Múzeum, kiállítás

163 program


Gyermek Rumbach Pre opening belépőjegy (6-12) Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2021-ben újra megnyílt az épület, azonban közösségi térként ma koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik.

Éves kiállításbérlet Jegyvásárlás
13 Esemény

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra.

A Kékfestő Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kékfestő
Kovács Miklós kékfestő mester, a Nemzet Művésze, az MMA rendes tagja életmű-kiállítása

Kovács Miklós tiszakécskei kékfestő mester életmű-kiállítása, és a Kovács család napjainkig tartó 200 éves munkásságának bemutatása.

3D Gallery Budapest - napijegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A Galéria ahol nem a csönddé, hanem a szórakozásé a főszerep!
A 3D Gallery Budapest egy interaktív galéria, ahol nem a csöndé a főszerep és minden a kreativitásodon múlik. Itt nem csak hogy szabad, de kötelező is használni a telefonokat és fényképezőgépeket.

Budapest Galéria Nyugdíjas Belépőjegy Jegyvásárlás
13 Esemény

DePART Collective: Ha mindenki meghallaná - A holnap ellenállásának roma archívumai

Varázsvilág - Titkok Kamrája családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére 75 perces Jegyvásárlás
13 Esemény

A két nagysikerű Varázsvilág pálya után jön a folytatás, ahol a kalandra éhes szabadulócsapatra a Titkok Kamrájában várnak az izgalmak.

Dunaföldvári Vár - Tárlatvezetés Jegyvásárlás
13 Esemény

Előzetes időpont egyeztetés szükséges:
+36 75 541 000 vagy muvhaz@dunafoldvar.hu

Dunaföldvári Vár - Hőspróba Jegyvásárlás
13 Esemény

Előzetes időpont egyeztetés szükséges:
+36 75 541 000 vagy muvhaz@dunafoldvar.hu

Nemzeti parki belépőkártya -  Éves jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya:
Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Gyermek (3-6 éves korig) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Diák (6-26 éves korig) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák Jegyvásárlás
13 Esemény

Szecesszió, Art Deco, Népművészet – Női lélek, népi formák
A kiállítás a huszadik század elejének két nagy stílusa (a szecesszió, illetve az art deco) és a népművészet találkozását vizsgálja női alkotók sajátos perspektívájából. A kiállítás a megvásárolt belépőjeggyel 2024. február 1. – június 22. között tekinthető meg, nyitvatartási időben: k-v: 10-18 óra között! Felhívjuk figyelmüket, hogy a kiállítás április 4-én zárva tart!

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Nyugdíjas jegy (62 év felett) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Családi (2 gyermek +2 felnőtt) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépő - Családi kiegészítő jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Felnőtt Jegyvásárlás
13 Esemény

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Varázsvilág - Odú családbarát szabadulós játék 2-6 fő részére Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy szabadulós játék, ahol a Varázslók világába világába csöppenhettek, varázslatos lényekkel, és tárgyakkal találkozhattok. Kipróbálhatjátok, milyen a hopponálás, sőt találkozhattok egy valódi sárkánnyal, és a kijutáshoz elengedhetetlen a varázspálca használata is...

Varázsvilág - A Varázslóbörtön foglya szabadulós játék 2-6 fő részére, 75 perces Jegyvásárlás
13 Esemény

A népszerű Varázslóvilág pálya folytatásában egy újabb helyszínre utazhattok, ahol nem kisebb feladat jut a csapatnak, mint kiszabadítani a híres foglyot. A varázslóvilág börtöne, ahová a legrémisztőbb varázslókat zárják. Innen kell kijutnotok és kiszabadítani a legszigorúbban őrzött foglyot. A küldetés nem egyszerű, egy sor akadályon kell átküzdenetek magatokat, ráadásul az őrök a legváratlanabb helyzetben zavarják meg munkátokat.

Csernobil Csapdája szabadulós játék Jegyvásárlás
13 Esemény

1986-ot írunk és nemsokára bekövetkezik a 20. század egyik legmeghatározóbb atomkatasztrófája. A Vlagyimir Iljics Lenin vagyis ismertebb nevén a Csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkjában meghibásodás történt, a reaktor túlmelegedett és hamarosan bekövetkezik a robbanás.

CSI Budapest A Hentes szabadulós játék - 75 perc játékidő Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy kegyetlen sorozatgyilkos tartja rettegésben Budapest lakóit. A rendőrkapitány a legjobb nyomozókból álló csapatot, Titeket rendelt az ügyhöz, hogy megállítsátok az elkövetőt. Eddig egy lépéssel mindig le vagytok maradva, így az áldozatok száma egyre csak nő…Talán ma végre sikerül pontot tenni az ügy végére?

A Pszichopata Gyilkos csapdája szabadulós játék Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy pszichopata gyilkos csapdájában találjátok magatokat hirtelen. Nem tudjátok, hogy kerültetek oda, s egyelőre azt sem, hogy miként tudtok kijutni. Napfény sehol nem szűrődik be, rémisztő ez a hely, de valahogy ki kell jutni! Ekkor megszólal egy hang, s tudatosul, hogy mindössze 1 órátok van arra, hogy szabaduljatok ebből a rémálomból.

Börtöncsapda  szabadulós játék Jegyvásárlás
13 Esemény

Légy egy valódi börtön foglya és próbálj megszökni a celládból. Csak rajtad és a csapatodon múlik, hogy sikerül-e a szökés, vagy pedig rabok maradtok örökre. A játékban valódi börtönkörülményekre kell számítani, sikerül-e megszabadulni a láncoktól?

Kiscelli Múzeum - Ajándékjegy tárlatvezetésre Jegyvásárlás
13 Esemény

Az ajándékjegy a Kiscelli Múzeum által szervezett tárlatvezetésre felhasználható szabadon választott egy alkalommal a vásárlástól számított három hónapon belül. Kérjük, a kedvezményre való jogosultságot a jegy felhasználásakor igazolni.

Dámák Diadalma - Sorsfordító nők a magyar történelemben Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy kivételes kiállítás Kaposváron 2024. március 9-től 2025. március 8-ig.
A kiállítás keddtől vasárnapig 9:00-17:00 óra között látogatható, hétfőn zárva.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Családi kiegészítő jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Diák -nyugdíjas jegy (6-26 év, illetve 65 év fölött) Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Felnőtt jegy Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Felnőtt jegy tárlatvezetéssel Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Gyermek jegy (3-6 év) Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő /  Diák- Nyugdíjas jegy tárlatvezetéssel Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Kedvezményes családi jegy tárlatvezetéssel Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Kedvezményes családi jegy (2 felnőtt, 2 gyermek) Jegyvásárlás
13 Esemény

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Villanások - Plasztikus képek és lézerfénymobilok Jegyvásárlás
13 Esemény

Plasztikus képek és lézerfénymobilok

Csáji Attila kiállítása arra törekszik, hogy a számtalan nemzetközileg is ismert ikonikus lézer- és neon fénymű mellett, bemutassa a művész viszonylag korai Jelrácsok sorozatát. A tárlat kísérletet tesz arra a művészettörténetileg igazolható állításra, hogy Csáji Attila ezen alkotásai nemcsak a magyar modernkori művészet meghatározó darabjaivá váltak az idők során, hanem elhelyezkedésük a nemzetközi művészetben is kiemelkedő. Fények és árnyékok különös játéka ez a rendkívül izgalmas kiállítás.

Bővebb információ: Magyar Művészeti Akadémia - Képzőművészeti Tagozat

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!