Teater

2007 Programmer


Talpuk alatt • Duna Táncműhely - Káva - NTSZ Køb Billetter
13 Event

2014-ben a Nemzeti Táncszínházban három komplex táncszínházi nevelési előadás valósult meg. (Horda2, 2014; Igaz Történet Alapján, 2016; Talpuk alatt, 2018). Mind a három előadás az ún. DTIE /dance theatre in education/ alapmódszertanát felhasználva alakította ki a foglalkozásokat, különböző korosztályok számára. Az előadásokra érkezők nemcsak nézői, de résztvevői és alakítói is az egyes előadásoknak.
A jubileum alkalmából a Talpuk alatt című interaktív előadásra, ezúttal a felnőtt közönséget várjuk.

Derzsi György önálló estje Køb Billetter
13 Event

Emlékszik még Sárdy Jánosra? És a nagymamája?

Equus Køb Billetter
13 Event

Egy pszichiáter és egy, a világot megérteni akaró kamasz csodálatos története: a pszichiáter az objektív tapasztalatban, a fiú a lovak animális, zsigeri érzéseiben akarja látni a jövőt.

Rimini Protokoll (DE): Európa házhoz megy - Színházi társasjáték a nappalidban Køb Billetter
13 Event

Az előadások magánlakásokokban kerülnek megrendezésre. Pontos helyszínről a résztvevőket emailben értesítjük.

23/24 Még egyszer, veled, ugyanitt tp. Køb Billetter
13 Event

Vándor Éva és Harmath Imre színművészek számára pikáns helyzetet teremt Bernard Slade darabja, hiszen a magánéletükben már több évtizede házasok, a színpadon ugyanakkor egy régóta fenntartott, világtól elrejtett szeretői viszony titkait tárják elénk.

Capa, a világhírű fotós Køb Billetter
13 Event

Egy sármos pesti nőcsábász története.

Életrevalók Køb Billetter
13 Event

A különös pár – az élete delén járó mozgássérült arisztokrata és a külvárosi szegény negyedből való fiatalember őszinte barátságáról... A bőrszín nem számít...

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül Køb Billetter
13 Event

Karinthy műve minden idők egyik legjobb betegségmemoárja, és világirodalmi szempontból is egyedülálló alkotás. Szívszorító nyomozás a „nagy diagnózis” után. Egészségből a betegségbe- ez minden ember rémálma, és élete második felének szinte elkerülhetetlen nagy változása.

Andromakhé Køb Billetter
13 Event

Oresztész szereti Hermionét, aki szereti Pürrhoszt, aki szereti Andromakhét, aki szereti Hektórt, aki halott...

Macskajáték Udsolgt
13 Event

Az egyszerre szívszorító és mulatságos tragikomédiában két, egymástól távol élő nővér, az egykor szépségükről elhíresült Szkalla-lányok sokszínű, sokféle dinamikájú küzdelmét látjuk az idő múlásával, a méltósággal viselt öregedésért, a külvilág figyelméért, az emberi kapcsolatok megtartásáért.

Lev&Te - Balsai Móni Køb Billetter
13 Event

A színpadon egy profi színész és egy profi imprós. Nincs szöveg, nincs próba. Csak kockázat és bizalom. Molnár Levente merész impróelőadása ismert színészekkel. Vendége ezúttal: Balsai Móni

Lölöland Acoustic Lájv Køb Billetter
13 Event

Lölöland c. előadásunk színészei éneklik az előadás dalait. Köszönjük, ha a jegyek megvásárlásával támogatják színházunk működését!
Támogassák a FÉM Színházat egy jegyvásárlással! Köszönjük.

Fórum Színház: A feleség negyvennél kezdődik Køb Billetter
13 Event

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádnivaló karakterekkel.

Marius von Mayenburg: Perplex - Szkéné/Exit Generáció Køb Billetter
13 Event

Marius von Mayenburg kortárs német rendező-drámaíró 2010-ben írt műve először kerül Magyarországon bemutatásra.

A rút kiskacsa Køb Billetter
13 Event

Korosztály: 7+
Az előadás hossza: 40 perc

Az élet álom Køb Billetter
13 Event

A Színház- és Filmművészeti Egyetem ötödéves prózai színművész osztálya bemutatja
Pedro Calderón de la Barca Az élet álom című darabját.
Rendezte: Sahin-Tóth Sára

AZ ÖRÖKSÉG Køb Billetter
13 Event

Magyarországon orvoshiány van.
Magyarországon gyerekhiány van.
Egy fiatal gyerekorvos anyja halála miatt Németországból visszatér Borsodba. Ő örököli anyja után a gyerekorvosi praxist, de nem akarja megtartani az örökséget.

Hőhullám - zenés vígjáték Udsolgt
13 Event

A vígjáték egy izgalmas, kalandos utazáson keresztül, rengeteg humorral világít rá a középkorú nők és a változó kor kikerülhetetlen nehézségeire. Megmutatja, hogy mi nők képesek vagyunk megbirkózni ezekkel a kihívásokkal - ám minden könnyebben megy öniróniával, sok nevetéssel, különösen akkor, ha számíthatunk a férfiak támogatására.

Ő meg ő (Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi, Gombos Judit) Køb Billetter
13 Event

Egy vonat elindul valahová. Az egyik fülkében ül egy nő, majd belép egy férfi és helyet foglal szemben a nővel. Beszédbe elegyednek. A két ember kíváncsian érdeklődik egymás sorsa iránt. Történeteik megelevenednek előttünk.

Budapesti bemutató - Fekete hattyú • Szegedi Kortárs Balett Udsolgt
13 Event

A hattyúk tava alapeszméje a "jó győzelme a rossz, a fényé a sötétség fölött".

Pinokkió Køb Billetter
13 Event

Az előadás Pinokkióról, a rakoncátlan fabábról szól. Nem rosszaságból, hanem kíváncsiságból, jóhiszeműségből hallgat ő a gonosz csábításokra, így aztán mindig bajba, vagy újabb és újabb izgalmas kalandokba keveredik.

A kőszívű ember fiai Køb Billetter
13 Event

A történet példaértékű abból a szempontból, hogy a végzet megváltoztatható és átformálható.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.