Teatr

tytułów: 1949


MILF - Staféta - nyertes előadás Kup bilet
13 Wydarzenie

Önironikus este, élveboncolás szóközökkel, szerepjátékokkal a valóság elfogadásáért.
Az ember erotikus megtestesülése és tárgyiasulása. Nyilvános body shaming.

Szentivánéji álom • Kulcsár Noémi Tellabor Kup bilet
13 Wydarzenie

Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Fiatalok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, és miközben párjukat keresik, kiderül, hogy ebben a világban a szerelem csak függőség, a magány ellenszere. A kavarodásban a szerelmesek valójában egymásban keresik önmagukat – ez a keresés pedig boldogsághoz és boldogtalansághoz is vezethet.

AZ ÉG TARTJA A FÖLDET Kup bilet
13 Wydarzenie

Az egyik legismertebb magyar szent legendája színesen elevenedik meg Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde musicalében. Cseke Péter rendezésében, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház látványos előadása kiváló művészek szavain, énekén, színpadi produkcióján keresztül mutatja be a történelmi pillanatot, „a szerelem szentjének” sorsát és korát, amely ma is szívhez szóló tanulságokkal szolgál.

Istentelen ifjúság Kup bilet
13 Wydarzenie

A két világháború közötti hitleri Németországban született történetben egy tanárt és a gondjaira bízott kamasz diákcsoportot követünk a civilizációtól egyre távolabb, az erdő mélyére, egy katonai felkészítést szolgáló, szörnyű tragédiába torkolló táborozásra. Ödön von Horváth részvéttel megírt, mégis kendőzetlen társadalmi diagnózisának tárgya az egzisztenciális bizonytalansággal áthatott megalkuvások kora, és benne a kisember egyéni felelőssége.

János Vitéz Kup bilet
13 Wydarzenie

mesejáték gyerekeknek

Férfi és Nő 4X Kup bilet
13 Wydarzenie

romantikus vígjáték

Pinokkió Kup bilet
13 Wydarzenie

Dzsepetto asztalos mester, évek óta családra vágyik, ezért egyik nap farag magának egy fabábút. Esti imájában azt kéri, hogy bárcsak igazi fiú lenne Pinokkió. A házában lakó Tücsök tanúja lesz, ahogy éjjel a Kéktündér varázslatával megeleveníti a bábut, s kinevezi őt a nevelőjének, lelkiismeretének. Itt indulnak a kalandok, melyben nagyon sok érdekes figurával találkoznak, s ahol a sok nehézség közepette megtanulnak szeretni, kiállni egymásért, összekapaszkodva családot alakítani.

Jézus menyasszonya Kup bilet
13 Wydarzenie

a Freeszfe Egyesület előadása

A dzsungel könyve Kup bilet
13 Wydarzenie

A Kipling-regény alapján készült rendkívül népszerű musical a dzsungelt, mint emberi társadalmunk tükörképét értelmezi. Ebben a valóságban az emberi tulajdonságokkal felruházott vadak létünk jobbik felét képviselik: kemények, de őszinték, a dzsungel-társadalom a természet áthághatatlan, szigorú törvényei szerint él.

BAKANCSLISTA Kup bilet
13 Wydarzenie

Önfeledt nevetés és torokszorító pillanatok két felvonásban két remek színésznőtől, Hűvösvölgyi Ildikótól és Bencze Ilonától.

Csukás István: A téli tücsök meséi (mesedarab) Kup bilet
13 Wydarzenie

A téli tücsök valamikor nyári tücsök volt. De most tél van, hull a hó. És érzi jól, hogy a nyár messze van, de olyan messze, hogy már alig tud visszaemlékezni rá. Így kezdődik a meseregény, melyben a tücsök a szigeten töltött szép nyár emlékeit idézi fel.

Simkó Beatrix – Grecsó Zoltán: #ORFEUSZ#EURÜDIKÉ Kup bilet
13 Wydarzenie

színházterem
jegyár egységesen: 4000 Ft
támogatói jegy: 5000 Ft
időtartam: 50 perc
korosztály: 14+

Humorforgácsok - Forgács Gábor már majdnem önálló szerzői műsora Kup bilet
13 Wydarzenie

A „Forgács Gábor” egy még létező személy, aki fennállásának 76 évének jelentős részében úgy képzelte, illetve képzeli, hogy képes embereket derűre, sőt hangos nevetésre késztetni - legalábbis az alkotó szerint.

A vén diófa titka Kup bilet
13 Wydarzenie

A modern zenés mesejáték szereplői egy nagy odvas fában, a „Vén De Jó”-ban laknak, mindaddig, amíg Lili, a légy alaposan fel nem forgatja az életüket. Hogy valóban tud-e beszélni a Vén De Jó, az a mese végére kiderül, és persze az is, hogy hol lesz a szereplők új lakóhelye.

Jövőre Veled ugyanitt Kup bilet
13 Wydarzenie

A Pesti Művész színház vígjátéka

Dámák a pakliban - krimi vígjáték Kup bilet
13 Wydarzenie

Akár egy Agatha Christie krimi a Szex és New York karaktereivel! A Liliom Produkció – Dámák a pakliban című új krimi-vígjátéka egy izgalmas, egész estés kikapcsolódást kínál a krimi és humor kedvelőinek.

Szajré Kup bilet
13 Wydarzenie

Író: JOE ORTON

Miért pont kivi? - Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám, Kiss Anna Gizella e.h. Kup bilet
13 Wydarzenie

Barnabé Leroux mániákusan precíz könyvelő. A panaszlevelek specialistája. Felesége halála óta magányosan él, csak ritkán látja fiát, Benoit-t, aki légiutaskísérő. Barnabé-ból hiányzik az empátia. Egyetlen igazi kapcsolata van a külvilággal: hetente egyszer pszichoterapeutához jár. Szabálykövető, semmit sem bíz a véletlenre. Aztán egyik nap észreveszi, hogy a joghurtja eltűnt a hűtőjéből. Pedig biztos benne, hogy előző nap még ott volt a joghurt! Mert ő a napok sorrendjébe állítja a joghurtokat a hűtőben. Péntekre esik az új-zélandi kivis, és az nincs a helyén. Hirtelen minden felborul körülötte… A helyzet persze aggasztja fiát, a terapeutával közösen azt hiszik, a férfi kezd leépülni. Barnabé Leroux amúgy csak elsőre tűnik elviselhetetlennek. Joghurtos története abszurditásával együtt nagyon is megindító.

KisKalóz Kup bilet
13 Wydarzenie

Adolphe Adam
KISKALÓZ
Gyermekelőadás óvodásoknak és kisiskolásoknak

A brémai muzsikusok Kup bilet
13 Wydarzenie

Négy kiszolgált, gazdájától elmenekülő, reménytelen helyzetbe kerülő állat összetalálkozik és elhatározza, hogy Brémába vándorol, hogy ott beáljon muzsikusnak.
De mit érthet a zenéléshez egy szamár, egy kutya, egy macska és pláne egy kakas? Valljuk be, egy kissé hamiskás és zajos a kompánia, ám oda se neki! Ha nem így lenne, ugyan hogy tudtak volna elűzni egy csapat marcona rablót a zsiványtanyájukról? Ugye, hogy sehogy? Hát mi ez, ha nem tehetséges zenélés? Egy zsiványtanya nagyon barátságos kuckóvá alakítható, ahol aztán boldogan élhetnek az otthonukat vesztett cimborák. Csupán egy kérdés maradt még hátra: Mi lett ezzel a „Brémai muzsikus”- tervvel?
Nyugalom, arra is sor kerül, nem árulom el, hogyan, mindenesetre kell hozzá egy kis gyakorlás. Csak annyit mondok, hogy nagy szerepe van benne egy kedves rablólánynak, akit nem riasztott el a nagy csetepaté…A Grimm fivérek kedves meséje ezúttal egy kicsit más köntösbe bújtatva sétál a közönség elé. Szó esik a felelősségről, a hűségről, a bátorságról és a barátság minden akadályt legyőző lendületéről.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Uwaga! Czas sesji koszyka wkrótce wygaśnie!
pozostało czasu:
00:00

pozycji w koszyku

suma:


Czas sesji upłynął. Aby dokonać zakupu biletów należy je ponownie dodać do koszyka.