Koncert, zene

665 program


Beethoven 250 - A halhatatlan géniusz Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven hegedűre és zenekarra komponált G-dúr és F-dúr románca a mester legnépszerűbb művei közé tartozik. Bár nem versenyművek, de mint zenekarral kísért szólóhangszeres darabok a koncertek műfajába illeszthetők. Mindkét kompozíció lírai karakterű, nyugodt tempójú, a zenekar szerepe csupán a kíséretre korlátozódik.

Hot Jazz Band előszilveszteri koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A fennállásának 35-ik évfordulóját ünneplő Hot Jazz Band idén is megtartja hagyományos előszilveszteri koncertjét. A járványidőszakra tekintettel limitált, 500 fős közönséggel a 650-es befogadóképességű teremben, betartva az előírásokat. Az idei műsor egy kis ünneplés is, emlékezve eddigi pályafutásunkra, bemutatva jövőbeli terveinket, bízva a mihamarabbi pandémiamentes folytatásban. Hermann Hesse szerint: „A zene nem más, mint bátorság, derűs, mosolygó tánclépés a világ borzalmai és lángjai között, ünnepi áldozás…” Erre a kis ünnepi áldozásra várjuk Kedves Közönségünket.

Lovasi Tűzijáték délben Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert gerincét az első szólóalbum (Bandi a hegyről, 2001) és a 2019 januárjában megjelent "Tűzijáték délben" című lemezek dalai adják. De válogatást hallhatunk az elmúlt 30 év munkásságából is. (Kispál és a Borz, Kiscsillag) Kicsit más köntösben, személyesebb hangvételben.

Poklade lemezbemutató Jegyvásárlás
13 Esemény

Poklade Balkántransz lemezbemutató koncert Mohácson A koncert, melyen kiváló vendég művészek is közreműködnek, a Kossuth Teátrumban kerül megrendezésre, november 8-án!

Mosonyi 150 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Hűvösvölgyi Ildikó és Hirtling István által tolmácsolt darabot Mosonyi zongoramuzsikája kíséri, majd a szerző h-moll vonósnégyese hangzik el. A kvartettet az 1853-ban Erkel Ferenc által alapított Budapesti Filharmóniai Társaság tagjai, azaz az Operaház kiváló művészei tolmácsolják.

Freakin' Disco Jegyvásárlás
13 Esemény

Színpadon a Freakin' Disco A Freakin' Disco zenéje egyszerre mély, táncos és elszállós. Pszichedelektronika. Koncertjeik elemi ereje magával ragad és kirepít az űrbe.

Tóth Vera és a BJO ,vendég : Pásztor Anna Jegyvásárlás
13 Esemény

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra együttműködése közel tíz éves múltra tekint vissza. A mai estén vendégművészként Pásztor Anna az Anna&the Barbies frontasszonya is színesíti a koncertet.

Isabelle Faust és az Il Giardino Armonico Jegyvásárlás
13 Esemény

Tiszta barokk Isabelle Faust és az Il Giardino Armonico

HOT JAZZ BAND 35 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kossuth-díjas Hot Jazz Band 2020-ban ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, erre a sikerekben gazdag időszakra tekint vissza az együttes ezen a csak Debrecenben hallható jubileumi koncertjén.

Sárik Péter és Falusi Mariann jazzduó koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Sárik Péter és Falusi Mariann jazzduó koncertje 2020. október 31. szombat 18.00 Ceglédi Kaszinó (Cegléd, Felház u. 62.) //Eső esetén a Kossuth Művelődési Központ Kamaratermében valósul meg!// Falusi Mariann és Sárik Péter 2009 óta játszanak együtt. Első műsorukat magyarországi premierje után New Yorkban mutatták be, hatalmas sikerrel. Azóta több közös produkciót hoztak létre, de legjobban kettesben szeretnek játszani. Duó koncertjeik igazi zenei csemegék, előadásukban az ismert magyar és világslágerek, jazz örökzöldek, kuplék békésen megférnek egymás mellett, ők pedig boldogan csaponganak stílusok és korok közt, míg közönségük minden koncerten velük énekel. Jegyárak: elővételben: 1.900 Ft előadás napján: 2.400 Ft Online jegyvásárlás: cegledikultura.jegy.hu KMK Jegypénztár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a | telefonszám: +36 53 505 041 | nyitvatartás: h-p 10.00-18.00 Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg!

Wagner nyitány/ Schumann:a-moll csellóverseny/Schubert: C-dúr vonósötös ( Perényi Miklós& Concerto ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Mesteri szakértelem és művészi ihlet kettőssége jellemzi majd e koncert programját csakúgy, mint a fellépők együttműködését a pódiumon. Hiszen mindjárt a hangverseny első száma, Richard Wagner operájának nyitánya éppen ezt a két testvérerényt, valamint a művészi teljesítményhez olyannyira nélkülözhetetlen közösségi figyelmet és megerősítést állítja a középpontba.

MÁV Erdélyi/2. Zeneakadémia Jegyvásárlás
13 Esemény

Takács-Nagy Gábor avatott és világszerte elismert előadója a bécsi klasszikusok műveinek, de ezen belül is különlegesen vonzódik Haydn-hoz. A hangverseny első és harmadik műsorszáma egy-egy Haydn szimfónia: az első a pálya elejéről, talán még az Esterházy szolgálat előtti évekből, a másik Haydn utolsó szimfóniája, amelyet londoni vendégszereplése céljára komponált.

MAJKA & CURTIS SWING Turné / Győr Jegyvásárlás
13 Esemény

Majka és Curtis ülőkoncert turnéra indult.

Csík Zenekar - Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncertünk legfőbb gondolatiságát idén - Trianon 100. évfordulóján - az "összetartozás" megjelenítése adja a 20. és 21. századi magyar történelmi események és a népzene tükrében, amely az egyik legfontosabb pillére a nemzeti és nemzetek feletti összetartozásnak, mely mindannyiunkat összeköt.

Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

2021-ben három részes bérlettel folytatódik az Operajátszóház a Budapesti Vonósokkal. Ezúttal alkalmakon átívelő folytatásos operamese lesz. A mese neve: Bohémélet.

KAMARAZENEKARI EST Jegyvásárlás
13 Esemény

Gödöllői Vonós Kamarazenekar, koncertmester: Juniki Spartakus hegedűművész, szólisták: Kemenes András zongoraművész és Langer Ágnes hegedűművész

MEGÉRTHETŐ/2 - TÖRTÉNELEM - Respighi: Róma fenyői Jegyvásárlás
13 Esemény

TÖRTÉNELEM Respighi: Róma fenyői Előad és vezényel: Hollerung Gábor

Presser Gábor - Dalok régről és nemrégről Jegyvásárlás
13 Esemény

Presser Gábor szerzői estként aposztrofálja ezt a rendhagyó koncertet, melynek címe: Dalok régről és nemrégről. S ha bár e cím alatt számtalan koncertet adott már, garantálható, hogy kétszer ugyanarra a koncertre nem tud beülni a kedves koncertlátogató!

Hegedűs Endre Chopin-estje Jegyvásárlás
13 Esemény

„Tiszta volt mint egy könnycsepp” HEGEDŰS ENDRE CHOPIN-estje

Dolhai Attila lemezbemutató koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Dolhai Attila nagyszabású koncertjén a Visszatérés és a Mi muzsikus lelkek című lemezek legismertebb dalai csendülnek fel.

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

A 11 állomásos turné egy igazi időutazás lesz, hisz a műsorban felcsendülnek a mindenki által jól ismert NOX klasszikusok, ezúttal egy különleges zenei hangulatba bújtatva, hogy egy varázslatos világba repítve, felejthetetlen koncertélményt nyújtson a közönség részére. Kihagyhatatlan…

BEETHOVEN+ - Rohmann Ditta kamarazenei sorozata Jegyvásárlás
13 Esemény

Kevesen ismerik azt a kincset, amely a Budavári Önkormányzat birtokában van: egy Beethoven-korabeli hangszer tökéletes mása, egy fortepiano. A délelőtti koncerteken meghallgathatjuk ezeket a csodálatos műveket és azt a különleges hangzást, amilyen az 1800-as években egy kamarazenei hangversenyen lehetett, hozzáillő környezetben.

Tudunk-e együtt énekelni? Rendhagyó koncert László Attilával és zenekarával Jegyvásárlás
13 Esemény

László Attila ebben az évben, a karantén időszaka alatt alakított fiatal,képzett zenészekből zenekart, mivel egyre több felkérést kapott élő zenekaros koncertre, ahol saját dalait és népszerű feldolgozásokat adnak elő.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok