Koncert, zene

665 program


Legendás dalszerzők! szórakoztató rocktörténet Hegyi Györggyel Jegyvásárlás
13 Esemény

Bulvár és történelem, örök és felejthető sztárok, rengeteg archív anyag – és persze sok-sok zene a K11 sorozatában. Előadónk a Kőbányai Zenei Stúdió rocktörténet-tanára: HEGYI György Sztárvendég: JÓNÁS Vera énekes, dalszerző

Budapest - bérlet: Beethoven 250 -  A halhatatlan géniusz, Zenei mozaik, Profilok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar és meghívott nemzetközi hírű vendégművészeinek koncertjei a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban, bérletben

30 Év Jazz / Bolba Éva - Szili Róbert Duó Jegyvásárlás
13 Esemény

A 30 éves Magyar Jazz Szövetség mindmáig az egyetlen, a műfajjal foglalkozó, nyitott társadalmi szervezet. Az Opus Jazz Clubbal partnerségben létrejött sorozatban a magyar jazz élvonalában alkotó, kiváló előadóművészek lépnek pódiumra.

Történetek a pusztából (Histoires de la plaine) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hansen birtok Argentínában a világ egyik legtermékenyebb területe. Földjein sokáig több millió szarvasmarha legelészett, húsuknak messze földön nem akadt versenytársa. Ma a karámok helyén hatalmas szójamezők hullámoznak, ameddig csak a szem ellát. Génmódosított növények.

MÁV Lukács/3. Zeneakadémia Jegyvásárlás
13 Esemény

Ahogy közeledik Beethoven születésének 250. évfordulója, egyre sűrűsödnek az ő zenéjét felidéző hangversenyek. Neki persze nincs szüksége jubileumra, ő az a zeneszerző, akinek műveit a legtöbbet játsszák a világon.

Palojtay János - Dalok szöveg nélkül
13 Esemény

Dalok szöveg nélkül? Meglehetősen ellentmondásos cím, pedig egy létező műfajra utal, amellyel nem egy, hanem számtalan koncertet ki lehetne tölteni. A romantika korában kedveltté váltak a rövid, lírikus zongoradarabok, amelyek stílusukban igen csak hasonlítottak a dalra.

Revü + vacsora – Hollywood Revü & Show - 10 éves az Orfeum Jegyvásárlás
13 Esemény

FELLÉPNEK: FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD, JACE DEAN BOWREN, SÁRI ÉVI, VERES MÓNIKA NIKA ÉS AZ ORFEUM TÁNCKARA. ÜNNEPELJE VELÜNK A 10 ÉVES ORFEUMOT!

30 ÉV JAZZ - Juhász Gábor Trió Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Opus Jazz Clubbal partnerségben létrejött sorozatban a magyar jazz élvonalában alkotó, kiváló előadóművészek lépnek pódiumra. A koncertek létrejöttét, az "Előadó-művészeti szervezetek többlettámogatása programban" kiírt pályázati forrásból az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatja.

TAKÁCS ZOLTÁN - hegedű, VÁRADI LÁSZLÓ - zongora, BEETHOVEN ÖSSZES HEGEDŰ-ZONGORASZONÁTÁJA 3. Jegyvásárlás
13 Esemény

BEETHOVEN ÖSSZES HEGEDŰ-ZONGORASZONÁTÁJA 3. Az Óbudai Társaskörrel és a Régi Zeneakadémiával közös sorozat

Csillag Mozi: Másnaposok Jegyvásárlás
13 Esemény

Házasodni többször is lehet, de legénybúcsú csak egyszer van az ember életében. Phil (Bradley Cooper) a haverjai segítségével meg is szervezi a fergeteges bulit, ami túlságosan is jól sikerül…

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA Unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

A 11 állomásos turné egy igazi időutazás lesz, hisz a műsorban felcsendülnek a mindenki által jól ismert NOX klasszikusok, ezúttal egy különleges zenei hangulatba bújtatva, hogy egy varázslatos világba repítve, felejthetetlen koncertélményt nyújtson a közönség részére. Kihagyhatatlan…

Görög est a Mydros együttessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncert és táncház a MYDROS együttessel

Magyar Állami Népi Együttes - Kolozsvári piactéren Jegyvásárlás
13 Esemény

A műsor a Kolozsvári Magyar Napok tizedik évfordulójára készült.

Varvara ( Beethoven plusz) Jegyvásárlás
13 Esemény

A zürichi Anda Géza Zongoraverseny 2012-es győztese, Varvara Nyepomnyascsaja máig úgy muzsikál, hogy az fényesen igazolja a karrierjét elindító verseny egyik zsűritagjának, Markus Hinterhäusernek lelkes ítéletét: „megdöbbentő, ahogy ez a lány játszik, nincsen rá szó: egész egyszerűen elfeledteti velünk a hangszert, ennél szebb bókot nem is lehet zongoristáról elmondani'”.

Jazz Liget - Gyárfás-Premecz Organ Trio Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenekar vezetője, Gyárfás István az Orgran Grinder’s Suite lemez megalkotása előtt azon tűnődött, vajon mit kezdene egy organ grinder, ismertebb nevén egy wurlitzeres, egy igazi Hammond Orgonával. A legendás B-3-as hangszer és a kompozíciók az 50’-es évek hangulatát idézik.

30 Év Jazz / Vörös Niki Feat. Subicz Gábor Jegyvásárlás
13 Esemény

A 30 éves Magyar Jazz Szövetség mindmáig az egyetlen, a műfajjal foglalkozó, nyitott társadalmi szervezet. Az Opus Jazz Clubbal partnerségben létrejött sorozatban a magyar jazz élvonalában alkotó, kiváló előadóművészek lépnek pódiumra.

Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák Jegyvásárlás
13 Esemény

Ferenczi György és zenekara műsorában összeolvad a magyar kultúra, és a rock 'n' roll forradalom szeretete. Így fér össze a kalotaszegi hajnali Petőfi és Gérecz verseivel, illetve Hendrix zenéjével.

Ciróka babakoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Új karakterek és ölbeli játékok kalauzolják majd a kicsiket Zeneország varázserdejébe a Ciróka Babakoncerteken. A népszerű gyermekprogram 2014-es indulása óta töretlen népszerűségnek örvend, mind az alkotók, mind pedig a közönség körében. Az interaktív koncert célja a zenei nevelés mellett, hogy teret nyisson a családoknak a vidám közös játékra, ismerkedésre.

CÉRNAHANGVERSENYEK, PÖDÖR BÁLINT - ütőhangszerek, MEGÜTIK, MINT A KÉTFENEKŰ DOBOT Jegyvásárlás
13 Esemény

CÉRNAHANGVERSENYEK Nagyóvodásoknak és általános iskolásoknak

Autizmusbarát kakaókoncertek Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar az elmúlt években olyan egyedi koncertformát dolgozott ki a Nemzetközi Cseperedő Alapítvány együttműködésével, amelyben az autizmussal élő gyerekek és családtagjaik is jól, és ami talán ennél is fontosabb, biztonságban érezhetik magukat.

Hangszersimogató klub Jegyvásárlás
13 Esemény

Bársony Bálint és zenekara interaktív foglalkozása és mini koncertje gyerekeknek.

VILLÁNYI DÁNIEL ZONGORAESTJE Jegyvásárlás
13 Esemény

VILLÁNYI DÁNIEL ZONGORAESTJE

Nagy zenészek, nagy szerelmek - Wagner, Bősze Ádám előadása Jegyvásárlás
13 Esemény

Bősze Ádám előadása a zenetörténet egyik legismertebb szerzőjéről és az ő szerelmi életéről

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok