Koncert, zene

909 program


Demjén Turné 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy igazi állócsillag, 1970. szilveszterén vált országosan ismertté. Ez kereken 50 éve volt! Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

Blahalouisiana koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

2020. augusztus 22-én a Blahalouisiana immáron friss Artisjus-díjasként harmadik nagylemezének dalait is bemutatja a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Minden rendben című albumuk felvétele tavaly április 28. és május 6. között zajlott Prágában a legendás Sono Records stúdióban, amelyről így számoltak be:„producere ezúttal is Ligeti Gyuri volt, a hangmérnök pedig Milan Cimfe, aki többek között David Bowie, a Living Colour, és Nazareth albumain dolgozott.

Alex Torres & Band Jegyvásárlás
13 Esemény

Alex Torres – Gitár Tar Gergely – ütőhangszerek Simkó-Várnagy Mihály – basszusgitár A koncert “Köszönjük, Magyarország!” program támogatásával valósul meg.

VENI Jegyvásárlás
13 Esemény

Szász Veronika és Bata István 2016-ban kezdett el együtt dolgozni VENI Unfold című dupla lemezén, mely 2018-ban jelent meg a Beauteous Beats kiadó gondozásában. A VENI formációval 2019 májusában szólaltatták meg először a saját szerzeményű elektronikus kompozíciókat a Szent István Bazilika Lovagtermében.

Csík Zenekar - vendég: Presser Gábor Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csík Zenekar tagjait összekovácsolja a hagyományok tisztelete és az új utak keresése. Céluk tartalmas, szórakoztató és minőségi zene létrehozása és előadása népzene, különleges hangzásvilág és egyedi ötletek beágyazásával.

Rákász Gergely - Lords of the Organ IV. Jegyvásárlás
13 Esemény

“Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye. Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2020 feltöltődni vágyó hallgatóival.

Legyen tánc! Jegyvásárlás
13 Esemény

„Legyen tánc! Táncest. Hogy ki lehessen nyugodtan menni a parkba.” Nos, a nyárzáró hangversenyen fuvolával kiegészült vonósnégyes muzsikál, a koncerten lesz menüett, keringő, poloveci tánc, mazurka és tangó. Ráadásul a parkban. Így teljesüljön minden kívánságunk.

MÖRK koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Mörk soul és funk alapokra épülő zenét játszik, mely elgondolkodtató társadalmi, pszichológiai és hétköznapi témában íródott dalszövegekkel, improvizációval és más stílus elemekkel együtt egy különleges zenei élményt nyújt a hallgatónak.

Legyen úgy! - Dés László koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.

Esti hajós városnézés vacsorával és élőzenével/Dinner&Cruise with live music Jegyvásárlás
13 Esemény

Fővárosunk a Duna vízéről nézve lélegzetelállító élményt nyújt, mind az idelátogatók, mind a helyiek számára, egy itt töltött este pedig új energiákkal és csodálattal tölti fel az embert. Hajózz Budapest szívében és gyönyörködj a világörökség részévé nyilvánított panorámában!

Demjén Turné 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy igazi állócsillag, 1970. szilveszterén vált országosan ismertté. Ez kereken 50 éve volt! Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

Fellélegzés #8 – Bach, Brahms Jegyvásárlás
13 Esemény

A két B-betűs szerző, Bach és Brahms különösen jól érzik magukat egymás társaságában a koncertprogramokban. Brahmsnak mindennapi kenyere volt Bach zenéje, tudós módon tanulmányozta a nagy előd művészetét, a mi tudatunkban pedig ő maga is hatott Bachra: Brahms káprázatos polifóniája, belső szólamainak burjánzó szövedéke hatással van arra, ahogy Bachot hallgatjuk.

Jegyvásárlás
13 Esemény

„Kaposfest Túra”- Hangulatkoncertek két helyszínen (A megváltott jegyek mindkét helyszínen érvényesek: Református Templom, Szivárvány Kultúrpalota)

Fellélegzés #2 – Williams, Schumann Jegyvásárlás
13 Esemény

A Fesztivál Akadémia Budapest második koncertje valódi különlegességgel indul: a múlt századfordulós angol zene egyik legjelentősebb alakjának, Ralph Vaughan Williamsnek (1872–1958) On Wenlock Edge című dalciklusa szólal meg Kolonits Klára, Palojtay János és a fiatal Korossy-kvartett előadásában.

MAJKA & CURTIS koncert / Balatonfüred Jegyvásárlás
13 Esemény

Az utóbbi évek legsikeresebb rapprodukciója augusztus 22-én visszatér a Füredi SunCity színpadára.

Bánfalvi Eszter Kvartett / ANDD Jegyvásárlás
13 Esemény

20:00 Bánfalvi Eszter Kvartett (BEKVART) 22:00 DJ ANDD

Fellélegzés #1 – Leclair, Mozart, Mendelssohn Jegyvásárlás
13 Esemény

A kalandos sorsú francia barokk zeneszerző, Jean-Marie Leclair (1697–1764) két hegedűre írott, kíséret nélküli szonátája nyitja a fesztivált a művészeti vezetők előadásában, akik Leclair valamennyi kéthegedűs darabját nemrégiben rögzítették lemezen. A nyitó darab a karantén bezártsága után éppoly erővel fogja hordozni a „fellélegzés” érzetét, mint az azt követő Mozart-hegedűszonáta..

Kerekes Voodoo Csárda Jegyvásárlás
13 Esemény

A kétszeres Fonogram-díjas Kerekes Band útja a fülledt hangulatú moldvai, gyimesi táncházaktól a világzenei nagyszínpadokig 25 évet ölel fel. Ezalatt a több mint két évtized alatt hozták létre azt a hangzást, amely összetéveszthetetlen a hazai és nemzetközi világzenei színtéren.

Adio kerida - Ég veled, Szerelmem! Jegyvásárlás
13 Esemény

Pandzarisz Dina a szefárd zene nagyköveteként vált ismertté hazánkban és külföldön egyaránt. Eddig két szólólemeze jelent meg a Rózsavölgyi Kiadó gondozásában (Durme, durme és Hamavdil), melyeken főleg ősi szefárd zsidó, emellett héber, görög, török, kurd, spanyol autentikus népdalok szerepelnek izgalmas, modern zenei köntösben.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezúton szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a 2020. augusztus 28-ra meghirdetett Apostol 50 koncertet egy új időpontban, 2021. március 7-én tartjuk meg a Papp László Budapest Sportarénában!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok