Musik

962 Programmer


EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020 Køb Billetter
13 Event

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

REPUBLIC 30 Køb Billetter
13 Event

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

Midnight Music
13 Event

Van, aki éjnek idején szeret zenét hallgatni. Az éjjel fél 12-kor kezdődő Midnight Music koncerteken ezt bárki megteheti babzsákokon ülve, teljesen új perspektívából és egyedi akusztikával, a zenészek közvetlen közelében, kötöttségek nélkül.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Køb Billetter
13 Event

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Zenekari hangversenyek Køb Billetter
13 Event

A Magyar Állami Operaház Zenekara 2019 és 2020 nyara között több mint 70 alkalommal ül pódiumon, szólaltat meg önálló, szimfonikus anyagot vagy operát, és emellett mintegy 300 opera- és balettelőadást játszik árokban.

Egy fess pesti este - Kamarás Iván koncertje Køb Billetter
13 Event

Az Egy fess pesti este nem egy hagyományos színész koncert-est. A ‘20-60-as évek lüktető, magyar (nem csak film) zenéi, a Meseautótól, a Jamaicai trombitáson át, a Kicsit szomorkás a hangulatomtól, a Villa Negráig. A dalok a múltba repítenek ugyan, de abszolút mai hangzással.

Zorán koncert Køb Billetter
13 Event

Az előadóművész, zeneszerző nevéhez fűződik az egykori Metró zenekar, mely a hatvanas években az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara volt. A hetvenes évek végén találkozott Presser Gáborral, amely barátságból, munkakapcsolatból nagyon sok remek muzsika született.

Zorán Koncert Køb Billetter
13 Event

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem?

Lovasi András szólókoncert Køb Billetter
13 Event

Lovasi András szólóest - egy szál gitárral. Kispál és a Borz, Kiscsillag és szólókarrierje során írt dalok is egyaránt felcsendülnek.

NEIL YOUNG SÉTÁNY – NYS KLUBKONCERT Køb Billetter
13 Event

A Neil Young Sétány egy magyar ötösfogat találmánya.

Halász Judit Játszunk Együtt Køb Billetter
13 Event

A Dunakeszi Teátrum nagy kedvence újra színpadunkon!

Tóth Vera és a BJO ,vendég : Pásztor Anna Køb Billetter
13 Event

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra együttműködése közel tíz éves múltra tekint vissza. A mai estén vendégművészként Pásztor Anna az Anna&the Barbies frontasszonya is színesíti a koncertet.

Nagyzenekari koncert: Mahler Køb Billetter
13 Event

Bár a BFZ nagy sikerű sorozata, a Mahler-ünnep 2013-ban átadta helyét az Európai Hidak fesztiválnak, Fischer Iván, a magyar Mahler Társaság alapítója azóta is nagy súlyt fektet a mester műveinek rendszeres bemutatására. Ezúttal a haláltól vezet minket a szerelemig és az élni akarásig.

IL DIVO Køb Billetter
13 Event

30 millió eladott album, 160 arany-, és platina-díj 33 országban. Nem rossz teljesítmény egy olyan csapattól, akik a megalakulásuk után azért aggódtak, hogy a nagyközönség nem feltétlenül igényli majd az egyedi zenei stílusukat…

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok / BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Køb Billetter
13 Event

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok - háromfelvonásos opera (német nyelvű előadás, magyar szövegvetítéssel)

”Isten tenyerén” – Ismerős Arcok akusztikus koncert Køb Billetter
13 Event

Az akusztikus ráadáskoncert egyszeri és megismételhetetlen zenei élményt ígér.

Zorán Koncert Vecsés 2020 Køb Billetter
13 Event

Ritkán előadott szerzemények és igazi zenei csemegék is megszólalnak, de a programból természetesen nem hiányozhatnak a „kihagyhatatlan”, erejükből az évtizedek során mit sem vesztő dalok sem.

VERESS SÁNDOR / MENDELSSOHN / WEBER / SCHUMANN ( Concerto Budapest & Várjon Dénes & Heinz Holliger ) Køb Billetter
13 Event

Nem tudom, mi lesz ebből.” Írta egy 1845-ös levelében Schumann, s alighanem erre a motívumra ismerhetünk rá az ekkor keletkezett II. szimfónia első tételének indító fanfárjaiban. A levél éppenséggel Mendelssohnnak volt címezve, s egy évvel később Lipcsében ő is vezényelte ennek az öngyógyító céllal született szimfóniának az ősbemutatóját.

Gospel koncert a Mátyás-templomban -  Joan Faulkner és barátai a Csík Gusztáv Trióval Køb Billetter
13 Event

Ezen az estén Ön is részese lehet annak a rendhagyó gospel koncertnek, mely a keresztény kultúra fellegvárában, a Mátyás-templomban kerül megrendezésre. Két világ, két kultúra melynek közös pontja a zene, amit - az egyik fellépő művészt, Joan Faulknert idézve - „át kell engedni a lelkünkön”.

St.Martin Koncert Køb Billetter
13 Event

Az összhatás és maga a varázs a látvánnyal elkezdődik, de a hangzással teljessé válik. 2020-ban július 18-án várom önöket St.Martin koncertre.

Budapest Bár koncert Køb Billetter
13 Event

A Budapest Bár védjegyévé vált egyedi stílus gyökerei az 1920-30-as évekbeli, budapesti kávéházak világáig nyúlik vissza. Az ismert és kedvelt dalokat cigányzenei alapokon, jazz, pop, rock, swing, klezmer és számos zenei műfaji elemmel ötvözve értelmezik újra. Különleges zenei élményként, tökéletesen házasítják a különböző stílusokat.

Nagyzenekari koncert: R. Strauss, Sibelius, Mahler Køb Billetter
13 Event

A szezon egyik legszínesebb koncertje igazi szenzációnak ígérkezik. A humor és játékosság mellett lesz mély dráma is, szólistaként pedig a hegedűs világot provokatívan felforgató Patricia Kopatchinskaja lép színpadra.

Mihail Pletnyov zongoraestje - Mozart, Beethoven zongoraszonáták  ( Concerto Budapest szervezése ) Køb Billetter
13 Event

A budapesti közönség először 1987-ben hallhatta a már akkor is világjáró zongorafenomén, Mihail Pletnyov játékát. Habár időközben zenekar-alapítóként és karmesterként is tiszteletreméltó helyet követelt magának a nemzetközi zeneéletben, azért a hatvankét esztendős Pletnyov mindmáig változatlanul a zongorajáték kikezdhetetlen rangú jelenkori nagyságai közé tartozik.

Nagyzenekari koncert: Rachmaninov, Sibelius Køb Billetter
13 Event

Egy zongoraverseny, amely a depresszióból segítette ki Rachmaninovot. Egy szimfónia, amely meghozta Sibelius számára az európai sikert. Egy karmester, aki mindkét szerzőnek szakavatott tolmácsolója, és egy zongorista, akinek a zeneirodalom legnehezebb versenyművei sem jelentenek akadályt. Őket egyesíti most a Fesztiválzenekar.

Beethoven-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar Køb Billetter
13 Event

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept