Museum, Ausstellung

93 Programm


Felnőtt Dohány belépőjegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tabletes digitális tárlatvezetés Ticketkauf
13 Veranstaltung

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tárlatvezetés Ticketkauf
13 Veranstaltung

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Diák Dohány belépőjegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

MiniPolisz AJÁNDÉKJEGY (a kiállítás dátumától 6 hónapig felhasználható) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában!

Épülettörténeti séta (csoportos) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Pesti Vigadó várja az egyéni érdeklődők és csoportok jelentkezését a szervezett, garantált idegenvezetésekre, amelyen a látogatók képzett vezetők segítségével járhatják be az épületet. A túra során az épület azon részei is bejárhatók, melyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók!

St Stephen’s Hall - The marvel of Buda Castle - Guided Tour Ticketkauf
13 Veranstaltung

Angol nyelvű látogatás a megújult Szent István-teremben!
After 20 August 2021, visitors to the recreated St Stephen’s Hall may appreciate for themselves the marvellous work of these artists.

Családi Dohány belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Dohány utcai Zsinagóga Budapest egyik kiemelt turisztikai látványossága, Európa legnagyobb, a világ második legnagyobb zsinagógája. 1859-ban épült mór stílusban, 3000 fő befogadására alkalmas. Nagysága a korabeli fővárosi zsidóság jelentőségét, magas színvonalú gazdasági és kulturális igényét bizonyítja.

MiniPolisz Belépőjegy - Főidőszak (hétvége, iskola- és munkaszüneti napok) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kreatív, látványos és élvezetes interaktív kiállítás gyerekeknek és családoknak Budapest szívében, a Király utcában!

4. Párizsi absztraktok.Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy… Ticketkauf
13 Veranstaltung

2021. október 3-án megnyitott a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ nemzetközileg egyedülálló kiállítása Párizsi absztraktok. Abstraction-Création. Kandinszkij, Hélion, Calder, Moholy-Nagy…címmel.

Felnőtt Rumbach Pre opening belépőjegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

A császár, a nádor és a nagyhercegnő - tárlatvezetés Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budavári Palota az ország történetének egyik emblematikus épülete. Az elpusztult középkori királyi rezidencia helyén 1686-tól, Buda töröktől való visszafoglalásától az 1960-as évekig kísérjük nyomon az épület kiépítését.

Elővételes múzeumi jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Beváltható 2021. december 31-ig

Flippermúzeum Kötetlen Napijegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kedvezményes belépőjegy (26 éves kor alatt és 62 év felett)

Gyermek Dohány belépőjegy (6-12) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Dohány utcai zsinagóga vagy Nagy Zsinagóga a neológ zsidóság nagy zsinagógája Budapesten, a Dohány utcában. Európa legnagyobb zsinagógája. Az egykori zsidónegyedben áll, ahol ma is sok zsidó vallású ember él, akik a hagyományokat még mindig őrzik. A zsinagóga rendszeresen helyszíne a Zsidó Nyári Fesztiválnak.

Kiscelli Múzeum - Családi belépőjegy (2 fő felnőtt és 2  fő 18 éven aluli részére) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A kedvezményes árú családi belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai.

Találkozás Ticketkauf
13 Veranstaltung

A kiállításon a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat, a Képzőművészeti Tagozat, a Film- és Fotóművészeti Tagozat, valamint a Népművészeti Tagozat tagjai mellett, nem akadémiai tagok is részt vesznek minden korosztályból.

Pálinka Museum Ticketkauf
13 Veranstaltung

A pálinka régóta kitüntetett helyet foglal el nemcsak a magyar gasztronómiában, de a magyar kultúrában is. Az egész világon egyedülálló ital: hungarikum. Mégis kevesen tudják, hogy miben rejlik a különlegessége és mi adja igazi értékét.

Családi Rumbach Pre opening belépőjegy (2 felnőtt, minimum 2 gyerek)) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

Gyermek Rumbach Pre opening belépőjegy (6-12) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az osztrák Otto Wagner tervei alapján épült és 1874-ben átadott Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga bizánci és mór stílusjegyeket ötvöz. A zsinagógát a vallási modernizációt hirdető pesti neológ közösség építtette a hagyományos liturgiának megfelelő berendezéssel.

-50%
Éves kiállításbérlet Ticketkauf
13 Veranstaltung

Névre szóló bérlet, amely a kiváltás napjától számított 365 napig korlátlan számú belépési lehetőséget biztosít a Pesti Vigadóban található kiállításokra.

3D Gallery Budapest - napijegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Galéria ahol nem a csönddé, hanem a szórakozásé a főszerep!
A 3D Gallery Budapest egy interaktív galéria, ahol nem a csöndé a főszerep és minden a kreativitásodon múlik. Itt nem csak hogy szabad, de kötelező is használni a telefonokat és fényképezőgépeket.

Toronykilátó látogatás a Budapest-Belvárosi Főplébánia-templomban Ticketkauf
13 Veranstaltung

A déli toronykilátóból vendégeink látják a Kossuth Lajos utcát, a Szabadsajtó utat, a Duna folyamot, az Erzsébet-hidat, a Gellért hegyet, Szent Gellért püspök emlékművét, a Rudas fürdőt, míg a Liszt Ferenc toronyból a Várkert Bazárt, a Budai Várhegyet, a Március 15. teret, a Petőfi teret.

Kiscelli Múzeum - Teljes árú belépőjegy (26-62 év) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A teljes árú belépőjeggyel megtekinthetőek a múzeum állandó és időszaki kiállításai. Ingyenes belépést biztosít egy alkalommal a Vármúzeumba (Budavári Palota E épület, 1014 Budapest, Szent György tér 2.) vagy az Aquincumi Múzeumba (1031 Budapest,
Szentendrei út 135.) a megvásárlástól számított 30 napon belül.

VI. Textile Art of Today Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Textiltriennálé Határok Nélkül (Trienále textilu bez hraníc, o.z.) civil szerveződés non-profit szervezetként működik, amelynek célja, hogy a visegrádi országok jelenkori textilművészetét annak teljességében, globális keretbe helyezve mutassa be.

Nemzeti parki belépőkártya -  Éves jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az alábbi területekre érvényes a belépőkártya:
Szálkahalmi tanösvény, Hortobágy‐halastavi tanösvény, Górési tanösvény és Fekete‐rét tanösvény, A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. kezelésében lévő halastavakra

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Gyermek (3-6 éves korig) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Diák (6-26 éves korig) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Nyugdíjas jegy (62 év felett) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Családi (2 gyermek +2 felnőtt) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépő - Családi kiegészítő jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Tiszakürti Arborétum belépőjegy - Felnőtt Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Tiszakürti Arborétum telepítését az 1850-es évek elején kezdte meg a Bolza grófi család. Az eredetileg 17 ha-os kastélykertként funkcionáló parkot 1962-ben természetvédelmi területté nyilvánították. A ma 60 hektár területű park 1200 fajt számláló növényállományával Magyarország legnagyobb területű arborétumai közé tartozik.

Kölcsey Kende Kastély Cégénydányád belépő - Családi kiegészítő jegy Ticketkauf
13 Veranstaltung

A kastélyban a Kende család történetéről, a nemesi élet és nemesi udvar gasztronómiájáról, a természetvédelemről és a Szatmár-Bereg természeti értékeiről szóló állandó kiállítások várják a látogatókat. A tájegységben számos természetvédelmi terület található, melyek vezetett túrák keretében is megismerhetőek.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Sehr geehrter Benutzer!

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept