Koncert, zene

644 program


MAO Art of Virus #10 Subicz Gábor feat. Emiliano Sampaio Jegyvásárlás
13 Esemény

A MAO a 2021/22-es évadban kiemelt hangsúlyt fektet a 2020-ban online indított, Art of Virus zeneszerző kezdeményezés művészeire és kapcsolódásaira. A koncertsorozat a projekt tíz ágának kompozícióit mutatja be minden alkalommal egy meghívott AOV-zeneszerzőt is bevonva a repertoárba.

Ringató Jegyvásárlás
13 Esemény

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Kisgyermekkori zenei nevelés 3 éves korig.

Lázár tesók Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Esti Kornél és a Pegazusok Nem Léteznek zenekarokból ismert testvérpár 1992-ben alakult, amikor is Domokos után három évvel Ágoston is világra jött. Akkor még nem sejtették, hogy később Lázár tesók néven, duó formációban fognak együtt színpadra állni.

akár -20%
Concertino: Corelli, Haydn, C.P.E. Bach, Suk Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncertecske – így fordíthatnánk le az olasz concertino kifejezést. A BFZ sorozatában olyan művek kerülnek középpontba, amelyek egykor a mai szimfonikus zenekarnál kisebb együttessel, karmester nélkül szólaltak meg.

Rúzsa Magdi Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Rúzsa Magdi Máté Péter- Artisjus- kétszeres Fonogram és négyszeres Petőfi zenei díjas énekesnő.
Július 16-án Balatonfüreden a Szabadidő- és Konferenciaközpont ad helyszínt a visszatérő énekesnő koncertjének. A koncerten a régi nagy slágerek mellett az elmúlt évben megjelent Karma című albumról is hallhatóak lesznek dalok.

Baráti Kristóf és a Zeneakadémia Vonószenekara - A zenekar koncertmesterei 2022 Jegyvásárlás
13 Esemény

Bach 3. brandenburgi versenyében ugyan csak vonósok szerepelnek, de nem a megszokott négy- vagy ötszólamú felosztásban: a hegedűk, brácsák és csellók hármas csoportokba rendezve konfrontálódnak egymással, versengésüket egy nagybőgőből és csembalóból álló continuoszekció kíséri. Mozart utolsó hegedűversenyét – amely ma a legtöbb zenekari próbajátékon kötelező mű – mindössze 19 évesen írta.

Brett Dean: Hamlet / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2017 nyarán a Glyndebourne-i Fesztiválon bemutatott Hamlet most a lehető legnépesebb közönség számára játszó operaház színpadára is eljut, méghozzá a világpremiert jegyző Neil Armfield rendezésében és a brit operaénekesek két generációjának nagyságait felvonultatva.

Ringató zeneóvoda – Piccolo Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ringató zeneóvoda foglalkozásai közül a Piccolo elnevezésű a 3-4 éveseknek, azaz kiscsoportos óvodásoknak szól.

Ringató zeneóvoda – Grande Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ringató zeneóvoda Grande elnevezésű, az 5-6 éves nagycsoportos óvodásoknak szóló foglalkozásain a csoportos zenei gyakorlatok mellett az egyéni szereplések is előtérbe kerülnek. A képességfejlesztés alapja a mondóka és az énekes játék, ám a résztvevők egyre több komponált gyermekdallal ismerkednek meg.

Társaságkedvelők Jegyvásárlás
13 Esemény

Nagy múltú, patinás táncklub dallamos talpalávaló zenékkel, kiváló muzsikusokkal és kellemes társasággal.

Binder Károly és tanítványainak koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Örömzene, jazz, tapasztalat és lendület a Benczúr Kulturális Központban!

Benkó Dixieland Band Jegyvásárlás
13 Esemény

2021. szeptemberében 55. évadát kezdte meg a Dixie Klub a Pinceszínházban.

Jean-Guihen Queyras és Alexandre Tharaud - Kamarazene Nagyteremre 2022 tavasz Jegyvásárlás
13 Esemény

Aligha létezik a cselló-zongora kamarazenének ma nagyszerűbb és összeszokottabb párosa, mint Jean-Guihen Queyras és Alexandre Tharaud. A két, külön-külön is világklasszis muzsikus a barokk gambazene csodáit, Bach három szonátájának egyikét, valamint a hangszer francia fejedelmének két szvitjét szólaltatja meg a koncert első részében.

