Koncert, zene

Ajánlatunk


Csík Zenekar – 30 év boldogság Muzsikálni öröm. Szépen muzsikálni meg maga a boldogság.

Az évente útra kelő Nagy kínai újévi hangverseny ötletét a Kelet és a Nyugat klasszikus zenei tradícióit, az európai és az ázsiai kultúrát egyesítő szándék adta.

A Klasszik Rádió hagyományos karácsonyi koncertje december 21-én a Budapest Kongresszusi Központban az Óbudai Danubia Zenekar közreműködésével. Vezényel Hámori Máté.

Ezen az estén Vangelis legismertebb filmzenéi csendülnek fel egy szimfónikus nagyzenekari kísérettel.

Dés László koncertje 2018. december 29-én az Arénában garantált szórakozást nyújt a színház, a filmzene és a musical rajongóknak is.

Egy különleges és megismételhetetlen koncert Korda Györggyel, Balázs Klárival és sztárvendégeikkel.

A tavalyi nagy sikerű, teltházas, három órás Fela Kuti emlékest volt az első magyarországi (és egyben közép-európai) Felabration est, mely egyben az első hazai afrobeat zenekar, a Mabon Dawud Republic debütálása is volt.

Különleges évad a Magyar Állami Operaház történetében a 2018/19-es, „Puccini Itáliája” nevezetű szezon. Az Andrássy úti Ybl-palota korszerűsítése nemcsak az épület megújítását jelenti, hanem annak a kapcsolatnak az ápolására is lehetőséget ad, amely a dalszínházat a fővároson kívüli, igényes és kultúraszerető közönséghez fűzi.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók.

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok