Múzeum, kiállítás

133 program


A patikus háza - Vezetett bejárás a De la Motte-Beer-palotában Jegyvásárlás
13 Esemény

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykori patika- és lakóházra, amely a budai Várnegyedben, a Dísz téren található. Az építtetői nevét őrző, ezért kétnevű De la Motte–Beer-palota legszebb ékessége az emelet barokk lakótérsora, ahol megtekinthető az 1962-ben 15 festékréteg alól előkerült, majd feltárt, közel 250 négyzetméter nagyságú díszesen festett falfelület.

Épülettörténeti séta (csoportos) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Pesti Vigadó várja az egyéni érdeklődők és csoportok jelentkezését a szervezett, garantált idegenvezetésekre, amelyen a látogatók képzett vezetők segítségével járhatják be az épületet. A túra során az épület azon részei is bejárhatók, melyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók!

-20%
Mesterművek panorámával - Séta a Magyar Nemzeti Galéria történetéről a kupola látogatásával Jegyvásárlás
13 Esemény

Hogyan üzemel az ország legnagyobb magyar képzőművészeti gyűjteménye? Melyik volt eddigi történetének leglátogatottabb kiállítása? Mi volt a közelmúlt legdrágább műtárgyvásárlása? Hogyan szállítható egy középkori szárnyas oltár? Sétánk során feltárulnak a Magyar Nemzeti Galéria kulisszatitkai: megmutatjuk, hogyan alakult át a 19. századi fényűző királyi rezidencia a kultúra fellegvárává, elmeséljük a legemlékezetesebb kiállítások megszületését, és bepillantást nyerünk a galéria mindennapjaiba.

-20%
SHALOM, BUDA! - Séta a polgárvárosban a budai zsidóság nyomában Jegyvásárlás
13 Esemény

Vajon ki volt Henel comes, Mendel Jakab, Szerencsés Imre vagy Schulhof Izsák? Hol található a budavári zsidó közösség középkori rituális fürdője, a Mikve, és hol lehettek a zsinagógáik? Melyek voltak a budai zsidóság fénykorai, amikor tudásukkal és  szorgalmukkal hozzájárultak a város gazdasági fejlődéséhez, szellemi és kulturális gyarapodásához, és melyek voltak várbéli történetük legsötétebb pillanatai, amikor az életük is veszélybe került?

Sisi and her beloved Hungary Jegyvásárlás
13 Esemény

Walk in the footsteps of Hungary's most celebrated queen! 

Tárlatvezetés - ZOOM /Guided tour - ZOOM Jegyvásárlás
13 Esemény

A tárlatvezetések Zoom belépőjeggyel vehetők igénybe.
A vezetések csoportosan indulnak.

Kurátori tárlatvezetés - Megérkeztünk / Curator guided tour - We have arrived Jegyvásárlás
13 Esemény

A tárlatvezetések Megérkeztünk belépőjeggyel vehetők igénybe.
A vezetések csoportosan indulnak.

Tarapcsák Péter szubjektív vezetése - Budapest köszönti a Girót! - Budapest saluta il Giro! Jegyvásárlás
13 Esemény

Tarapcsák Péter, volt versenykerékpáros - a legendás kerékpárépítő "Pajti bá" fia - saját szemszögéből, versenyzői tapasztalatai, élményei alapján mutatja be a kiállítást, mely elsősorban kultúrtörténeti szempontból világítja meg egyrészt az olasz kerékpársport legnagyobb versenyének, másrészt a magyarországi országúti kerékpározás főbb eseményeinek hátterét.

Alter ego - Tárlatvezetés Spiró Györggyel Jegyvásárlás
13 Esemény

Tárlatvezetés Spiró György Kossuth- és József Attila-díjas író, költő, irodalomtörténész és műfordítóval a Lakner László retrospektív kiállításon.

A császár, a nádor és a nagyhercegnő - tárlatvezetés Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budavári Palota az ország történetének egyik emblematikus épülete. Az elpusztult középkori királyi rezidencia helyén 1686-tól, Buda töröktől való visszafoglalásától az 1960-as évekig kísérjük nyomon az épület kiépítését.

Zsidók a középkori Budán - tárlatvezetés és héber naptáríró workshop Jegyvásárlás
13 Esemény

Tárlatvezetést tartja: Takács Ágoston, régész, muzeológus, a Középkori Kőtár gyűjteményvezetője
A workshopot vezeti Lévai Erika múzeumpedagógus, kabbalah kutató

-20%
A főváros ékszerdoboza - A Várkert Bazár, ahogy még sosem látta Jegyvásárlás
13 Esemény

Vajon miért és hogyan épült a Várhegy keleti oldalán, a Duna-parton hosszan elnyúló impozáns, neoreneszánsz épületegyüttes? Sétánkon megismerjük a „főváros ékszerdobozának” nevezett Várkert Bazár tervezőjét, Ybl Miklóst, miközben alkotásának lenyűgöző részleteiben, csillogó Zsolnay kerámiákban, művészien megformált kovácsoltvasakban, tökéletesen megfestett üvegablakokban és illatos rózsakertekben gyönyörködünk.

Szent István képzőművészeti ábrázolásokon - múzeumpedagógiai foglalkozás Jegyvásárlás
13 Esemény

A program keretében -a magyar történelmet reprezentáló teremben-a világhírű kerámiáiról ismert Zsolnay porcelángyárban készült kandalló szobra, Roskovics Ignác festményeiről majolikára átültetett királyi portréi, a Szent Istvánt ábrázoló ezüst herma megtekintése, elemzése és összehasonlítása során a királyábrázolásról és a király életútjáról beszélgetünk.

Zugligeti piknik sajnos elfogyott
13 Esemény

Barangolj velem és tudj meg többet a közelmúltunkról és ismerd meg Zugliget rejtett világát!
A sétán megtudjuk, hogy mi is az a kocsiszín és hogy ki az a leány, akinek a története szorosan fűződik Zugligethez.

-20%
Buda Vára - A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalói Jegyvásárlás
13 Esemény

Sétánkon Buda minden arca feltárul: felfedezzük a királyi, egyházi, hivatali központként és lakóhelyként is szolgáló Várhegy leghíresebb látnivalóit. A Budavári Palotanegyed és a polgárváros világhírű látnivalóit. Mesélünk a Budavári Palotáról, a Sándor-palotáról, a Karmelita épületegyüttesről, a Mátyás-templomról és a Halászbástyáról.

Opera kívül-belül Jegyvásárlás
13 Esemény

Folytatom a kívül-belül sorozatom, ezúttal az Opera kerül sorra.
Végre megnyitotta kapuit! A világ egyik legszebb operaháza, Ybl Miklós alkotása, felújítva vár bennünket, hogy megmutassa magát. Azonban a Barangolókra nem csupán egy, az épület belsejében tartott vezetés vár, hanem megismerjük az operaház külsejét és környezetét is.

A GIRO  és a Tour de Hongrie Jegyvásárlás
13 Esemény

A kiállítás elsősorban kultúrtörténeti szempontból világítja meg egyrészt az olasz kerékpársport legnagyobb versenyének, másrészt a magyarországi országúti kerékpározás főbb eseményeinek hátterét.

Liliom, holló, félhold - tárlatvezetés a Buda, Jegyvásárlás
13 Esemény

Tárlatvezetésünk során a Vármúzeum alsó szintjén található középkori királyi palota történetét és helyreállított tereit mutatjuk be.

„Quartettissimo” Európai Vonósnégyes Fesztivál - Napijegy Jegyvásárlás
13 Esemény

„Quartettissimo” XIII. Európai Vonósnégyes Fesztivál

Art Market Budapest / LISZT ÜNNEP 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár

TECHMANIA 2022 (november 4-6.) Jegyvásárlás
13 Esemény

Techmania2022
Két kiállítás a jövő jegyében Magyarországon először!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok