Koncert, zene

1178 program


MÁV Kamarasorozat/1. Jegyvásárlás
13 Esemény

Tarkó-Nagymengyi Dóra, a zenekar II. hegedű szólamvezetője indította útjára nagy sikerű kamarazenei sorozatunkat 2013 januárjában. Az ő művészeti vezetésével minden évadban, így idén is négy hangversennyel örvendeztetik meg a közönséget Zenekarunk zenészeiből álló kamarazenei csoportok.

Évszázadok - Találkozások Jegyvásárlás
13 Esemény

Remekművek családi hangversenybérlet 19/20. III. előadás

VERESS SÁNDOR / MENDELSSOHN / WEBER / SCHUMANN ( Concerto Budapest & Várjon Dénes & Heinz Holliger ) Jegyvásárlás
13 Esemény

Nem tudom, mi lesz ebből.” Írta egy 1845-ös levelében Schumann, s alighanem erre a motívumra ismerhetünk rá az ekkor keletkezett II. szimfónia első tételének indító fanfárjaiban. A levél éppenséggel Mendelssohnnak volt címezve, s egy évvel később Lipcsében ő is vezényelte ennek az öngyógyító céllal született szimfóniának az ősbemutatóját.

Nagyzenekari koncert: Mahler Jegyvásárlás
13 Esemény

Bár a BFZ nagy sikerű sorozata, a Mahler-ünnep 2013-ban átadta helyét az Európai Hidak fesztiválnak, Fischer Iván, a magyar Mahler Társaság alapítója azóta is nagy súlyt fektet a mester műveinek rendszeres bemutatására. Ezúttal a haláltól vezet minket a szerelemig és az élni akarásig.

PREMIER III. VERESS SÁNDOR / DEBUSSY - Heinz Holliger hangszerelése ( Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

VERESS SÁNDOR: Respublica nyitány DEBUSSY: Trois Poèmes de Mallarmé (Heinz Holliger hangszerelése) Vezényel: Heinz Holliger

A halhatatlan kedves / MATINÉKONCERTEK
13 Esemény

Negyed évezrede született a zenetörténet legnagyobb felforgatója, Beethoven, aki szétrobbantotta a klasszikus formákat, és előkészítette a romantikát. Ötvenhat évet élt, de művei tanúsága szerint mindig lázongó, ifjú lélek maradt. Nem csoda, hogy a Müpa is a fiatalokat invitálja délelőtti beszélgetős hangversenyeire.

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - AZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) orosz mester zeneszerzői technikáját egész életében a dallam szolgálatába állította, sőt az emberi énekhangra képzelte el még akkor is, ha hangszeres zenét és nem operát írt. A kiválasztott három operarészlet azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy mint operaszerzőre az olasz bel canto-n kívül milyen nagy hatással volt Mozart művészete is.

Eötvös Péter-est / AZ ÉVAD MŰVÉSZE
13 Esemény

2019-ben ünnepeltük a világhírű zeneszerző, karmester és pedagógus hetvenötödik születésnapját. Ezen a hangversenyen Az évad művészeként kettős minőségben lép a Müpa közönsége elé: három alkotását halljuk, amelyeket ő maga vezényel - biztosak lehetünk tehát abban, hogy a kortárs kompozíciók autentikus előadásban csendülnek fel.

Keresztény Farsang Jegyvásárlás
13 Esemény

Nino Machaidze érkezik első ízben Operánk színpadára, a farsangi estély fő vendégeként.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/2. Jegyvásárlás
13 Esemény

A hangverseny szólistái között a hegedűszólamot korunk talán legnagyobb hegedűművésze, Maxim Vengerov játssza, aki ezúttal karmesterként is bemutatkozik, Ránki Fülöp és Devich Gergely pedig a mai fiatal hangszeres művészek legjobbjai közé tartoznak.

SÁRY LÁSZLÓ 80. ( A Ligeti Ensemble koncertje a szerző tiszteletére - Concerto Budapest ) Jegyvásárlás
13 Esemény

A Ligeti Ensemble hangversenye Sáry László 80. születésnapja tiszteletére.

Savaria Szimfonikus Zenekar/ FELFEDEZÉSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A Müpa közönsége ezen az estén poétikus angol zenével találkozhat - olyan szerzőtől, aki több mint egy évszázada halott, de műveit Magyarországon még nem játszották.

Bine Bryndorf Jegyvásárlás
13 Esemény

Izgalmas sugallatokat tartalmazhat egy hangversenyprogram - csak tudni kell meghallani az előadó üzenetét. A dán orgonaművésznő műsorának első hét számában - az est nagy részében - lenyűgöző „kerekasztal-beszélgetés” tanúi lehetünk. Bach meghívja elődeit, hogy eszmecserét folytasson velük zenei témákról.

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Eric Terwilliger (kürt) Jegyvásárlás
13 Esemény

Eric Terwilliger az elmúlt tíz évben egyszerre volt a Müncheni és a Berlini Filharmonikusok szólókürtöse. A páratlan és megtisztelő megbízatás 2019-ben, nyugdíjba vonulásával zárul le. A művész búcsúturnéjának egyik állomása a Liszt Ferenc Kamarazenekarral közös budapesti koncertje.

Győri Filharmonikus Zenekar - Kikelet Jegyvásárlás
13 Esemény

A Győri Filharmonikus Zenekar gazdag repertoárja nemcsak a klasszikus-tradicionális művekre terjed ki, de a könnyedebb műfajt is megfelelő módon tudja ötvözni szakmai képességeivel.

A Felvilágosodás Korának Zenekara /RÉGIZENE FESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

A Müpa Régizene Fesztiválján például a barokk összefoglaló mestere, Bach hangszeres zenéjének néhány különleges szépségű darabját szólaltatják meg.

MÁV Varga/2. Olasz I. Jegyvásárlás
13 Esemény

Hangversenyünk karmestere, Henry Cheng 2018-ban Budapesten első helyezést ért el a II. Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyen. Közreműködik: Oláh Vilmos (hegedű)

MÁV Kamarasorozat/2. Jegyvásárlás
13 Esemény

Tarkó-Nagymengyi Dóra, a zenekar II. hegedű szólamvezetője indította útjára nagy sikerű kamarazenei sorozatunkat 2013 januárjában. Az ő művészeti vezetésével minden évadban, így idén is négy hangversennyel örvendeztetik meg a közönséget Zenekarunk zenészeiből álló kamarazenei csoportok.

Stephanus 2019/2020 IV/3 előadás Jegyvásárlás
13 Esemény

Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara közreműködésével

Händel: Agrippina / MET - FSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Énekesek és operabarátok álma, hogy eljussanak New Yorkba, a legendás Metropolitan Operába. Az énekesek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen csak a legjobbak léphetnek ott fel. A közönség vágya azonban ma már könnyen teljesülhet: elég csupán a Müpáig utaznia, hogy a Metropolitan Opera Live in HD közvetítései segítségével, tizenkettedik éve élvezhesse a nagyszerű előadásokat.

Händel: Agrippina / MET - EA Jegyvásárlás
13 Esemény

Énekesek és operabarátok álma, hogy eljussanak New Yorkba, a legendás Metropolitan Operába. Az énekesek továbbra is nehéz helyzetben vannak, hiszen csak a legjobbak léphetnek ott fel. A közönség vágya azonban ma már könnyen teljesülhet: elég csupán a Müpáig utaznia, hogy a Metropolitan Opera Live in HD közvetítései segítségével, tizenkettedik éve élvezhesse a nagyszerű előadásokat.

Koncertáriák Zenemánia - Ifjúsági bérlet 2. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Zenemánia sorozatban a zene sokszínűségéről lesz szó – a műfajok kapcsán. Ugyanis – meglepő módon – ahány műfaja, annyi sajátossága is van a klasszikus zenének. Nemcsak megszólalásmódjában más egy-egy műfaj, de zenei nyelvezetében, kifejezőkészségében, mondanivalójában, sőt a mondanivaló tálalásában is.

Rohmann Ditta és Olga Pascsenko estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Öthúros cselló, négyhúros cselló, cselló a szvit tánctételeiben, cselló a szonáta műfajában, szólócselló, cselló zongora társaságában, cselló a barokkban, cselló a bécsi klasszikában, cselló a korai romantikában - nem fogunk unatkozni ezen a koherens és mégis változatos műsorú hangversenyen.

Haydn Philharmonie / RÉGIZENE FESZTIVÁL Jegyvásárlás
13 Esemény

„Joseph Haydn és környezete: elődök és követők” - így jellemezhetnénk a zenekar budapesti fellépésének műsorát.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok