Színház

1235 program


A dzsungel könyve Jegyvásárlás
13 Esemény

Ugyan ki tudná összefoglalni, mi mindenről szól a farkasok közt nevelkedett Maugli, az emberek ketrecéből szabadult Bagira, a törvényt bölcsen oktató Balu, a titokzatos Ká, a bosszúra és embervérre szomjas Sír Kán története? Szól a születésről és a halálról, a befogadásról és a kitaszításról, a csapatról és a magányról, a gyerekkor és a kamaszkor varázslatos időszakáról — vagyis mindarról, ami egy "kölyökkel" megeshet, akár farkasok, akár emberek között nevelkedik.

Horváth Péter-Mihály Tamás - Canterbury mesék Jegyvásárlás
13 Esemény

Musical két részben, a Váci Dunakanyar Színház és a Gózon Gyula Kamaraszínház előadása.

Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl Jegyvásárlás
13 Esemény

Különleges és fura kiválasztott és kitaszított, küszködik és könnyen ellebeg a tömegvonzás törvényeitől sújtott embertömegek felett: ő Barnaby Brocket. Születésétől fogva más, mint bárki a környezetében.

BEMUTATÓ - PANTA RHEI • Inversedance - Fodor Zoltán Társulat Jegyvásárlás
13 Esemény

A Társulat számára nemzetközileg méltán elismert koreográfusok készítettek új produkciókat, melyek ezúttal is fontos társadalmi témákkal foglalkoznak, létezésünk, mindennapi életünk kérdéseit boncolgatják a táncszínpadon.

Négy meztelen férfi Jegyvásárlás
13 Esemény

Négy apróhirdetés, négy apró probléma, itt mindenki másról beszél! Ezeket a vicces dialógokat Hacsek és Sajó is megirigyelhetné. És ki-kit keres az apróhirdetéssel?? Minden kiderül és nem csak az igazság lesz meztelen!

Molnár Ferenc: Játék a kastélyban Jegyvásárlás
13 Esemény

Történik egy kastélyban, az olasz tengerparton... A Veres 1 Színház produkciója.

Füstös Jegyvásárlás
13 Esemény

Fizikai színházi előadás a 40-es évek Cigánypárizsából. "Ne szórjatok elénk sem kölest, sem zabot. Gyöngy, igazgyöngy illik a fekete korallhoz."

MOST BUDAPEST Jegyvásárlás
13 Esemény

Asterion Project Theatre in English / angol nyelvű színházi előadás Kíváncsiak vagytok mit gondolnak rólatok (Magyarokról) a külföldiek?

Egy csók és más semmi Jegyvásárlás
13 Esemény

A szerzőt annyira elragadta a fantáziája, hogy törvényszéki aktákban keresett sztorit egy zenés komédiához. Csodálatos színpadi és filmsiker lett belőle. Akik pedig először hallották Eisemann zenéjét, hazavitték magukkal, és tovább adták. Ma is a fülünkben van.

Anat Gov: Jaj, Istenem! Jegyvásárlás
13 Esemény

Gólem Színház és a Pesti Est bemutatja: Anat Gov: JAJ, ISTENEM!

MÁTYÁS MADARA Jegyvásárlás
13 Esemény

Mátyás király álruhában járja az országot, mikor török katonák törnek rá és megsebesítik. Egy kis erdei lány segít neki: vigyáz rá, ápolja és elrejti az őt égen-földön kereső török janicsárok elől. Mátyás király rájön, hogy hatalma az erdő közepén semmit sem ér, és hogy mennyivel erősebb lehet nála, a nagy királynál egy kis lány...

Hullámzó világ Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szegedi Szabadtéri új évada tánccal indul; a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel koprodukcióban készülő előadással ráadásul a megszokottnál egy héttel hamarabb, június 21-én és 22-én nyitjuk meg az évadot.

Dés-Geszti-Békési: A dzsungel könyve Jegyvásárlás
13 Esemény

A Gödöllői Fiatal Művészek Egyesületének előadása

Dráma Gála - Őze Lajos Művészeti Iskola tanulói Jegyvásárlás
13 Esemény

ŐZE LAJOS MŰVÉSZETI ISKOLA - kőbányai tanulóinak DRÁMAGÁLÁJA

Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus Jegyvásárlás
13 Esemény

A római birodalom végnapjait éli. A germán hadsereg Róma ellen vonul. A bukás elkerülhetetlen. És mit tesz eközben a császár?.....REGGELIZIK

A mi osztályunk Jegyvásárlás
13 Esemény

Tadeusz SŁobodzianek: A mi osztályunk Történelem XIV órában BEMUTATÓ: 2017. január 27.

Delila Jegyvásárlás
13 Esemény

Molnár Ferenc bűbájos vígjátékának az ősbemutatója éppen 80 éve volt – ráadásul színházunk épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan hajdani sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő...

Bohémélet Jegyvásárlás
13 Esemény

Giacomo Puccini: Bohémélet (La bohème) Opera három részben, olasz nyelven, animációs vetítéssel

Bihari
13 Esemény

Ménes Attila: Bihari

Neil LaBute: Valami csaj(ok) - Pokorny Lia, Őze Áron Jegyvásárlás
13 Esemény

Neil Labute 2005-ben írt Valami csajok című komédiáját még abban az évben bemutatták Londonban, 2013-ban pedig film készült belőle. Magyar nyelven játszották Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön és Temesváron. Magyarországon a Rózsavölgyi Szalonban látható először. Az előadás különlegessége lesz, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játssza.

Dollár Papa Gyermekei: Az apáca Jegyvásárlás
13 Esemény

„Újfajta színészet ez, a személyesség és a karakterképzés elegye, nem „eljátszás”, hanem „sima” lét, színpadi létezés, leírni is nehéz.” (Tompa Andrea)

Házassági leckék középhaladóknak Jegyvásárlás
13 Esemény

Alice Michel szeretője. Hónapok óta egy hotelben randevúznak, ugyanis mindketten házasok. Ráadásul Alice férje Michel legjobb barátja. Michel- hogy senki ne sérüljön- "mindenki érdekében" hazudozni kezd.

S.Ö.R. - 25 éves jubileumi előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

A NEM KOMPLETT SHAKESPEARE MŰVEK ELŐADÁSA Borgesson-Long-Singer-Shakespeare S.Ö.R. – Shakespeare Összes Rövidítve 600-tól

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok