Múzeum, kiállítás

105 program


Attila örökesei, Szentes határában - Családi jegy (2 felnőtt minimum 2 gyerek) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Attila örökösei, Szentes határában – A hunoktól az Árpád-házig című időszaki kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeum vándorkiállítását és a szentesi és Csongrád-Csanád megyei leletanyagot mutatja be.

Tárlatvezetés és toronykilátó látogatás minden szerdán a Belvárosi Főplébánia-templomban Jegyvásárlás
13 Esemény

A séta keretében a vendégek -többek között- megtekintik Szent László, Szent Erzsébet és Szent Gellért ereklyéjét, a török-kori ún. mihrábot, a XIV. századi "Trónoló Madonna" freskót, a XV. századi ún. Mátyás Oratóriumot, Molnár-C. Pál oltárát, a 2017-ben megnyitott altemplomot és a Szent Kereszt ereklyét.

Buda Vára - Buda világhírű látnivalói egy könnyed sétában Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budai Várséták csapatával minden nap azon dolgozunk, hogy látogatóinknak megmutassuk a Várnegyed csodáit. Buda Vára című programunkon körbesétáljuk a Várhegy leghíresebb látnivalóit, mint a Budavári Palota, a Sándor-palota, a Karmelita épületegyüttes, a Mátyás-templom, vagy a Halászbástya, miközben lélegzetelállító panorámában gyönyörködünk.

Hauszmann paripái - Vezetett bejárás az újjáépült Lovarda épületében Jegyvásárlás
13 Esemény

A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett épület, a Lovarda, a Budai Várséták tematikus vezetésén látogatható először! Helyszíne, a Csikós udvar a II. világháború okozta sérüléséket követően az 1950-es évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.

A főváros ékszerdoboza - A Várkert Bazár, ahogy még sosem látta Jegyvásárlás
13 Esemény

Sétánkon megelevenedik előttünk a „főváros ékszerdobozának” nevezett Várkert Bazár. Megcsodáljuk a Királyi Kertek lezárásaként született neoreneszánsz stílusú épületet, megismerjük tervezője, Ybl Miklós személyét és munkásságát, miközben csillogó Zsolnay-kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködünk.

Sisi szívügyei – Valentin-napi séta a Várkert Bazárban Jegyvásárlás
13 Esemény

Kizárólag egy hétvége erejéig feltárjuk a titkokat Erzsébet királyné szívügyeiről. Mesélünk álnéven írt verseiről, rejtélyes levelezéseiről, és a királynét övező korabeli pletykákról. Kiderülnek Ferenc Józseffel kötött házasságának részletei, valamint az is, hogy milyen szálak fűzték Andrássy Gyula grófhoz és hogyan lett Magyarország az egyik legnagyobb szívügye.

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Liszt Ferenc Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

Kiállításmegnyitó (ingyenes) Jegyvásárlás
13 Esemény

AHOL A SVÉD MEGPIHENT KEDDEN Pódiumműsor minden kedden a FÉMben.

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Sergei Rachmaninov Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

Bősze Ádám: Nagy zenészek, nagy szerelmek #Beethoven Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenetörténet legismertebb zeneszerzői és az ő szerelmi életük. Illetve nem is: a legvonzóbb nők és férfiak, akikbe a legnagyobb zeneszerzők lettek szerelmesek.

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Paganini Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Arturo Toscanini Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Maria Callas Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Vladimir Horowitz Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

CZIFFRA100 - Forradalmi etűdök - Bősze Ádám zenetörténész előadás-sorozata: Cziffra György Jegyvásárlás
13 Esemény

Szükséges-e a forradalom a zenében? Szükséges-e ledönteni a falakat, átlépni a határokat ahhoz, hogy maradandót hozzunk létre? Nos, ahelyett, hogy zeneesztétikai sorozatot indítanánk inkább annak járunk utána, a kortárs hangversenykritika szerint mennyire volt forradalmár előadóművész Paganini, Liszt, Rahmanyinov, Toscanini, Callas, Horowitz vagy Cziffra György?

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok