Musik

970 Programmer


REPUBLIC 30 Køb Billetter
13 Event

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020 Køb Billetter
13 Event

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Køb Billetter
13 Event

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Midnight Music Køb Billetter
13 Event

Van, aki éjnek idején szeret zenét hallgatni. Az éjjel fél 12-kor kezdődő Midnight Music koncerteken ezt bárki megteheti babzsákokon ülve, teljesen új perspektívából és egyedi akusztikával, a zenészek közvetlen közelében, kötöttségek nélkül.

Kolompos Køb Billetter
13 Event

Az új esztendő első találkozását új dalokkal, játékkal, tánccal, vigassággal töltjük, mert a népi hiedelmek is azt tartják, amilyen az újév első napja, olyan lesz az egész esztendő. /Regölés, Újév-köszöntő, Háromkirályok dala /Idén új színfolt a műsorban a Csodaszarvas-legendának a felelevenítése.

Maradj Velem...- Balázs Fecó Valentin-napi koncertje Køb Billetter
13 Event

Az összehasonlíthatatlanul sajátos hangzásról nem csak Balázs Fecó gondoskodik, hiszen ezen az estén a zenekara kiegészül sztárvendégével: Szűcs Antal Gáborral.

IL DIVO Køb Billetter
13 Event

30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…

Rúzsa Magdi Koncert - Bordány 2020 Køb Billetter
13 Event

Rúzsa Magdi Máté Péter díjas énekesnő 2020.június 5-én Bordányban koncertet ad, ahol állandó zenekarával lép színpadra.

Budapest Bár koncert Nagykanizsán Køb Billetter
13 Event

A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, swing, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra. Különleges zenei élményként, tökéletesen házasítják a különböző stílusokat.

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske Køb Billetter
13 Event

Egy lemezbemutatós, mesélős est – ŐSBEMUTATÓ

Zorán koncert Køb Billetter
13 Event

Az előadóművész, zeneszerző nevéhez fűződik az egykori Metró zenekar, mely a hatvanas években az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara volt. A hetvenes évek végén találkozott Presser Gáborral, amely barátságból, munkakapcsolatból nagyon sok remek muzsika született.

SopronDrum: David Sanborn Acoustic Band Køb Billetter
13 Event

David Sanborn, a pop, az R&B és a crossover zenészek legbefolyásosabb szaxofonjátékosa hat Grammy-díjat nyert eddig és 75. születésnapja alkalmából indul turnéra.

Borlai Gergő: Divided 3 / JAZZMŰHELY Køb Billetter
13 Event

Az immár Los Angelesben élő Borlai Gergő vidám, funkys perceket ígér a Divided 3 koncerten. Két korábbi Divided-estje is számos meglepetést tartogatott, a mostani harmadik alkalommal a sztárparádé és a különleges hangszerkiosztás folytán is számíthatunk izgalmakra.

Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter Køb Billetter
13 Event

Három szín, három világ a könnyűzenei élet különböző területeiről. A három énekesnőt több szál is köti egymáshoz: a műfajok közötti utazás, a zenei kalandozások, amelyek végigkísérték pályájukat, az egyedi hangszín, amely az évek folyamán védjegyükké vált.

Gospel koncert a Mátyás-templomban -  Joan Faulkner és barátai a Csík Gusztáv Trióval Køb Billetter
13 Event

Ezen az estén Ön is részese lehet annak a rendhagyó gospel koncertnek, mely a keresztény kultúra fellegvárában, a Mátyás-templomban kerül megrendezésre. Két világ, két kultúra melynek közös pontja a zene, amit - az egyik fellépő művészt, Joan Faulknert idézve - „át kell engedni a lelkünkön”.

Egri & Pertis Zongoraduó: Áthallások 2. - Ha Debussy pantomimozott volna... Køb Billetter
13 Event

Milyen maszkban pantomimozott volna Debussy? Mi köze volt Faurénak a bergamaszkokhoz? Sétált-e Händel London komédiás negyedében és mit talált Sztravinszkij Petruska szobájában? Az Egri & Pertis Zongoraduó Áthallások címet viselő koncertsorozatának második estje ismét több kérdésre ad majd zenés választ.

Zorán Koncert Køb Billetter
13 Event

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem?

Zorán Koncert Vecsés 2020 Køb Billetter
13 Event

Ritkán előadott szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan”, erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.

Azért vannak a jóbarátok... / Lemezbemutató koncert S.Nagy István slágereivel Køb Billetter
13 Event

A nagyszabású, TV –felvétellel egybekötött lemezbemutató show műsorvezetője Csongrádi Kata, bevezetőt mond Várkonyi Attila ( Dj. Dominique) és fergeteges táncokkal közreműködik a Hungaro Boogie tánckara.

Várallyay Petra. Jazz itt! Køb Billetter
13 Event

A hétgyermekes zenészcsaládból származó, Orszáczky- és Junior Artisjus-díjas Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A hegedülés mellett kiválóan zongorázik, énekel, hangszerel és szöveget is ír.

Maradj Velem...- Balázs Fecó Exkluzív nagykoncertje Køb Billetter
13 Event

Az összehasonlíthatatlanul sajátos hangzásról nem csak Balázs Fecó gondoskodik, hiszen ezen az estén a zenekara kiegészül sztárvendégével: Szűcs Antal Gáborral.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2. Køb Billetter
13 Event

A hangverseny szólistái között a hegedűszólamot korunk talán legnagyobb hegedűművésze, Maxim Vengerov játssza, aki ezúttal karmesterként is bemutatkozik, Ránki Fülöp és Devich Gergely pedig a mai fiatal hangszeres művészek legjobbjai közé tartoznak.

Stephanus 2019/2020 IV/3 előadás Køb Billetter
13 Event

Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara közreműködésével

Mesés musicalek Køb Billetter
13 Event

Barlangolás a musicalmesék birodalmában! Az előadásban olyan világhírű mesék slágerei csendülnek fel, mint Aladdin, Herkules, Aranyhaj, Jégvarázs, Oroszlánkirály, Egyiptom hercege...

Nagyzenekari koncert: Mahler Køb Billetter
13 Event

Bár a BFZ nagy sikerű sorozata, a Mahler-ünnep 2013-ban átadta helyét az Európai Hidak fesztiválnak, Fischer Iván, a magyar Mahler Társaság alapítója azóta is nagy súlyt fektet a mester műveinek rendszeres bemutatására. Ezúttal a haláltól vezet minket a szerelemig és az élni akarásig.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept