Šport

32 Program


Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák
A kiállítás a huszadik század elejének két nagy stílusa (a szecesszió, illetve az art deco) és a népművészet találkozását vizsgálja női alkotók sajátos perspektívájából. A kiállítás a megvásárolt belépőjeggyel 2024. február 1. – június 22. között tekinthető meg, nyitvatartási időben: k-v: 10-18 óra között!

Lajta Béla 150 | Klein Rudolf szubjektív tárlatvezetése Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Évfordulós kiállításunk az életmű forrásainak, főbb csomópontjainak bemutatása mellett néhány fontos fővárosi Lajta-épület, műegyüttes keletkezését és átalakulásait kívánja a látogatók elé tárni tervek, fotók, épületelemek, valamint képanimációk és videók segítségével. Az üzletház, a mulató, a szeretetház, az iskolaépület s a temetői emlékek sorsában egyaránt felsejlik a város története is.

Istennel talállak, testvérem! / I find thee with God, my brother! Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A cigány közösségekben „álruhában járó” legendás kutató, a „szőke cigány”, azaz Erdős Kamill (1924-1962) etnográfus, nyelvész alig ismert fényképei, a kevésbé kutatott kézirataiból, magnószalagjaiból kibomló történetei állnak a Néprajzi Múzeum új időszaki kiállításának középpontjában.

Mama nézd - családi tárlatvezetés - Szecesszió kiállítás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Mama nézd - családi tárlatvezetések a Hagyományok Házában - a Szecesszió kiállítás megtekintése.
Kisbabával otthon ülő anyuka vagy apuka vagy? Nem kell megtagadnod magadtól a művészeti élményeket! Van a városban több olyan hely, ahol kifejezetten örülnek annak, ha elhozod magaddal babádat egy kiállításra, hiszen a kismama vagy kispapa lét nem az otthon ülésről szól. A művészeti nevelést pedig nem lehet elég korán kezdeni!
Baba-mama ’art’ kalandra hívunk a Hagyományok Házába, ahol kifejezetten olyan édesanyákat vagy édesapákat várunk, akik csecsemőjüket magukkal hozva kívánják megismerni tárlatainkat. Tegyétek meg az első közös lépéseket a művészetek felé, mi pedig biztosítjuk a bababarát légkört és a műalkotások befogadásához szükséges ismereteket, hogy teljes legyen a tárlatvezetés élménye.
Legelső múzeumi túrátokra a biztonságos és kényelmes látogatás érdekében javasoljuk, hogy babahordozóban vagy kendőben hozd el a csöppséget! A Hagyományok Házában minden adott (pelenkázó, babakocsitároló, büfé) ami esetleg a látogatás során szükséges lehet.

À LA RECHERCHE DE VERA MOLNAR Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Ludwig Múzeum À la recherche de Vera Molnar című kiállítása a 100. születésnapja előtt nem sokkal elhunyt Vera Molnar életműve előtt tiszteleg.

Éves kiállításbérlet Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra.

A Kékfestő Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Kékfestő
Kovács Miklós kékfestő mester, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja életmű-kiállítása

Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életmű-kiállítása, és a Kovács család napjainkig tartó 200 éves munkásságának bemutatása.

Lajta Béla 150 Zárófesztivál | Bérlet Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Háromnapos programsorozatunkra közös programbérlet vásárolható: koncert-kerérpáros túra-katalógusbemutató és kerekasztal-beszélgetés

Ajándékjegy/ Gift ticket (6 hónapig felhasználható/ valid for 6 month) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

KÉSZEN ÁLLSZ EGY ÚJ KALANDRA?!
Budapest belvárosában szintet lép a szórakozás!

Ajándékjegy/Gift ticket (6 hónapig felhasználható/Valid for 6 months) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Fedezzétek fel a kalózok rejtélyes és lenyűgöző világát, ahogy átszelitek a végtelen tenger vizét minigolf pályáinkon. A Pirate egy vízi témával rendelkező kalózvilágot idéz, ahol hajóroncsok, tengeri szörnyek és elrejtett kincsek várnak felfedezésre 500 m2-en.

Bűvészinasok Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A 70 éves Astra Bábegyüttes és a 30 éves Maszk Bábszínház kiállítása

Villanások - Plasztikus képek és lézerfénymobilok Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Plasztikus képek és lézerfénymobilok

Csáji Attila kiállítása arra törekszik, hogy a számtalan nemzetközileg is ismert ikonikus lézer- és neon fénymű mellett, bemutassa a művész viszonylag korai Jelrácsok sorozatát. A tárlat kísérletet tesz arra a művészettörténetileg igazolható állításra, hogy Csáji Attila ezen alkotásai nemcsak a magyar modernkori művészet meghatározó darabjaivá váltak az idők során, hanem elhelyezkedésük a nemzetközi művészetben is kiemelkedő. Fények és árnyékok különös játéka ez a rendkívül izgalmas kiállítás.

Bővebb információ: Magyar Művészeti Akadémia - Képzőművészeti Tagozat

Kombinált Online Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A kombinált jegy minden aktuális, nyitva tartó kiállításunkra érvényes.

Éves Bérlet Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

MÚZEUMI ÉVES BÉRLET
Az Ludwig éves kártya a múzeum minden kiállítására és szakmai programjára érvényes, a megvásárlástól kezdve 365 napon át.

Női művészek – A korszak arcai Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Fedezze fel a georgiai (grúziai) női művészek lenyűgöző és sokszínű alkotásait a múlt évszázad elejétől napjainkig!

A Pesti Vigadó VI. emeletén idén májusban a „Női művészek – A korszak arcai” című kiállítást tekinthetik meg, amely Magyarországon először mutatja be átfogóan a modern georgiai képzőművésznők alkotásait. A tárlat egyúttal a Georgia Függetlenség Napjának ünnepe is.

4. A szín képe, a kép misztériuma Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A MODEM aktuális kiállítása, A szín képe, a kép misztériuma címen átfogó válogatást mutat be a legjelentősebb hazai magángyűjtemények közé tartozó Antal–Lusztig-gyűjtemény monokróm festészeti darabjaiból.

MAGYAR MENYASSZONY - időszaki kiállítás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Magyar Nemzeti Múzeum nagyszabású új időszaki kiállításában több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik meg: féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleik, mind a női szerepek és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony változásáról mesélnek.
A teljes árú jeggyel most megnézheti az Altamira barlangrajzai időszaki kiállítást is és adunk mellé egy 10 % kedvezményt érő vouchert, melyet a múzeumshopban tud levásárolni.

Családi all-in jegy / Family all-in ticket Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A budapesti Néprajzi Múzeum a világ egyik legkorszerűbb etnográfiai intézménye. Gyűjteményében a közel 225 ezer néprajzi tárgy mellett egyedülálló fényképfelvételeket, kéziratokat, fotókat, népzenei és filmfelvételeket őriz. A magyar népi kultúra felbecsülhetetlen értékű tárgyi emlékein kívül itt található a térség legnagyobb, távoli kontinensek népeinek kultúráját reprezentáló etnográfiai anyaga is.

Indiánok. Lelkek. Túlélők. Claudia Andujar fotókiállítása / Yanomami. Spirits. Survivors. Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Magyarországon először lesz látható Claudia Andujar magyar származású fotóművész munkássága, a São Pauló-i Vermelho Galéria közreműködésével.

A kétely felfüggesztése - A művész tekintete Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Mágikus tárgyak és üzenetek olvashatósága és olvashatatlansága, csapdák és foglyul ejtett állatok nyomai, időben és térben rejtett és rejtőzködő, halhatatlan szereplők történetei. És a vágy, hogy mindez a múzeumi valóság részévé váljon. A kétely felfüggesztése.

EGYÜTT. Inaktelki képek 2000–2002 Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Az időszaki fotókiállítás egy kalotaszegi falu életét, a falut működtető közösségi kapcsolatokat mutatja be.

Az Ókori Kína kincsei - A Jáde Császárok kora c. kiállítás Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Újabb szenzációs kiállításnak ad otthont a Szent István Király Múzeum. A Csók István Képtárban egy egyedülállóan gazdag, több mint száz darabos kollekció lesz látható. A tárlaton egyszerre kapnak helyet a Sanghajból érkező jádéból, bronzból és kerámiából készült tárgyak.

Lajta Béla 150 Zárófesztivál 1. nap | Családtörténetek: Lajtha László Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Zenetörténeti előadás és koncert
Lajtha László életútjáról és zeneművészetéről előadást tart: Solymosi-Tari Emőke
Lajtha László: II. vonóstrió
Előadja: Ábrahám Márta (hegedű), Fülöp Levente (brácsa), Baranyai Barnabás (cselló)
A koncert előtt 17 órától Csáki Tamás kurátori tárlatvezetést tart maximum 25 fő részére:
Programjegyen felül:
+1.000 Ft

MISKA - múltidéző borosedények (tárlatvezetéses kiállítás) Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

A Hagyományok Háza – Magyar Népi Iparművészeti Múzeum legújabb kamarakiállítása a múzeum Miska kancsóiból és emberalakos kerámiáiból mutat be válogatást, különleges helyszínen. A Budai Vigadó pinceszintjén található Lajos-terem egykor borlerakatként működött, és megcsodálható benne az eredeti középkori városfal is, nem mindennapi élményt nyújtva a látogatóknak.

Lajta Béla 150 Zárófesztivál 2. nap | Kiscelli to Go  > Az Amerikairól a Belvárosba Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Kerékpáros városnéző túra Lajta Béla épületei érintésével.
Talákozási pont: az OMIII bejáratánál - XIV. ker. Amerikai út 57.
A túrára városi kerékpározásban járatas résztvevők jelentkezzenek.

Lajta Béla 150 Zárófesztivál 3. nap | Budapesti épületsorsok Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Katalógusbemutató és kerekasztal-beszélgetés
A kerekasztal-beszélgetés résztvevői:
Bor Ferenc (művészettörténész), Csáki Klára (kerámia restaurátor), Kőnig Tamás (építész) és Lenzsér Péter (építész)

Kiállításmegnyitó Kúpte si vstupenku
13 Podujatie

Minden évadban néhány alkalommal képzőművészeti kiállítások megnyitójára várjuk az érdeklődőket a FÉM galériájában.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Odoberajte náš newsletter

Budeme Vás informovať o tých najdôležitejších podujatiach

Upozornenie! Časový limit na nákup čoskoro vyprší!
odhadovaný zostávajúci čas:
00:00

položka/y v košíku

celkom:


Váš časový limit na nákup vypršal. Prosím, znova vložte vstupenky do košíka.