Múzeum, kiállítás

262 program


Art for kids - Önarckép kollázs Picasso után szabadon - angol és magyar nyelvű foglalkozás 8-12 éves Jegyvásárlás
13 Esemény

Művészeti alkotás gyerekeknek angol nyelvtanulással az YBL6 Művészeti Térben, a Várkert Bazár új helyszínén. Horváth Anna Róza képzőművész, vizuáliskultúra-tanár vezetésével változatos művészeti technikákkal és témákkal ismerkedhetnek meg a gyerekek.

Tárlatvezetés Kovács Krisztinával | MULASICS 70 – Egy felfedező emlékére I-II. Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hegyvidék Galéria és a Várfok Galéria közös tárlatvezetése az együttműködésben megvalósult MULASICS 70 – Egy felfedező emlékére I-II. című kiállításokon. A tárlatvezetést Kovács Krisztina művészettörténész, a Várfok Galéria művészeti vezetője tartja.

Vörös István Zenekaros koncert - főszerepben a 80-as évek dalai Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncerten kapható lesz CD-n a „Hallgass, ha jót akarsz! – A legjobb Vörös István dalok 8.” című album, melyet a koncert után a művész dedikál.

Firkalak Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretettel várjuk minden második vasárnap a 6-9 éves gyerekeket a Firkalak című programra!

Budapesti legendák nyomában - Hírességek otthonai és sorsai Jegyvásárlás
13 Esemény

Kordos Szabolcs, az Egy város titkai és az Egy város újabb titkai című nagysikerű könyvek szerzője folytatja szórakoztatóan könnyed várostörténeti előadássorozatát.

Lajta Béla 150 | Csáki Tamás kurátori tárlatvezetése Jegyvásárlás
13 Esemény

A tárlatvezetés alapjegy után válasszon a múzeumi belépőjegyek közül. Annyi jegyet váltson, ahány fő érkezik a tárlatvezetésre. Amennyiben diák | ifjúsági, nyugdíjas vagy ingyenes belépőjegyet vásárol, kérjük, hogy az adott kedvezményre való jogosultságát a helyszínen igazolja - köszönjük!

RÁHANGOL LAK Jegyvásárlás
13 Esemény

Vizuális elmélyülés felnőtteknek.

Lajta Béla 150 | Konrád Miklós szubjektív tárlatvezetése Jegyvásárlás
13 Esemény

Évfordulós kiállításunk az életmű forrásainak, főbb csomópontjainak bemutatása mellett néhány fontos fővárosi Lajta-épület, műegyüttes keletkezését és átalakulásait kívánja a látogatók elé tárni tervek, fotók, épületelemek, valamint képanimációk és videók segítségével. Az üzletház, a mulató, a szeretetház, az iskolaépület s a temetői emlékek sorsában egyaránt felsejlik a város története is.

HÉTVÉGI RANDEVÚ . a Szilver zenekarral Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretettel várunk minden régi és új érdeklődőt jó hangulatú zenés rendezvényünkre!
Hétvégi Randevú a Szilver Zenekarral.
Jegyek elővételben is kaphatók online.

OrgonaExpedíció -  Audiencia a hangszerek királynőjénél Jegyvásárlás
13 Esemény

A Müpa egyik nevezetességét, az orgonát mindenki megcsodálja, aki ellátogat a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Ezúttal azonban nemcsak a hangszer impozáns felépítésében és gazdag hangzásában gyönyörködhetnek, hanem havonta egy alkalommal az érdeklődők Fassang László orgonaművész vezetésével betekintést is nyerhetnek a hangszer „titkaiba”.

Mama nézd - családi tárlatvezetés - Szecesszió kiállítás Jegyvásárlás
13 Esemény

Mama nézd - családi tárlatvezetések a Hagyományok Házában - a Szecesszió kiállítás megtekintése.
Kisbabával otthon ülő anyuka vagy apuka vagy? Nem kell megtagadnod magadtól a művészeti élményeket! Van a városban több olyan hely, ahol kifejezetten örülnek annak, ha elhozod magaddal babádat egy kiállításra, hiszen a kismama vagy kispapa lét nem az otthon ülésről szól. A művészeti nevelést pedig nem lehet elég korán kezdeni!
Baba-mama ’art’ kalandra hívunk a Hagyományok Házába, ahol kifejezetten olyan édesanyákat vagy édesapákat várunk, akik csecsemőjüket magukkal hozva kívánják megismerni tárlatainkat. Tegyétek meg az első közös lépéseket a művészetek felé, mi pedig biztosítjuk a bababarát légkört és a műalkotások befogadásához szükséges ismereteket, hogy teljes legyen a tárlatvezetés élménye.
Legelső múzeumi túrátokra a biztonságos és kényelmes látogatás érdekében javasoljuk, hogy babahordozóban vagy kendőben hozd el a csöppséget! A Hagyományok Házában minden adott (pelenkázó, babakocsitároló, büfé) ami esetleg a látogatás során szükséges lehet.

Dalszerelőműhely // Billie Eilish // Fazekas Gergely Jegyvásárlás
13 Esemény

A Dalszerelőműhely 2021 őszén kezdte működését az ISON-ban. A cél az, hogy megértsük, mi történik a zene „belsejében”: mit csinál egy-egy dalban a kardántengely, a karburátor és a gyújtógyertya, vagyis olyan kérdésekre keressük a választ, hogy miként kapcsolódik egymáshoz szöveg és zene, mitől lesz izgalmas (vagy éppen kevésbé izgalmas) egy dallam, hogyan áll össze a hangzás és a harmóniavilág. A foglalkozásokon való részvételnek nem feltétele a zenei előképzettség, két nyitott fülön kívül más segédeszközre nem lesz szükség (csavarhúzót, fogót, kompressziómérőt biztosítunk).

Illatok, ízek, formák - TÁRLATVEZETÉS (a belépő árát nem tartalmazza) Jegyvásárlás
13 Esemény

A kiállítás a múzeum gyűjteményét alapul véve emel ki hét témakört: mézeskalács-készítés, nemezelés, a fazekasmesterség hagyománya, a pásztorkodás életmódbeli és díszítőművészeti vonatkozásai, hímzés és bútorfestés, valamint a természetes anyagokból készült gyermekjátékok világa.

Gótikus Nap Jegyvásárlás
13 Esemény

Az 1974-es budavári ásatás 50. évfordulóját ünnepeljük az egésznapos múzeumi programunkkal, amely során tárlatvezetéseken, kreatív foglalkozásokon és különleges múzeumszínházi előadáson vehetnék részt látogatóink.

Creedence Clearwater Reborn Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenekar minden tagja külön-külön több híres magyar es külföldi zenésszel játszott már együtt, pl: Balázs Fecó, Korál, Závodi János, Török Ádám, Pribil Gyuri, Örökség, Ken Hensley

Lajta Béla 150 | Klein Rudolf szubjektív tárlatvezetése Jegyvásárlás
13 Esemény

Évfordulós kiállításunk az életmű forrásainak, főbb csomópontjainak bemutatása mellett néhány fontos fővárosi Lajta-épület, műegyüttes keletkezését és átalakulásait kívánja a látogatók elé tárni tervek, fotók, épületelemek, valamint képanimációk és videók segítségével. Az üzletház, a mulató, a szeretetház, az iskolaépület s a temetői emlékek sorsában egyaránt felsejlik a város története is.

Most élsz! Kocsis Tibor-Sándor Éva-Weisz Viktor Jegyvásárlás
13 Esemény

Most élsz!
CSERHÁTI ZSUZSA– MÁTÉ PÉTER – SZÉCSI PÁL DALAI
Sándor Éva, Kocsis Tibor, Weisz Viktor és a Weisz Band

Vígkorúak Klubja Jegyvásárlás
13 Esemény

A Vígszínházban újraindul a közkedvelt Vígkorúak klubja! Célunk, hogy olyan változatos programot nyújtsunk klubtagjainknak, melynek keretében a közös játék és beszélgetés mellett kulisszatitkokról, aktuális bemutatóinkról is mesélünk, megismerhetik színházunk működését, bemutatjuk a különböző nélkülözhetetlen „háttérszakmákat”, melyek nélkül az előadások nem készülhetnének el.

Guided tour at The Image of Colour, the Mystery of Image exhibition Jegyvásárlás
13 Esemény

Come and join our English guided tour with Kovács Edward at our latest exhibition titled The Image of Color, the Mystery of Image on March 23 at 3:00 p.m.

Megyesi Balázs kurátori tárlatvezetése Jegyvásárlás
13 Esemény

Csáji Attila Villanások a múltból és jelenből című kiállításának kísérőrendezvénye

Charlie 77 Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Charlie zenész, trombitás: a rock, a jazz, a blues, a soul és a funky jellegzetesen rekedt hangú előadóművésze. Pályafutása során több formációban alkotott, számtalan albumot tudhat magáénak.
Legutolsó albuma, Mindenen túl címmel 2020-ban jelent meg.

Katonavárosi séta Jegyvásárlás
13 Esemény

Katonavárosi sétáink során az érdeklődők betekintést nyerhetnek abba, hogy milyen volt az élet a Római Birodalom idején, a limes mentén, Pannonia provinciában. Kiderül, hogyan teltek az aquincumi katonavárosban, illetve a legiotáborban élők napjai, mely épületek romjai őrzik ma is a valaha itt élt, szolgálatot teljesítő katonák, képzett kézművesek vagy éppen az fényűző elit réteg emlékét.

ReGamEx - Retro videójáték kiállítás Jegyvásárlás
13 Esemény

2024. április 27-28-án, 10 és 18 óra között várjuk az érdeklődőket a ReGamEX -RETRO VIDEÓJÁTÉK kiállításra, a 70-es, 80-as és 90-es évek hobbiszámítógépeivel, video- és kvarcjátékaival. Április 26-án, péntekre iskolai csoportok jelentkezését várjuk, hogy rendhagyó informatika óra keretében tekintsék meg a kiállítást.

Puzzle a föld alól - a restaurátor munkája Jegyvásárlás
13 Esemény

Bevezetés a régészeti leletekkel dolgozó restaurátorok munkájának rejtelmeibe. A látogatók betekintést nyerhetnek a múzeum restaurátorainak (fém, üveg, kerámia) munkájába, majd maguk is kipróbálhatják a különböző eljárásokat a múzeum munkatársainak segítségével és saját kályhacsempét festhetnek.

Henri Gonzo és a Papírsárkányok koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

"A narancsvörös sátrak is/Mint a káprázat karikái/Vagy mint izzó gömb-madarak/Kezdtek az időn kívül szállni”
Henri Gonzo a Fran Palermo zenekar vezetőjeként már több mint egy évtizede a hazai popzenei élet meghatározó kulcsfigurája, április végén új felállásban lép színpadra.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!