Színház

1613 program


Teljes lényeddel Jegyvásárlás
13 Esemény

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.

Prunyi Ilona, Oláh Vilmos és Perényi Miklós ( Beethoven plusz )
13 Esemény

Beethoven: 4. (B-dúr) zongoratrió, op. 11 („Gassenhauer”) Glinka: d-moll („Patetikus”) trió Beethoven: 7. (B-dúr) zongoratrió, op. 97 („Főherceg”)

Tallér Edina: Egy perccel tovább Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás kifejezetten a párkapcsolati nehézségekről, a párválasztás felelősségéről, az együttlét örömeiről - bánatairól, a férfi és a nő örök ellentétének kialakulásáról szól. A problémák kialakulásának okaival, a gyerekkori elfojtásokkal, és ezeknek a jelenre ható fejleményeivel is foglalkozik a darab.

Vacsoraszínházi előadás - Ágyban Párban Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ORFEUM ÉVEK ÓTA NAGY SIKERREL MŰKÖDŐ VACSORASZÍNHÁZI ELŐADÁSAI KÖRÉBEN AZ ANYASÁGOT HUMOROSAN SZÍNPADRA ÁLLÍTÓ ANYÁD KÍNJA, ÉS AZ APÁVÁ VÁLÁS FOLYAMATÁT SZÓRAKOZTATÓAN A NÉZŐK ELÉ TÁRÓ APÁD FÜLE című darabok után most a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon egy ágyban – Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.

Jászai Mari - Monodráma (SZ) Jegyvásárlás
13 Esemény

„Ne nevezzenek el rólam teret! Mi vagyok én, hogy utcanév legyek, pláne tér, vagy egy villamosmegálló?! ... Ablakából a Duna folyását szerette nézni naphosszat, és sokat jelentett számára az ottani környék, amit ma Jászai Mari térnek nevezünk…”

Odüsszeusz bolyongásai Jegyvásárlás
13 Esemény

bábos kalandjáték iskolásoknak Homérosz eposza nyomán írta: Tóth Réka Ágnes

Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Süsü, a sárkány meggyógyítja ellenségét, ezért háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják. A szegény egyfejű menekül, mindenki retteg tőle, mígnem találkozik a Jó Királyfival, aki Süsüt bejuttatja a királyi udvarba..

Mazsola és Tádé
13 Esemény

MAZSOLA ÉS TÁDÉ zenés bábjáték

Süsü, a sárkány kalandjai - Hadart Színház előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Süsü, a sárkány meggyógyítja ellenségét, ezért háromfejű apja kitagadja, testvérei kigúnyolják. A szegény egyfejű menekül, mindenki retteg tőle, mígnem találkozik a Jó Királyfival, aki Süsüt bejuttatja a királyi udvarba…

Mark Twain: TOM SAWYER KALANDJAI, ahogy Becky Thatcher elmeséli Jegyvásárlás
13 Esemény

Mark Twain klasszikusának számtalan feldolgozása létezik, de ilyen még nem. A már nagymama Becky Thatcher mesél napjainkban szerelmes unokájának azokról az időkről, amikor kislányként meglátta a csibész Tom Sawyert és menthetetlenül beleszeretett.

Dolgok, amikért érdemes élni Jegyvásárlás
13 Esemény

Bereczki Zoltán egyszemélyes darabbal jelentkezik a Játékszínben. Amerikai mintára, a nézővel közvetlen párbeszédet folytató, rögtönzésekkel tűzdelt előadást hoz: Dolgok, amikért érdemes élni – Duncan MacMillan tollából.

Kinevetsz a végén?! - a Klubrádió műsora Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyilvános rádiófelvétel Műsorvezető: Dési János

BÁNYAVIRÁG - tragikomédia Jegyvásárlás
13 Esemény

Székely Csaba: Bányavirág tragikomédia egy részben

Két néni, ha megindul Jegyvásárlás
13 Esemény

Pierre Notte darabja – melyet most két fiatal színésznő játszik – egyszerre fekete humorú kabaré, egzisztencialista bohóctréfa és a francia sanzonok nosztalgiájából ihletődő rafinált giccs, melyben Charles Aznavour (is) énekel.

Neil LaBute: Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Őze Áron Jegyvásárlás
13 Esemény

Neil Labute 2005-ben írt Valami csajok című komédiáját még abban az évben bemutatták Londonban, 2013-ban pedig film készült belőle. Magyar nyelven játszották Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Temesváron. Magyarországon a Rózsavölgyi Szalonban látható először. Az előadás különlegessége lesz, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játssza.

Versutazás- szerelmes versek Jegyvásárlás
13 Esemény

Versek: József Attila, Ady Endre, Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Szép Ernő, Fodor Ákos, Petri György, Závada Péter, Walt Whitman, Paul Verlaine, Charles Bukowski, Ignotus, Nick Cave, Pilinszky János, Shakespeare, Rúmi

Pintér Béla: Szutyok
13 Esemény

Pintér Béla darabjaiban mindig aktuális, húsbavágó sors- és társadalmi problémákat feszeget. Hétköznapi tragédiáit, esendő, de pont ettől emberi szereplőit görbe tükörben láttatja, sajátos, groteszk humorral ábrázolja, amitől nekünk, nézőknek nem csak előítéleteinket kell felülvizsgálnunk, de nézői viszonyulásunkat is: azonosuljunk a főhősökkel, vagy kívülállóként ítélkezzünk felettük, sírjunk történetükön, vagy nevessünk, vagy mindkettő..

A gondnok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Radnóti Színház február 24-én mutatja be a Nobel-díjas angol drámaíró, Harold Pinter A gondnok című színdarabját Alföldi Róbert rendezésében. A darabot a színház felkérésére Totth Benedek újrafordította. Fotó: Dömölky Dániel, a fotók jogdíjasak

Szerelmünk, Sisi Jegyvásárlás
13 Esemény

Erzsébet királyné, azaz Sisi élete más megvilágításban: Miért vonzódott Sisi a zsidósághoz? Miért volt kedvenc költője a zsidó Heine? Miért ragaszkodott a magyar-zsidó oktatójához, Falk Miksához? Mi volt Sisi véleménye a Monarchia jelenéről és jövőjéről? Miért szerette Sisi különösen a magyarokat? És még számos kérdés, amire a monodráma keresi a választ.

Anconai szerelmesek II. Jegyvásárlás
13 Esemény

Rendszerváltás, Siófok, Szot –üdülő, és egy csapat olasz. Meg magyar. De az olasz nem egészen olasz, a magyar se színmagyar…ahogy annak lennie kell. És persze jön a szerelem, a nyár, a félreértés, és a világhírű olasz slágerek, épp úgy, ahogy „20 évvel ezelőtt” Aconában.

Tizennyolc Jegyvásárlás
13 Esemény

"...sűrűn lapozván a drámairodalmat, Rómeó és Júliától a királydrámákon keresztül III. Richárdig értem, egyre jobban nyomasztott az a tény, hogy a lendületes, fordulatokban gazdag történelmünk miért nincs színpadra írva? Hogyan juthatott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig?"

MU Színház - FÜGE: karamazov Jegyvásárlás
13 Esemény

Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij 1821. november 11-én született Moszkvában, és csak hittük, hogy 1881 februárjában halt meg kedvenc városában, Pétervárott. Dosztojevszkij egy szép napon megunta a szegénységet, a nyomort, a kritikusokat, a szerencsejáték-függőség bilincseit, az alkotás terhét, és búcsút vett feleségétől, a jó Anna Grigorjevnától, és úgy tett, mint aki jobb létre szenderült. Azóta fölröppent pár kósza hír a társalgási lapokban furcsa szemtanúkról, akik látták a híres orosz írót.

Gutenberg! Jegyvásárlás
13 Esemény

Bud és Doug írtak a könyvnyomtatás feltalálójáról egy musicalt. A minimális tehetségű, de csillogó szemű szerzők Gutenberg utáni alapos kutatása (azaz egy gyors Google-keresés) rámutat arra, hogy kevés az életével kapcsolatos információ, ezért egy „történelmi fikció”-t írnak, azaz ők találják ki az egészet.

A kellékes Jegyvásárlás
13 Esemény

Eberhard Streul egy színházi kellékes nagy estjéről szóló monológját Parti Nagy Lajos írta át magyar színpadra. Bieder József kellékes előadás után teszi a dolgát: pakol az üres színpadon, s felnézve, váratlanul közönséggel, méghozzá telt házzal találja magát szembe.

Kaktuszvirág Jegyvásárlás
13 Esemény

Mégis meddig mehetünk el a hazugságban? Mi lesz, ha már lassan magunk sem tudjuk, kinek mit adtunk be? Julian például jól kitalálta az életét. A rendelőben a fegyelmezett Stephanie tartja kézben a dolgait, a magánéletben Toni gondoskodik róla. És hogy ne kelljen elköteleződnie, családot hazudik magának...

Őrültek, haza! Jegyvásárlás
13 Esemény

Dolák-Saly Róbert egyszer azt nyilatkozta, egyszer meg ezt. Véleménye szerint az emberek 95 %-a nincs benne a maradék ötben. Műsora is ezt a tematikát követi. A színész-zenész-komikus-költő „Őrültek, haza!” című önálló előadásán arra szólít fel, hogy mindenki érezze magát otthon.

Club Színház - Improvizácíós estje! Jegyvásárlás
13 Esemény

Művészetek Háza Gödöllő F16 József Attila Stúdiószínpad Esemény kezdése: 2020. 10. 31. (szombat) 19.00 90 perc, szünet nélkül

INTERVIEW (Szín . Társulat) Jegyvásárlás
13 Esemény

"Egy ember kérdez, egy másik válaszol. Egyik gyilkolt, a másik segít. Ki a bűnös? Ki az ártatlan?" Mohammad Rahmanian, az egyik legelismertebb kortárs iráni író drámája perzsa és magyar nyelven. a Szín Társulat előadása

Nero
13 Esemény

A tehetség hatalmas érték, amit fel kell ismerni és kaput kell nyitni előtte. Mert a tehetség egy komplex tulajdonságcsoport. Része az a fajta attitűd, ami miatt nyitottan és érzékenyen lehet viszonyulni helyzetekhez, és ami talán az egyik legfontosabb: része a különleges idegrendszer is.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok