Sport

352 Programmer


A FÉRFIAK SZEXUÁLIS VILÁGA Køb Billetter
13 Event

Az előadás a DEKK projekt része.
Vinnai András tanulságos, kellő komolysággal komponált, mélypszichológiai munkájából kiderül, hogy a férfiak sok mindent szeretnek, sok mindenre vágynak, de természetesen leginkább egy nőre – vagy egyszerre többre is.

Portugál Køb Billetter
13 Event

Egressy Zoltán ikonikussá vált darabja a József Attila Színház színpadán egy új karakterrel kiegészülve, Lengyel Ferenc rendezésében pedig szerfelett pontos társadalmi látleletként tért vissza a budapesti színházi vérkeringésbe.

A FELESÉG NEGYVENNÉL KEZDŐDIK Køb Billetter
13 Event

Mesterien megírt brit komédia az 1980-as évek világával, igazi sztárszereposztásban! A Fórum Színház legújabb vígjátéka rólunk mesél, kacagtató helyzetekkel és imádni való karakterekkel.

Leszállás Párizsban Boeing Boeing Køb Billetter
13 Event

Bernard , a fiatal francia sztárépítész, vérbeli playboy: menő lakásából Párizs csodálatos panorámájában gyönyörködhet, meg persze meseszép menyasszonyában, akit mámorosan szeret, de mámorosan szereti másik menyasszonyát is. És a harmadikat is. Mert egy modern férfinak ugye három menyasszony az ideális, csak mind légiutas-kísérők legyenek, s menetrend szerint elkerüljék egymást.

Képzelt beteg Køb Billetter
13 Event

Moliére komédiázik. Kifiguráz bennünket. Félelmeinket, öncsalásainkat, kicsinyességünket. Ez utolsó színdarabja. 1673. február 17-én a Képzelt beteg előadása közben a címszerepet alakító Molière a színpadon rosszul lesz, és még aznap meghal.

Moliere: Tartuffe Køb Billetter
13 Event

Vas István fordítását modernizáltuk. A képmutatás műve nem változott. Úgy nevetünk a komédián, hogy közben borzongunk.

Egy, kettő, három - Az ibolya Køb Billetter
13 Event

Metsző humorral és mély emberismerettel írta meg két híres egyfelvonásosát Molnár Ferenc. Pazar szerepek színészeknek és remek szórakozás a nézőknek. Párban szép az élet, hát, még ha egy bankigazgató (Egy, kettő, három) és egy színházigazgató (Az ibolya) édes-sanyarú sorsát vetheti össze a közönség egy este, egy színpadon, két előadás során. De messzire menő következtetéseket nem kell levonni: mindkét hős (és holdudvara) magáért beszél, mindkét történet egy-egy „napi bölcselet”, rácsodálkozás a karrierre, hatalomra, és nem utolsó sorban a szerelemre, azóta sem változó világunkban. Mert ami változott, az „csak” a stílus, s habár a mai elegancia csupán egy fényes gomb egy száz évvel ezelőtti frakkon vagy zsaketten, az igény megmaradt. S ezzel együtt a problémák megoldásával járó édes-bajos küzdelmek is.

Second life avagy Kétéletem Køb Billetter
13 Event

Nincs olyan ember, aki ne játszana el a gondolattal, mi lett volna belőle, ha valami vagy ha minden másképp alakul az életében. Az előadás alkotói ezúttal ezt a játékot veszik komolyan és ezen keresztül vallanak magukról, tévedéseikről és vágyaikról. Öt fiktív élettörténet jelenik meg, és ezekben találkoznak egymással az alkotók valós vagy elképzelt alteregói.

Bolha a fülbe Køb Billetter
13 Event

Béres Attila újra Szombathelyen rendez!

A vöröslámpás ház Køb Billetter
13 Event

Csontteleky Szigfrid, a magyar Casanova, az érett és kissé kiégett férfiú, akinek látogatásáért gyakorta imádkoznak monarchia-szerte a madámok, egy titokzatos barátjától úgy értesül, hogy a kolozsvári Gerendásban meglelheti álmai nőjét, egy tisztaszívű cselédlány képében...

Szent Péter esernyője Køb Billetter
13 Event

Amikor az elmaradott Glogovára új plébános, Bélyi uram érkezik, különös csoda történik. A viharban Szent Péter egy piros esernyőt borít Bélyi uram kishúgára, Veronkára. Ezzel megindul Glogova felvirágzása. Megújul a paplak. Veronkához francia nevelőnőt szerződtetnek. Özvegy Münz Jónásné személyében pedig a városkában fellendül a kereskedelem is..

Tökéletes esküvő Køb Billetter
13 Event

Pörgős vígjáték, ami egy percre sem engedi elkalandozni a nézőt.

Tombol az erény - Veres1 Színház előadása Køb Billetter
13 Event

Szerelem, érzékiség, pénz és botrány utáni hajsza Jean de Létraz pazar bohózatában, parádés szereposztással a Veres 1 Színház előadásában.
Házasoknak kötelező! Szingliknek még inkább!

Tóték Køb Billetter
13 Event

tragikomédia két részben

Válaszfalak Køb Billetter
13 Event

Megnyugtató, ha az ember szülei évtizedek után is békében, szeretetben élnek együtt. Szinte egyszerre lélegeznek, ismerik egymás minden mozdulatát, fel vannak készülve minden sóhajra, horkolásra, tüsszentésre. Most új otthonban kezdenek új életet, hiszen a gyerekek felnőttek, élik a saját életüket. Vagy ez mégsem ilyen gömbölyű?

Az üvegcipő Køb Billetter
13 Event

vígjáték három felvonásban

Még egy kört mindenkinek Køb Billetter
13 Event

A hatalmas sikerű dán film alapján készült színdarab nagy beleérzéssel és humorral szembesít bennünket azzal, milyen eufóriával és milyen fájdalmakkal jár, ha az ember megpróbálja elengedni a kontrollt.

Anyatigrisek - musical Køb Billetter
13 Event

Végre hazánkban is látható a világhírű musical, Sue Fabisch legendás darabja!

-500 Ft
Kalamazoo Køb Billetter
13 Event

Michelle Kholos Brooks – Kelly Younger: KALAMAZOO (Orlai Produkció)

Weiner Sennyey Tibor: Diogenész Køb Billetter
13 Event

"És mi megyünk vele, mert nincs rossz pillanat, és mert megtörténik az, ami monodrámákban is ritkán: ember és szerep kivételes egysége." Turbuly Lilla

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.