Színház

1870 program


In_Time Jegyvásárlás
13 Esemény

Az InTimE legendás előadása örökérvényű, ma is aktuális. Az emberi viszonyrendszereket elemző és széles perspektívában megmutató előadás gazdag, magas technikai tudást igénylő, sűrű, erőteljes mozgásanyagával kiváló keretet adhat az egri társulat számára az organikus mozgásnyelv elsajátítására.

Karnevál I-II-III-IV.
13 Esemény

Egy gigantikus kísérlet arra, hogy az epikus színház eszközeivel megszólaljon Hamvas Béla Karnevál című regényfolyama, annak dramatikus keretbe helyezhető rétegei. “A pácban mindenki benne van” – írja Hamvas rögtön az első bekezdésben, és ennél tömörebben meg sem lehetne fogalmazni az egész regény alapfelvetését.

zelda - egy utolsó vad nő - GK Társulat - Manna Jegyvásárlás
13 Esemény

- onewoman show egy utolsó felvonásban –

Napraforgó Jegyvásárlás
13 Esemény

Ez egy vidéki kisvárosban játszódó történet. Ha létezik polgári dráma, akkor ez amolyan kispolgári darab. Abban az értelemben, hogy a cselekmény hétköznapi helyszíneken játszódik egyszerű és esendő szereplőkkel..

Már nem ott élek - egy indián naplója Jegyvásárlás
13 Esemény

A “Már nem ott élek – egy indián naplója” Sherman Alexie világhírű életrajzi regényének, a Ju­nior – Egy indián naplója című könyvének az adaptációja.

Dennis Kelly: 23 PERC Jegyvásárlás
13 Esemény

„Girls and Boys” Fordította: Fabacsovics Lili monodráma

Csehov: Egyfelvonásos komédiák
13 Esemény

Medve... A dohányzás ártalmasságáról... Leánykérés...

Madarak Jegyvásárlás
13 Esemény

Mottó: „A levegő nem rés, hanem erős bástya.”

G. Samsa drámai ébredése Jegyvásárlás
13 Esemény

Zalán Tibor: G. Samsa drámai ébredése trágár paródiaszínház „ivarérett bábokkal” kizárólag felnőtteknek!

Pécsi Balett: Carmina Burana (+14) Jegyvásárlás
13 Esemény


balett egy részben A XIII. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó nyitó előadása A Carmina Burana megkerülhetetlen téma, nagy feladat, mégis vonzó kihívás egy koreográfusi pályán, mely előbb-utóbb bevonzza az alkotót. Orff kompozíciója egy magasabb régióba emeli a középkori diákdalokat. A zene magasztossága ihletet ad egy koreográfusi vallomásra. Az alkotó motiváló ereje az önsorsrontó és elgépiesedett világunk miatt érzett aggodalma az emberiségért, az emberségünkért, az erkölcsi megmaradásunkért, a lelki üdvünkért. Egyben az élet szentségét ünnepli, megcsillantva a reményt egy jobb jövőre.

Telefondoktor Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabó Borbála: Telefondoktor A Manna Produkció - FTP előadása.

A régi nyár
13 Esemény

Szerelem, csalódás, emlékek, mára már "örökzöld" slágerek, parádés szereposztás... Mindez együtt, egy előadásban, Szabó Máté rendezésében.

A pandák gyönyörű utazása Jegyvásárlás
13 Esemény

A pandák gyönyörű utazása A Transzformáció Alapítvány és Mozsár Műhely előadása „ A férfi talán az éjszaka művésze, és a nő talán az ő életének a rejtélye.” – Matei Visniec

Psyché Jegyvásárlás
13 Esemény

Weöres Sándor – Psyché

Novecento Jegyvásárlás
13 Esemény

Alessandro Baricco Novecento - Az óceánjáró zongorista legendája

Timothy and the Things: Vadászat Jegyvásárlás
13 Esemény

Fülöp László táncos, koreográfus, a Budapest Kortárstánc Főiskolán végzett, azóta számtalan hazai és külföldi alkotóval és társulattal dolgozott együtt, valamint saját darabokat készített a SÍN Kulturális Központtal együttműködve. Timothy and the Things név alatt készíti produkcióit az emberi jelenségek azon ismerős-ismeretlen halmazáról, amely mozgásban tartja viszonyainkat a hétköznapok során.

Állatkerti történet Jegyvásárlás
13 Esemény

Sári zongoraórára megy a zeneiskolába, amikor a mellette elhaladó postás csomagtartójáról leesik egy csomag. Hiába kiabál, a bácsi nem hallja, és a doboz ott marad a kezében. Rajta a cím: "Veszprémi állatkert, feladó - Nóri". Elhatározzák Gabi nénivel - a tanárnővel -, hogy elviszik a csomagot...

Figurás Bérlet - A karácsonyi ünnepkör énekei Jegyvásárlás
13 Esemény

Bérletünk novemberi előadásán, immár hagyományosan, a téli ünnepkör gazdag jeles napi szokásait és népzenei hagyományait mutatjuk be, ezúttal a gödi Búzaszem Iskola közösségével.

Keszekusza varázspálcája
13 Esemény

Keszekusza varázsló és Teszetosza manó barátaikkal - Pillangóval, Katicával, Szentjánosbogárral és Hangyával együtt a Kerekerdőben élnek. A biztonságot nyújtó varázslólak a tavaszi ébredés után felbolydul, ugyanis az erdőbe látogató emberek figyelmetlenségük miatt folyamatos galibát okoznak az ott lakóknak. A habókos erdei varázslóra vár a feladat, hogy visszaállítsa a békét a Kerekerdőben, de ugyan mihez kezd egy mágus a pálcája nélkül?

Aliz Csodaországban Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy csodás, szürreális, szinte abszurd mesevilágba kerülhetünk. Egy színesebb, vidámabb, őrültebb világba, ahol a főszereplő és a néző folyton rohan az idő után, nem fél megállni és időt szakítani arra, hogy boldog legyen akár csak egy pillanatra is. A táncelőadás ezt a pillanatot nyújtja hosszú élménnyé mindazoknak, akik elég bátrak, hogy megéljék.

Helló, náci! Jegyvásárlás
13 Esemény

Monoblock: Helló, náci! 14 éves kortól

Schwechtje Mihály: AZ ÖRÖKSÉG
13 Esemény

Magyarországon orvoshiány van. Magyarországon gyerekhiány van. Egy fiatal gyerekorvos anyja halála miatt Németországból visszatér Borsodba. Ő örököli anyja után a gyerekorvosi praxist, de nem akarja megtartani az örökséget.

.L’ART POUR L’ART: MINTHA ELVÁGTÁK VOL Jegyvásárlás
13 Esemény

radikális kikapcsolódás (jelenetek a múltból és a jövőből)

Becéző szavak Jegyvásárlás
13 Esemény

Az emlékezetes regény és film után, az Esőember adaptálójának jóvoltából – színpadon is bemutatkozik a komikus helyzetekben bővelkedő történet. Ami mindenekfelett arról szól, hogy sohasem késő az őszinteség...

Tenger-szemben Jegyvásárlás
13 Esemény

Kelemen Zoltán és Varga Richárd ezúttal, a magyar líra gyöngyszemei mellett, legújabb saját szerzeményeivel invitálja az érzékeny érdeklődőket egy különös hangulatú társasutazásra, a belső tenger hullámainak hátán.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok