Teater

2041 Programmer


Teljes lényeddel Køb Billetter
13 Event

A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine egész életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni. Egészen fiatal korától az utolsó napokig.
AZ ELŐADÁST KÖVETŐEN A NÉZŐK POZITÍV ÉLETSZEMLÉLETET ÁTADÓ INTERAKTÍV
BESZÉLGETÉSEN VEHETNEK RÉSZT, AMELYRE KÜLÖN TUDNAK JEGYET VÁLTANI.

Káva Kulturális Műhely-MU Színház: Sziget Køb Billetter
13 Event

Játékot és együtt gondolkodást kínálunk nézőinknek, akik egyben résztvevői is lesznek az eseményeknek.
Az előadás Sigridur Hagalin Bjornsdottir: A sziget című regénye alapján készült.

Szauer Lilla: Pelléas és Mélisande Køb Billetter
13 Event

#teisjobbankedveledakígyókatazénbizonytalanragyogásúhajamnál
#minekvagyokilyenrongyoskisnudli
#zsibbadt

A méhek istene Køb Billetter
13 Event

Történetünk középpontjában egy háromfős család áll: apa, anya és fiuk összetett, szövevényes lélektani viszonya. A készülő előadás célközönsége alapvetően a 13-18 éves korosztály, de rajtuk keresztül közvetve megszólítjuk a tizenéveseket tanító pedagógusok és a szülők generációját is.

Hidegpont Køb Billetter
13 Event

A művészet a kezünkben fegyverré válik.
A fegyver a kezünkben művészetté válik.

Trojka Színházi Társulás: SZX_MCHN - avagy vágyaink meghurcoltatása - Køb Billetter
13 Event

Vajon tisztában vagyunk-e saját szexualitásunkkal? Vagy csak követjük az elvárásokat, melyeket a társadalom, barátaink, partnerünk vagy saját nemünk képviselői támasztanak velünk szemben?

Válásguru Udsolgt
13 Event

Tristan Petitgirard: Válásguru

Rózsavölgyi Szalon Arts & Café

A skarlát betű Køb Billetter
13 Event

„Egyikünk sem várhat semmi jót ebben az életben, amióta a gonosz útvesztőben tévelygünk, és lábunk minduntalan megbotlik a bűnben, amivel utunkat teleszórtuk.”

Ray Cooney: Funny Money - Rossz pénz nem vész el Køb Billetter
13 Event

Szeretnél gazdag lenni? Otthagyni a dögunalmas állásod? Elköltözni mondjuk Barcelonába? Ahol végre egész álló nap napozhatsz a tengerparton, miközben egy jéghideg cuba libret szürcsölgetsz? Nos, Császár András pontosan ezt tervezi tenni azok után, hogy véletlenül talál kétmillió eurót a hármas metrón.

Mirad, egy fiú Boszniából Køb Billetter
13 Event

Djuka és Fazila keresik az unokaöccsüket, Miradot, aki ide-oda vetődik, menekül, néha csak sétál.

SZARVASNAK GYERMEKE - Staféta - nyertes előadás Køb Billetter
13 Event

Miután Ervin, a jómódú budai fiatalember életét veszti egy jávorszarvas-balesetben, hátrahagyott jóbarátai elhatározzák, hogy ápolni fogják az emlékét. Akkor is, ha Ervin ezt nem akarná. Akkor is, ha Ervin talán mégsem halt meg. Akkor is, ha meg kell ölniük.

Filmrendezők Viadala Køb Billetter
13 Event

Improvizált stílusjáték filmes műfajok és a közönség ötletei alapján. Négy rendező, négyféle koncepció, és a végén egy film áll össze.

Maga lesz a férjem - zenés vígjáték Køb Billetter
13 Event

A Maga lesz a férjem egy 1937-ben filmen is bemutatott nagyszerű szerelmi történet, amelyet Márkus Alfréd kiváló zenéi tesznek még izgalmasabbá.

Se itt, se ott Køb Billetter
13 Event

“Az életet a haláltól elválasztó határ homályos és bizonytalan. Ki a megmondhatója, hol végződik egyik, és hol kezdődik a másik?”
/Edgar Allan Poe/

Egy apró kérés Køb Billetter
13 Event

Orlai Produkció (18+)

Házastársi pingpong egy részben.

Szentivánéji álom • Kulcsár Noémi Tellabor Køb Billetter
13 Event

Shakespeare egyik legismertebb vígjátéka egyben keserédes dráma a szerelem természetéről. Fiatalok vesznek el egy elvarázsolt erdőben, és miközben párjukat keresik, kiderül, hogy ebben a világban a szerelem csak függőség, a magány ellenszere. A kavarodásban a szerelmesek valójában egymásban keresik önmagukat – ez a keresés pedig boldogsághoz és boldogtalansághoz is vezethet.

Zord idők Køb Billetter
13 Event

ZORD IDŐK
Az RS9 Színház előadása.
Kemény Zsigmond Zord idő című regénye alapján írta: Lábán Katalin.

Nők az idegösszeomlás szélén Køb Billetter
13 Event

Ez a történet nem játszódik, hanem száguld, hasít, felrepít, elenged és elkap. Nagyszabású, vadul lüktető zenék, taxis üldözés, kétségbeesett szerelem, eltévedt telefonhívások, terroristák, topmodellek, felgyújtott franciaágy, benyugtatózott gazpacho, és mindennek a közepén - a Nő.

Szülőfalum, Pest Køb Billetter
13 Event

Fesztbaum Béla színházi estje Molnár Ferenc írásaiból

Bors néni Køb Billetter
13 Event

Az előcsarnokban, a színpadon és a nézőtéren meglepetéseket készítünk Bors néninek Lackóval, Titillával, Vízimolnárral és a Játékmesterrel.

Meseerdő Bábszínház: VARÁZSVIRÁG Køb Billetter
13 Event

A bábelőadás Csillagtündér meseerdő lakóinak ajándékozott különleges virágokról szól.

Tarkabarka Køb Billetter
13 Event

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.

Pom Pom meséi Køb Billetter
13 Event

Előadásunkban Csukás István Pom Pom történetei közül három epizód elevenedik meg.

Szegény Dzsoni és  Árnika Køb Billetter
13 Event

6+
45 perc, szünet nélkül
Bábtechnika: tárgyjáték, bunraku

-20%
Janikovszky Éva: Az úgy volt... Køb Billetter
13 Event

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Boribon Køb Billetter
13 Event

Korosztály: 3+
Az előadás hossza: 45 perc

Micimackó meséi Køb Billetter
13 Event

Karinthy Frigyes
Micimackó meséi
– gyermekmusical –
A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása

Paprika és Rózsa Køb Billetter
13 Event

Paprika és Rózsa – udvarlós mesék ovisoknak és kisiskolásoknak

Majorka Bábszínház - Kékfestő inas Køb Billetter
13 Event

Palkó, a szegénylegény kékfestőinasnak áll. Csodálatos álmot lát, amit azonban nem árul el senkinek. A király, megunva a makacskodást befalaztatja.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.