Show

94 program


URBAN VERBUNK SHOW - Don't Lie to The Planet Buy tickets
13 Event

Az Urban Verbunk legújabb produkciója egy formabontó előadóművészeti koncepción alapuló előadás, amely a magyar néptánc gazdag kulturális örökségére épülve felhívja a figyelmet a jelen égető globális társadalmi kérdéseire úgy, hogy ezzel az európai-és nemzetközi színpadok közönségeinek is vonzó kínálatot teremt.

Nagy zenészek, nagy szerelmek - Bősze Ádám stand-up estje Buy tickets
13 Event

Bősze Ádám 2019 őszén indította el „Nagy zenészek, nagy szerelmek” című előadás-sorozatát, mely a világ leghíresebb zeneszerzőinek magánéletéről, esetenként izgalmas titkairól szólt. A sorozat most egy, a zenetörténeti bulvárhistóriák legviccesebb jeleneteit felölelő, exkluzív stand-up esttel fejeződik be, a szerző one-man show-jával.

ATTRACTION Buy tickets
13 Event

Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon! A fantasztikus látványú és koreográfiájú előadás 2024. október 19-én, a Papp László Budapest Sportarénában látható először.

Buy tickets
13 Event

„Sok városban található olyan hely, ahol jó zenét hallgathatunk, de az operettnek egy biztos címe van Magyarország!”

Az Illúzió Mesterei - Kisvárda Buy tickets
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

BIZARRRRR! Buy tickets
13 Event

MISZTIKUS UTAZÁS A KAPUN TÚL

KONCERTSHOW KÉT RÉSZBEN

Bolero Buy tickets
13 Event

Boléro
francia életrajzi dráma, 120 perc, 2024
francia nyelven, magyar felirattal

Tökéletes napok (Csortos) Buy tickets
13 Event

Hirajama láthatóan elégedett egyszerű, harmonikus egyhangúságban telő életével, és örömet lel az élet apró csodáiban. Szabadidejét a zene és a könyvek iránti szenvedélyének szenteli, emellett rajong a fákért is, amelyeket féltve gondoz és állandóan fényképez is..

Kálmán-nap Buy tickets
13 Event

Két negyvenes páros Kálmán névnapját készül ünnepelni, de az egyre sűrűsödő koccintások mentén gyorsan felsejlenek a már nehezen titkolható párkapcsolati nehézségek...

Az Illúzió Mesterei - Sárvár Buy tickets
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

LUIS DE MATOS - IMPOSSIBLE LIVE Buy tickets
13 Event

"Luis de Matos IMPOSSIBLE Live”, the world’s best magic show in the world returns to the big theatres and arenas, with a new cast and new illusions. From 16th to 18th May 2025, several times in Budapest, at the BOK Hall!

Szállj fel, szabad madár! Buy tickets
13 Event

2024 március 17-én a Veszprém Arénában osztatlan közönségsiker által kísérve bemutatódott a hihetetlenül nagyszabású „SZÁLLJ FEL SZABAD MADÁR” koncertshow!

Az Illúzió Mesterei - Százhalombatta Buy tickets
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Back to Black (Fábri) Buy tickets
13 Event

A film Amy szemszögéből láttatja kendőzetlenül a nőt a jelenség mögött, és a kapcsolatot, ami minden idők egyik leglegendásabb lemezét inspirálta.

Démonok és hormonok Buy tickets
13 Event

Megérkezett Pottyondy Edina új estje, a Démonok és hormonok. Terápiás stand up a körülöttünk élő és a bennünk lakó démonokról. Terápia, démonok, hormonok, Pottyondy... Mit érez ha ezeket hallja?

Oppenheimer Buy tickets
13 Event

A film J. Robert Oppenheimer fizikusról szól, aki kollégáival - köztük a magyar származású Teller Edével és Szilárd Leóval - a Manhattan Terv vezetőjeként az első atomfegyver létrehozásáért felelős. Az alkotás öt Golden Globe díjat kapott.

FILM/ZENE: Annette (Csortos) Buy tickets
13 Event

Annette
francia-amerikai-mexikói zenés dráma, 141 perc, 2021
angol nyelven magyar felirattal

Buy tickets
13 Event

Június 5-én, szerdán 19 órakor ismét a József Attila Színház ad otthont az „Együtt-Egymásért-Mindenkiért” elnevezésű jótékonysági gálaestnek.

Verseny a győzelemért (Csortos) Buy tickets
13 Event

A két autógyártó (a német Audi és az olasz Lancia) legnagyobb összecsapása az 1983-as rali-világbajnokságon játszódott le. Dávid és Góliát küzdelmében a toronymagas esélyes az Audi volt.

Őszi sanzon (Fábri) Buy tickets
13 Event

Mathieu és Alice több mint egy évtizede szerelmesek voltak egymásba, majd szétváltak útjaik. Sok idő telt el azóta, és a két összetört szív lassan begyógyult...

Back to Black Buy tickets
13 Event

amerikai életrajzi film, 122 perc, 2024
angol nyelven, magyar felirattal

Semmelweis (Csortos) Buy tickets
13 Event

Koltai Lajos látványos életrajzi filmje Semmelweis Ignác bécsi éveiről, a gyermekágyi láz elleni küzdelmének első éveiről, kudarcairól és sikereiről. Angol feliratozással.

Az Illúzió Mesterei - Gyöngyös Sold out
13 Event

Egy felejthetetlen este résztvevői lehetnek, akik ellátogatnak az Illúzió Mesterei showműsorra. A műsorban szereplő előadók nemzetközi Tv show-k, rangos fesztiválok és óceánjáró luxushajók rendszeres fellépői.

Nyersanyag Buy tickets
13 Event

Filmes csapat érkezik egy távoli faluba, hogy a helyi fiataloknak közösségépítő, művészeti szakkört tartsanak.
A filmrendező és társai hamar elnyerik az ott élők bizalmát. Közelebb kerülve hozzájuk felismerik, hogy a faluban félelmetes méreteket ölt az elnyomás.

Bernadette – A főnökasszony (Fábri) Buy tickets
13 Event

Amikor megérkezik az Elysée-palotába, Bernadette Chirac arra számít, hogy megkapja végre a megérdemelt pozíciót, hiszen mindig is férje árnyékában dolgozott, hogy segítse őt az elnökké válásban. Miután sem az elnök, sem a családja nem veszi őt komolyan, Bernadette végül úgy dönt, itt az ideje, hogy igazi médiaszemélyiséggé váljon és hallassa a hangját.

Back to Black (feliratos) Buy tickets
13 Event

A film Amy szemszögéből láttatja kendőzetlenül a nőt a jelenség mögött, és a kapcsolatot, ami minden idők egyik leglegendásabb lemezét inspirálta.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Subscribe to newsletter

Get informed about the best programs!

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.