Ébren álmodók Jegyvásárlás
13 Esemény

Kamarakoncert Glière és Beethoven műveivel
A Budapesti Filharmóniai Társaság koncertsorozata

ITALIA, PER SEMPRE! – a legszebb itáliai melódiák - a XVII. századtól napjainkig Jegyvásárlás
13 Esemény

Négy énekművész arra vállalkozott, hogy példátlanul széles skálán, a 17.századtól napjainkig merítsen a napfényes Itália örökbecsű dallamaiból - azokból a melódiákból, amelyre a világ minden pontján elandalodik vagy éppen felpezsdül a közönség vére.

Azért vannak a jó barátok Jegyvásárlás
13 Esemény

Azért vannak a jó barátok - Zene nélkül mit érek én - Azt súgta a szél – Mondd, miért szeretsz te mást - Hull az elsárgult levél … és még sok-ok emlékezetes zene a múltból.

Kady Diarra sajnos elfogyott
13 Esemény

Az elefántcsontparti születésű, de Burkina Fasó-i származású énekes-táncos-dalszerző, Kady Diarra 2021-ben megjelent harmadik - Burkina Hakili című - nagylemezével turnézik, és először lép fel Budapesten.

Náray Erika vendége: Gryllus Dániel / JAZZRAJONGÓK Jegyvásárlás
13 Esemény

Gryllus Dániel zeneszerző, előadóművész a kétszeres Kossuth-díjas, Prima Primissima díjas és Magyar Örökség díjas Kaláka Együttes alapítótagja. Zenéjük különböző, Kárpát-medencén inneni és túli népek muzsikáját és klasszikus zenei elemeket vegyít, régi és mai költők verseit önti zenébe.

ZENEDÉLELŐTT - A rút kiskacsa (H. C. Andersen) Jegyvásárlás
13 Esemény

ZENEDÉLELŐTT ÓVODÁSOKNAK
MESE HABBAL, ILLETVE MESE HANGGAL - a MÁV Szimfonikus Zenekar művészeivel

SabbathSong Klezmer Band - Koncert vacsorával Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncerttel egybekötött vacsoraélmény minden péntek este!

Daram-daram-madaram Jegyvásárlás
13 Esemény

magyar és bolgár népdalokon alapuló dalciklus énekhangra és zongorára, mely kiegészül fúvós és ütős hangszerekkel, valamint bőgővel

Soron kívül Lutter Imrével Caramel - Ahogy még soha Jegyvásárlás
13 Esemény

Vers, zene és őszinte szavak. Ezen az estén az ország egyik legnépszerűbb dalszerző előadójával, Molnár Ferenc Caramellel az RTL Klub műsorvezetője, Lutter Imre előadóművész beszélget életének kulisszatitkairól, s közben legnagyobb slágerei, gyönyörű versek és Caramel készülő új lemezének még sosem hallott dalai is felcsendülnek.

Szenesnek áll a világ Jegyvásárlás
13 Esemény

Szenesnek áll a világ
Vidám, zenés est két részben



Sárik Péter Trió - Nemcsak Jazz Klub sajnos elfogyott
13 Esemény

A Nemcsak Jazz Klubban folytatódik a Sárik Péter Trió sikersorozata, a Jazzkívánságműsor 2.!

Enharmónia - a Honvéd Férfikar koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Válogatás a XX. század eleji modern zene három kiemelkedő alkotójának: Sibelius, Alfvén és Poulenc férfikari műveiből.

Vezényel: Pad Zoltán

Kelet-nyugati pályaudvar (Cseh Tamás-est) Jegyvásárlás
13 Esemény

Bereményi Géza: Kelet-nyugati pálaudvar
„Lábjegyzet egy jövőbeli történelemkönyvből”

Előadják: Orosz Ákos, Tóth András, Zoltán Áron

La Litanie des Cimes Jegyvásárlás
13 Esemény

A formáció a koncertet megelőző napokban egy új lemezt is rögzít a BMC stúdiójában, így a közönség - egyfajta BMC Records előbemutatóként - elsőként hallhatja Clément Janinet legújabb szerzeményeit.

Zaporozsec koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncert a VII. Országos Osztálykirándulás - Kamaszfesztivál keretében kerül megrendezésre Miskolc Egyetemvárosban.

Hétvégi apás ringató Jegyvásárlás
13 Esemény

Vedd ölbe, ringasd, énekelj! – Kisgyermekkori zenei nevelés 3 éves korig

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezze az otthona kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok