Sport

77 program


Végszó-Rózsavölgyi szalon Jegyvásárlás
13 Esemény

Voltaképpen egy család sorstörténete a Végszó – szellemes színházi helyzetek, „végszavak” közé téve öröklött generációs kérdéseket, kételyeket, az elődök hibáit, az utódok győzelmeit. Vajon úgy élünk, úgy szeretünk, úgy gondolkodunk, ahogyan az ősök?

A kőszívű ember fiai Jegyvásárlás
13 Esemény

Jókai Mór A kőszívű ember fiai – történelmi színmű

Sirály Jegyvásárlás
13 Esemény

Anton Pavlovics Csehov: Sirály színmű

Márai és a halál - „Javaslom, hogy ezután ne haljunk meg.” - Márai Sándor estek Jegyvásárlás
13 Esemény

Márai Sándornak az idén ünnepeljük születése 120. évfordulóját. Az írónak életében hetvennél több kötete, több ezer újságcikke jelent meg és a XX. századi magyar irodalom egyik meghatározó prózaírója. Márai Sándornak számos szállóigévé vált gondolata és néhány világszerte is olvasott kötete azt a tudatot sugallja: már jól ismerjük őt. Ezt az ismeretet szeretnénk gazdagítani az író műveiből összeállított estjeinkkel augusztus végétől novemberig havonta egy-egy alkalommal.

FAQ Színház - SzFE koprodukció: Franz Kafka: A per Jegyvásárlás
13 Esemény

,, Valaki megrágalmazhatta Josef K.-t, mert bár semmi rosszat nem tett, egy reggel letartóztatták.” ,,Hogy mik a hagyományos szomorúmanók, ezt itt nem kell magyaráznom, de Prágában sem kellene, Szabadkán se, Varsóban se, Kolozsvárt se, legföljebb emlékeztetni, hogy belül ott dobog a narancsszív. (…)

k2 Színház: Petőfi Sándor: Az apostol Jegyvásárlás
13 Esemény

Az előadás közege a ma: akár úgy is fogalmazhatnánk, hogy az előadás eljátszik a gondolattal: hogy mi lenne, ha Petőfi Sándor ma feltámadna, és elkezdené megjobbítani a világot a maga XIX. századi eszméivel. A rendezés ki szeretné emelni a Petőfi és Szilveszter közti rokonságot, ezért a szövegkönyv elkészítése során élünk a szövegmontázs módszerével: több Petőfi-verset is Szilveszter szájába adunk, hogy hangsúlyozzuk: nemcsak a költemény főhősének, hanem az egyik legnagyobb magyar és európai romantikus költőnek a gondolatairól van szó a világjobbítás problematikáját illetően.

Eszter hagyatéka Jegyvásárlás
13 Esemény

Rivalda bérlet II. előadása, a Spirit Színház vendégjátéka színmű egy részben (105′) “Dönteni kell. A végén.” Márai Sándor egyik legnépszerűbb regénye az “Eszter hagyatéka”.

Maria Callas mesterkurzusa Jegyvásárlás
13 Esemény

Terrence McNally: Maria Callas mesterkurzusa 2 részben

Az öreg hölgy látogatása  (pezsgős koccintással) Jegyvásárlás
13 Esemény

Klára (milliomosként már K) és Ill sorsában egykor történt egy kis “baleset”: a férfi miután teherbe ejtette a lányt, bíróság előtt tagadta az apaságot és érdekházasságot kötött. A lányt a falu kiközösítette és ringyó lett, elvesztette gyermekét. Megismerkedett későbbi férjével, akitől aztán megörökölte a vagyont..

Az öreg hölgy látogatása (pezsgővel és virslivel) Jegyvásárlás
13 Esemény

Klára (milliomosként már K) és Ill sorsában egykor történt egy kis “baleset”: a férfi miután teherbe ejtette a lányt, bíróság előtt tagadta az apaságot és érdekházasságot kötött. A lányt a falu kiközösítette és ringyó lett, elvesztette gyermekét. Megismerkedett későbbi férjével, akitől aztán megörökölte a vagyont..

Lear király Jegyvásárlás
13 Esemény

Lear király úgy dönt, hogy a birodalmat felosztja három lánya között. Pillanatnyi szeszélyétől vezéreltetve összehívja a királyi udvart, majd leányaihoz a mesékből jól ismert, de a birodalom életében előzmény nélküli kérdést intézi: “Ki az közületek, ki legjobban szeret?”

20/21 A tanítónő pb Jegyvásárlás
13 Esemény

„A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap.”

20/21 A tanítónő zfb Jegyvásárlás
13 Esemény

„A felvonás elején a szoba már derül, de igazán napos csak akkor lesz, amikor a tanítónő bejön. Mintha ajtót nyitván, vele együtt özönlenék be a nap.”

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok