbert Színház produkciója. Hazánk egyik kiemelkedő énekes-színésznője megkapta a legmagasabb elismerést, amire az ő mesterségében minden művész vágyhatott: a közönségnek, a művésztársaknak, a teljes kollégai körnek és mindenkinek, aki ismeri színpadon, vagy azon kívül: Ő a Borika!

Traccs! Dr. Zacher Gábor Jegyvásárlás
13 Esemény

Traccs! Tatabánya legújabb beszélgető-est sorozatának harmadik vendége Dr. Zacher Gábor, akit alighanem senkinek sem kell bemutatni. Ő az, aki közvetlen stílusban, mégis kíméletlenül és kendőzetlenül őszintén kimondja gondolatait! Az ország kedvenc toxikológusával Mi beszélgetünk, Önök pedig kérdeznek!

Dr. Csernus Imre előadása Budapesten, pótszék
13 Esemény

Dr. Csernus Imre: Párkapcsolati játszmák

Thomas Mann: Mario és a varázsló Jegyvásárlás
13 Esemény

Thomas Mann 1930-ban írta meg novellájában az esetet Cipollával, a borzalmas művésszel, aki előadásán hipnózis útján kezdetben mulatságos, majd egyre visszataszítóbbá váló ötleteinek végrehajtására veszi rá a közönséget. Ám Mario képes kiválni a tömegből, és szembefordulni a varázslóval.

Hamlear, a dán királyfiból lett brit király Jegyvásárlás
13 Esemény

A színdarab meglátásunk szerint egy harsány, abszurd, Monty Python-szerű komédiának szolgálhat alapjául. Az erős, jól játszható helyzetek, az eleven ritmus, a sokféle, hatásosan végigvitt karakter, a nyelvi humor, és Bánk bán figurájában a hazakacsintás egyaránt hozzájárulhat az előadás szakmai és közönségsikeréhez.

Dr. Csernus Imre előadása Budapesten
13 Esemény

Csernus Imre nevét szinte mindenki ismeri, hiszen ő volt az egyetlen pszichológus, aki média személyiséggé vált.

Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek Jegyvásárlás
13 Esemény

Hirtling István színművész és Mészáros Tibor irodalomtörténész Márai-kutató estjein nem pusztán részletek hangzanak el a Márai életműből, hanem izgalmas, különleges és alig ismert információkat tudhat meg a közönség az örökérvényű szerzőről. Az előadások vetített képekkel, dokumentumokkal és Tárkány-Kovács Bálint Junior Príma díjas cimbalomművész inspiratív és sokszínű zenei kíséretével segíti az irodalmi szövegek elmélyült befogadását.

HAJTŰKANYAR AUTÓSISKOLA Jegyvásárlás
13 Esemény

Schwechtje Mihály film- és színházrendező, forgatókönyvíró, egyetemi oktató. A Jurányiban 2019-ben bemutatott Az örökség című darabja Kortárs Magyar Dráma-díjas, és megkapta a 2020-as MOST Fesztivál legjobb stúdiószínházi előadás díját. Szeptember 1-jén kerül bemutatásra a második Jurányis rendezése, a Hajtűkanyar Autósiskola.

Beethoven V. - GG Tánc Eger - 10.Sissi Őszi Tánchét Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy olyan darab született, amelyet hatalmas szeretettel készítettünk a tánc és a színpadi előadóművészet iránt, valamint a munkát azok a főbb elemek jellemezték, mint a kockázat és nyitottság mindkét fél részéről, hogy valami újat, mást próbáljon ki.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok