Sport

497 program


Robert Icke: Oidipusz

Fordította: Upor László

Erős, hatalmas személyiségek, legendák – egészen emberi közelségben: Winston Churchill és Greta Garbo véletlen találkozása, miután a világ óriásszínpadairól távoztak.

-15%
Meg se kínáltak-Bödőcs Tibor könyve alapján Jegyvásárlás
13 Esemény

Kocsmaária sok nevetéssel és sírással.

Emma személye több mint húsz, nőkkel készített mélyinterjúból állt össze. Olyan történetek ezek, amelyekbe általában nem avatódunk be, mert zárt ajtók mögött játszódnak, és a résztvevők nem akarnak, vagy nem tudnak beszélni róluk. Ezúttal, ha csak közvetve is, Emmán keresztül megnyílnak nekünk, és megmutatják sorsuk egy-egy rejtett, elhallgatott pillanatát.

-15%
Janikovszky Éva: Az úgy volt... Jegyvásárlás
13 Esemény

Janikovszky Éva eddig színpadon soha be nem mutatott könyvei alapján, először színpadon: a születéstől a kiskamaszkorig az élet minden nyűge.

Hotel Mimóza
Vígjáték két felvonásban
Fordította és színpadra alkalmazta: Nemlaha György

Fergeteges, csupa szív történet, parádés szereposztással és élőzenével a Karinthyban.

A világ leghíresebb csábítójának történetét Horváth Illés, színházunk művészeti vezetője állítja színpadra.

A Patáliától a Szeretetkertig
A társas-játékban a közönség is aktív részesévé válhat párkapcsolatainkról szóló forgatókönyvek alakulásának.

-15%
A kódfejtő Jegyvásárlás
13 Esemény

Alan Turing, avagy "egy rejtett zseni élete" című előadás arra tesz kísérletet, hogy más szemszögből, közel hozva Turing alakját a nézőhöz, betekintést enged abba a világba, amibe sokáig csak maga Turing léphetett be.

Különös játékot talál ki egy baráti társaság: bárkinek megszólal a telefonja, képes vagy szöveges üzenetet kap, együtt hallgatják, olvassák, nézik… A hétköznapi estén váratlan titkok pattannak föl, évtizedes szövetségek kapcsai kezdenek kilazulni… Pedig eddig úgy gondolták, jól ismerik egymást – ám lassanként elszabadul a pokol...

Hogyan hat ránk a világ egyik legerősebb köteléke? Hogyan érthetjük meg anyáink történetét, történeteit? A Fröccs című előadásban a Momentán Társulat mindennapi élethelyzetekre improvizál.

A mindennapjainkhoz hasonlóan sok humorral és persze sok aggodalommal megírt, lebilincselően izgalmas, rejtvényhez hasonló kortárs Lear-parafrázist Máté Gábor rendezi.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!