Színház

1195 program


III. Richárd
13 Esemény

Vas István fordításának felhasználásával az előadás szövegváltozatát készítette Andrei Şerban

Egy piaci nap Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2017-ben Libri irodalmi díjra jelölt regényt a Mohácsi-testvérek adaptálják színpadra, így a Radnóti Színház egy magyar ősbemutatóval zárja 2017/2018-as évadát.

Futótűz Jegyvásárlás
13 Esemény

Wajdi Mouawad libanoni származású kanadai drámaíró és rendező, aki a kétezres évek közepén tűnt fel a nemzetközi színházi világban, Futótűz című darabjával pedig világhírűvé vált.

Ádám almái Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadást durva szavak és erős hanghatások miatt 16 éven aluliak számára nem ajánljuk. Anders Thomas Jensen: Ádám almái. A színpadi változatot Kovács Krisztina készítette, a Radnóti Színház számára átdolgozta Szikszai Rémusz.

Delila  - Keszthely Jegyvásárlás
13 Esemény

Molnár Ferenc bűbájos vígjátékának az ősbemutatója éppen 80 éve volt – ráadásul színházunk épületében, az akkori Pesti Színházban, olyan hajdani sztárokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő...

Rómeó és Júlia Jegyvásárlás
13 Esemény

William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA próza tragédia magyar nyelven, két részben A szövegkönyv Mészöly Dezső fordítása alapján készült

CIRKUSZHERCEGNŐ - operettbemutató Jegyvásárlás
13 Esemény

Több mint egy évtized után, a Margitszigeti Szabadtéri Színpad 80. születésnapján a legnagyobb magyar operettszerző, Kálmán Imre egyik legnépszerűbb, Cirkuszhercegnő című darabjával tér vissza a színház nyári repertoárjára a teátrum kezdeteitől jelen levő egyik legkedveltebb zenés szórakoztató színpadi műfaj!

Herman–Fierstein–Poiret: Az Őrült Nők Ketrece Jegyvásárlás
13 Esemény

AZ ŐRÜLT NŐK KETRECE musical két részben a Kultúrbrigád és az Átrium előadása Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki az lehet, aki. Vagy épp az, aki lenni akar. De ha muszáj másnak mutatnod magad, mint aki vagy? Hit, remény, szeretet, munka, család, haza, tegnap, ma, holnap, én, te – és ketten együtt. Az előadás időtartama: 3 óra 15 perc, egy szünettel.

A diótörő Jegyvásárlás
13 Esemény

Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij: A diótörő Mesebalett két felvonásban

Ascher Tamás Háromszéken Jegyvásárlás
13 Esemény

A Pintér Béla és Társulata és a Katona József Színház koprodukciója

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL Jegyvásárlás
13 Esemény

A világszerte népszerű, kultikus Polanski-filmből készült vámpírkomédia méltán elhíresült magyarországi változata 2017-ben ünnepli bemutatásának tíz éves évfordulóját. Több mint 250. előadás, közel kétszázezer néző, egyöntetű szakmai és közönségsiker, ez a PS Produkció által bemutatott budapesti Vámpírok bálja musical eddigi mérlege. A magyar változat bombaként robbant be a köztudatba, mára alig akad olyan ember, akit ne kerített volna hatalmába a látványos produkció.

Mamma Mia! - Zalaegerszeg Jegyvásárlás
13 Esemény

A 6 kontinensen több mint 60 millió néző által látott és a filmvászonról is jól ismert, az ABBA legendás dalaira épülő sikermusical a Madách Színház sztárjaival.

Koronázási Szertartásjáték - II. ANDRÁS - Csillaghullásban álmodó Jegyvásárlás
13 Esemény

II. András koronázása elevenedik meg a Nemzeti Emlékhelyen

ExperiDance: Cinderella - mese az elveszett cipőről és a megtalált boldogságról Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cinderella gyermekekhez szóló örökmese, egyben egy nagyszerű családi mesemusical-színház is.

Billy Elliot - a Musical Jegyvásárlás
13 Esemény

Sir Elton John / Lee Hall: Billy Elliot – a Musical Musical magyar nyelven, angol felirattal 14 év alatt nem ajánlott.

Valódi hamisítvány Jegyvásárlás
13 Esemény

Stephen Sachs: Valódi hamisítvány vígjáték Fordította: Kovács Krisztina

Légy jó mindhalálig Jegyvásárlás
13 Esemény

Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig Musical

Mengele bőröndje Jegyvásárlás
13 Esemény

Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje - monodráma 12 szereplőre 2 részben "Nem értem. Azt hittem, hogy a családom szenvedéseit magamra vettem azzal, hogy vállaltam a száműzetést."

Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera Jegyvásárlás
13 Esemény

István, a király - rockopera Zeneszerző: Szörényi Levente Szövegét Bródy János írta Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján

Mondjad, Atikám! Jegyvásárlás
13 Esemény

Mit jelent nekünk József Attila? Ismerjük az életét. Van kedvenc versünk tőle. Életszakaszainkban újra- és újraértelmezzük sorait. De ritkán gondolkozunk el azon, hogy milyen pusztító szenvedély és szeretni vágyás élt benne.

Kölcsönlakás Jegyvásárlás
13 Esemény

Ray Cooney - John Chapman: KÖLCSÖNLAKÁS

Mágnás Miska Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mágnás Miska a magyar operett-irodalom egyik legsikeresebb műve, mely újból és újból bemutatásra kerül, zenés és prózai színházakban egyaránt.

BÉJART BALLET LAUSANNE - A varázsfuvola Jegyvásárlás
13 Esemény

Béjart Ballet Lausanne: A varázsfuvola klasszikus balett

Carmina Burana Jegyvásárlás
13 Esemény

Szcenikus kantáta eredeti nyelveken, magyar és angol felirattal

ExperiDance - Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája Jegyvásárlás
13 Esemény

A színpadon 24 ExperiDance táncművész, a mikrofonoknál 5 kiváló musicalszínész, a mese erősítésére 21 szenzációs Omega-sláger! Egy történet, amit mindenki átélt, aki volt fiatal és szerelmes!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom. Hozzájárulok