Theatre

2034 program


Életrevalók Buy tickets
13 Event

Az Életrevalók a két világból kitaszított férfi minden előzetes várakozást felülíró barátságának igaz története, melyből a 2011-ben készült francia filmadaptáció hatalmas nemzetközi siker után mára kultikussá vált. A szórakoztató és érzékeny történet azonban sok izgalmas meglepetéssel szolgál majd színházi feldolgozásában is.

MÁZS 50 Buy tickets
13 Event

MÁZS 50
Mészáros Árpád Zsolt életmű koncert

Időtartam: 2 x 70 perc

Bűn és bűnhődés Buy tickets
13 Event

„Rájöttem, hogy az emberek soha nem fognak megváltozni. Mindig hagyni fogják, hogy az okosabb és erőszakosabb ember uralkodjon rajtuk. Aki mindent mer, annak lesz igaza! Aki felrúgja a szabályokat, az hozza majd a törvényeket, és aki a legtöbbet meri, annak az igaza lesz a legerősebb. És ráébredtem, hogy a hatalom mindig annak a kezébe kerül, aki hajlandó megragadni. Hogy csak merni kell. Ennyi az egész. És akkor elhatároztam, hogy én merni fogok.”

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték Buy tickets
13 Event

MAZSOLA ÉS TÁDÉ
zenés bábjáték
előadja a Budapesti Ametist Bábszínház

WE WILL ROCK YOU QUEEN MUSICAL Buy tickets
13 Event

A musical karakterei napjaink népszerű hazai és nemzetközi sztárjainak reinkarnációi. A darab szereplői olyan rock és pop legendák neveit viselik, mint például Britney Spears, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, Tina Turner, Madonna, Cindy Lauper, Pink, AC/DC, Mick Jagger, Presser Pici, Bródy Tini, Bono és Buddy Holly.

-10%
Hannibál tanár úr / Móra Ferenc nyomán / a Kultúrbrigád előadása Buy tickets
13 Event

Komikussá vált történet egy tanárról, Nyúl Béláról, akit meghurcolnak, feláldoznak a politika oltárán egy Hannibálról szóló, látszólag jelentéktelen tanulmány miatt, aminek állításait nem hajlandó visszavonni.

Diploma előtt Buy tickets
13 Event

A nagy sikerű, 1967-ben Dustin Hoffman és Anne Bancroft főszereplésével bemutatott Oscar-díjas film színpadi adaptációja.
Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

Barbárok - Táncköltemények Móricz Zsigmond írásai nyomán - Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása Buy tickets
13 Event

A legnagyobb népi írónk, Móricz Zsigmond szatmári néprajzi gyűjtései során került igazán közel a magyar paraszti kultúrához. A parasztság életének megismerését tartotta legfőbb iskolájának: „Kimeríthetetlen mondanivaló duzzadt bennem, és 25–30 év alatt nem fogyott ki az a tarisznya, amit ott és akkor tömtem meg mohó kapzsisággal a nép életének mindenféle anyagával” – mondta el egy visszaemlékezésében.

The Swan Buy tickets
13 Event

The Swan is a masterpiece of comedy: witty, brilliant, bright and ironic

Macskafogó Buy tickets
13 Event

Az 1986-ban készült, kultikus családi rajzfilm színpadi változata feledhetetlen szórakozás az egész családnak!

Koldusopera Buy tickets
13 Event

„Hölgyeim és uraim! Önök most egy operát fognak látni. És mivel ez az opera úgy lett kitalálva, ahogy azt a koldusok elképzelik, illetve mivel olyan olcsónak kellett lennie, hogy még a koldusok is megfizethessék, a címe: Koldusopera.”

Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém Buy tickets
13 Event

A Nézőművészeti Kft. Dániel András írásai alapján készült előadása kintről és bentről, együttről és különről, gombócevésről és a helyes kanyarodásról – nem csak felnőtteknek.

Second life avagy Kétéletem Buy tickets
13 Event

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Esőember Buy tickets
13 Event

Charlie egy arrogáns és magabiztos yuppie, a vállalkozások bajnoka, aki a körülötte élőket csupán mozaikként illeszti az üzleti tervek és kitűzött célok közé. Rég nem látott apja meghal és megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. Ki lehet az? Ki örökölte a dollármilliókat? Az illető egy zárt intézetben él, egy autista zseni..

Urbán Erotika Buy tickets
13 Event

Urbán Erotika 18+
Gyuricza Gergely Szabadesés című regényéből színpadra írta Egressy G. Tamás.
A főszereplő -Petra - kalandján keresztül megérthetjük, hogy milyen gátlásokkal és szorongásokkal kell megküzdenie egy nőnek, aki szeretné őszintén megélni a saját szexualitását.

Tell Us A Story, Pista! Buy tickets
13 Event

Performed over 500 times in Hungary and abroad the show is an hommage to the great Hungarian master of the absurd, István Örkény.

Cat on a Hot Tin Roof Buy tickets
13 Event

A marriage is falling apart, a family is in ruins, but cat-like Maggie is still clinging to the hope that everything can be put right, that she and her disillusioned husband might be able to find their way back to love and happiness. Maggie will do anything for her marriage: whether it's on the back of ice or a hot tin roof…

Pintér Béla és Társulata: KaisersTV, Ungarn Buy tickets
13 Event

A szabadságharc hőse, Baráznay Ignácz tisztázatlan halála után negyven évvel leánya, Amália egy különös transzcendens utazás alkalmával visszakerül 1848-ba

Szappanopera Buy tickets
13 Event

Idén van a magyarországi Holokauszt 80. évfordulója.
A Szappanopera olyan kérdéseket tesz fel nekünk, melyekkel ideje szembenéznünk.

Komédia egy bankrablásról Buy tickets
13 Event

1958, nyara – Éktelen drága gyémántot hoznak a Minneapolis City Bankba. Egy notórius fegyenc megszökteti magát, hogy lecsapjon a kőre, közben beszáll mellé a kretén haverja, a szélhámos csaja, meg egy... karbantartó. Elcserélt személyazonosságok, titkolt tervek, szerelmi háromszögek, és egy város, ahol lassan a díszpolgár is gengszter. Ludwig herceg gyémántja pedig csak arra vár, hogy valaki, végre, lopja már el.

The Door Buy tickets
13 Event

I stand in our gate at the bottom of the staircase, on the inside of the unbreakable glass gate, and try to open the lock.

Teljesen idegenek Buy tickets
13 Event

A többszörösen díjazott olasz filmből készült előadás olyan kényes kérdéseket feszeget, hogy mit jelent őszintének lenni egy barátságban, szerelemben, hogy meg lehet-e ismerni a másik embert, vagy erre az együtt leélt élet is kevés.

23/24 Zenthe Nyár: A púpos Buy tickets
13 Event

Mészáros Árpád Zsolt és Csengeri Attila főszereplésével érkezik a Zenthe Nyár színpadára A púpos című musical!

Frankenstein Buy tickets
13 Event

16+
120 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: bunraku, maszk, óriásbáb

Rumini Ferrit-szigeten Buy tickets
13 Event

RUMINI Ferrit-szigeten
Zenés mesejáték
Négy éves kortól ajánljuk!
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása

Hőhullám - zenés vígjáték Buy tickets
13 Event

Négy különböző karakterű barátnő találkozik egy spanyol tengerpartra tartó vonaton, hogy fiatalkori kalandjaik felidézésével megszabaduljanak a mindennapok problémáitól és kiélvezzék nyári szabadságukat.

A feleség negyvennél kezdődik Buy tickets
13 Event

házasságjavító komédia

Írták: Arne Sultan – Earl Barett – Ray Cooney
Fordította: Beleznay Endre



Rendező: Németh Kristóf és Beleznay Endre

Producer: Németh Kristóf



Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.