Show

69 Programmer


ATTRACTION Køb Billetter
13 Event

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon! A fantasztikus látványú és koreográfiájú előadás 2024. október 19-én, a Papp László Budapest Sportarénában látható először.

URBAN VERBUNK SHOW - Don't Lie to The Planet Køb Billetter
13 Event

Az Urban Verbunk legújabb produkciója egy formabontó előadóművészeti koncepción alapuló előadás, amely a magyar néptánc gazdag kulturális örökségére épülve felhívja a figyelmet a jelen égető globális társadalmi kérdéseire úgy, hogy ezzel az európai-és nemzetközi színpadok közönségeinek is vonzó kínálatot teremt.

BIZARRRRR! Køb Billetter
13 Event

MISZTIKUS UTAZÁS A KAPUN TÚL

KONCERTSHOW KÉT RÉSZBEN

Nagy zenészek, nagy szerelmek - Bősze Ádám stand-up estje Køb Billetter
13 Event

Bősze Ádám 2019 őszén indította el „Nagy zenészek, nagy szerelmek” című előadás-sorozatát, mely a világ leghíresebb zeneszerzőinek magánéletéről, esetenként izgalmas titkairól szólt. A sorozat most egy, a zenetörténeti bulvárhistóriák legviccesebb jeleneteit felölelő, exkluzív stand-up esttel fejeződik be, a szerző one-man show-jával.

Az Illúzió Mesterei - Komló Køb Billetter
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Démonok és hormonok Køb Billetter
13 Event

Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?

Az Illúzió Mesterei - Sárvár Køb Billetter
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Køb Billetter
13 Event

„Sok városban található olyan hely, ahol jó zenét hallgathatunk, de az operettnek egy biztos címe van Magyarország!”

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda Køb Billetter
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Az Illúzió Mesterei - Orosháza Køb Billetter
13 Event

Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Orosházára!

Rejtélyes történelem - Nyaralás, üdülés, Balaton Køb Billetter
13 Event

A Rejtélyes történelem című sorozat kevésbé ismert, vagy ismertnek vélt, de sokszor tévhitekkel övezett történeti témák nyomába eredve vizsgálja a magyar múlt egyes kérdéseit. A program házigazdája Katona Csaba történész, aki minden témát egy-egy meghívott szakemberrel jár körbe és mutat be a közönségnek.

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös Udsolgt
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

LEHETETLEN - Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok estje Udsolgt
13 Event

Hajnóczy Soma, kétszeres bűvész világbajnok több, mint 40 ország közönségét bűvölte el. Számtalan TV showban jelent meg Amerikától kezdve, Franciaországon és Anglián keresztül, egészen Koreáig és Japánig. YouTube videóit több, mint 50 milliószor nézték meg, de a magyar közönség a Showder Klubból is ismerheti.

Botanikai illusztrációk workshop - A Nap szerelmese: a napraforgó Køb Billetter
13 Event

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén.

K.A.M.U.- Központi Akkreditált Mágia-Unio nonprofit Nyrt. - Németh Gábor bűvészműsora Køb Billetter
13 Event

Interaktív, újgenerációs bűvészműsor, mely színházi elemekkel ötvözve, a közönség bevonásával bemutatja a K.A.M.U. – Központi Akkreditált Mágia-Unio nonprofit Nyrt. hóértékelő meetingjét.

SZEÁNSZ - A gondolat ereje -Németh Gábor bűvészműsora Køb Billetter
13 Event

A Freakency és K.A.M.U. mellett a Szeánsz is egyedi hangulattal, sztorival és új trükk-arzenállal vár Benneteket.

Freakency - Németh Gábor bűvészműsora Køb Billetter
13 Event

A Freakency egy modern, újgenerációs bűvészműsor, mely interaktivitása és egyedi látványvilága révén felejthetetlen élményt nyújt. Formabontása miatt rácáfol a bűvész sztereotípiákra, ezáltal új szintre emeli a szórakoztatás élményét. Interaktív, dinamikus, fiatalos és látványos.

Démonok és hormonok Køb Billetter
13 Event

Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?

Botanikai illusztrációk workshop - Japán cseresznyevirág Køb Billetter
13 Event

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén folytatódik februárban. A foglalkozás témája a cseresznyevirágzás lesz. Japánban a szakura, a cseresznyevirágzás az újjászületés és az elmúlás ünnepe, kiemelt esemény, amely jellemzően március végén kezdődik.

Az Illúzió Mesterei - Szolnok Køb Billetter
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Atlantica - A kis hableány akrobatikus légtánc show Køb Billetter
13 Event

A 2022-ben nagy sikerrel bemutatott Pán Péter produkció után a szolnoki New Step Fitnesz-és Táncstúdió ismét elhozza hozzánk lélegzetelállító előadását, az Atlanticát.

Botanikai illusztrációk workshop - Mérgező növények és középkori füveskönyvek Køb Billetter
13 Event

Vészabó Noémi Leonardo- és Michelangelo-díjas festőművész nagysikerű workshop-sorozata az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén. Miért volt fontos a középkorban (is) a mérgező növények tanulmányozása? Milyen botanikai eredményeket értek el a középkori tudósok, alkimisták? Ez alkalommal egy mérgező növényt, az „ördögi” angyaltrombitát rajzoljuk meg pasztellkrétával vagy festjük meg akvarellel (gouache-sal).

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00

enhed(er) i kurven

total:


Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.