Koncert, zene

969 program


CZF5 Cziffra Fesztivál - Lélek és logika - Nyitóest Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenéről azt tartják, hogy a legkevésbé megfogható, a legkevésbé racionális művészet. Továbbá azt is, hogy tiszta matematika. Hol az igazság? Lehet, hogy mind a két állítás igaz, még sincs ellentmondás?

Galambos Erzsi Jegyvásárlás
13 Esemény

Galambos Erzsi különös életútját járjuk körül a Lakner bácsi gyermekszínházától, a Miss Arizonán keresztül, a Moulin Rouge tánckarától, a Miskolci Nemzeti Színházon át egészen az Operettszínházig. Mi a titka annak, hogy életkorát meghazudtolva még ma is fürgén játszik, dalol, táncol a József Attila színházban?

Dúdolj! Ringass! Táncolj! - családi foglalkozás Jegyvásárlás
13 Esemény

A közös családi élmények mindannyiunknak fontosak. Felszabadultan együtt játszani pedig meghatározó élmény szülőként, gyermekként egyaránt. Foglalkozásainkon találkozik a zene, a játék, a tánc és a mese – minden olyan tevékenység, amiben kreatív alkotóként, szabadon lehetünk jelen.

Nosztalgia Kávéház - Németh Gáborral Jegyvásárlás
13 Esemény

Vidám nosztalgiázásra invitáljuk szeretettel mindazokat a kedves érdeklődőket, akik szeretik, ismerik és szívesen hallgatják a régi zenéket, slágereket, operett-dallamokat.

Kovács Kati koncert
13 Esemény

Kovács Kati a zene területén sok műfajban otthonosan mozog. Ezt bizonyítja több mint ötszáz felvétele. Az utóbbi évek tehetségkutató és televíziós vetélkedőin számtalan versenyző énekelte sikerre vitt dalait.

Kuba Więcek Trio Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Opusban most bemutatásra kerülő Multitaskingon - ahogy magán a koncerten is - fiatal harcostársaival, Michał Barańskival Łukasz Zytával együtt hallhatjuk, akik tökéletesen képesek Więcek gondolatait közös zenei folyammá alakítani.

CAMPUS Party - Burai Krisztián Jegyvásárlás
13 Esemény

CAMPUS Party -- Magyarország LEGNAGYOBB egyetemi bulija! Fellép: Burai Krisztián

CAMPUS Party - Burai Krisztián // DE hallgatói Jegyvásárlás
13 Esemény

CAMPUS Party -- Magyarország LEGNAGYOBB egyetemi bulija! Fellép: Burai Krisztián

Kiss Attila Band Jegyvásárlás
13 Esemény

Kiss Attila jazzgitárosként többször járt New Yorkban, az ott szerzett tapasztalatai saját zenei világában is megjelennek.

Cséki Kálmán Trio, vendég: Duka László Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cséki név igen jól cseng a zenészek és muzsikát kedvelők körében. A méltán híres művészdinasztia fiatalabb generációjához tartozó, 36 éves Cséki Kálmán hosszú évekig a világhírű hegedűs, Roby Lakatos együttesének zongoristájaként volt ismert, de a közelmúltban úgy döntött, hogy zenekarvezetőként is kipróbálja tehetségét.

Aprók Tánca a Kolompos Együttessel Jegyvásárlás
13 Esemény

Aprók tánca a Kolompos Együttessel Idén is folytatjuk évek óta sikeresen működő koncertsorozatunkat, kicsiknek és nagyobbaknak bevezetés a magyar népzenébe és népi hagyományokba, sok játékkal, mondókával és énekkel.

Party Arts Tánczenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Élőzenés retro táncparty! A '60-'80-as évek igényes, táncolható, közismert retro tánczenéit játssza a zenekar, professzionális, magas zenei szinten.

DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR - AZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) orosz mester zeneszerzői technikáját egész életében a dallam szolgálatába állította, sőt az emberi énekhangra képzelte el még akkor is, ha hangszeres zenét és nem operát írt. A kiválasztott három operarészlet azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy mint operaszerzőre az olasz bel canto-n kívül milyen nagy hatással volt Mozart művészete is.

Eötvös Péter-est / AZ ÉVAD MŰVÉSZE
13 Esemény

2019-ben ünnepeltük a világhírű zeneszerző, karmester és pedagógus hetvenötödik születésnapját. Ezen a hangversenyen Az évad művészeként kettős minőségben lép a Müpa közönsége elé: három alkotását halljuk, amelyeket ő maga vezényel - biztosak lehetünk tehát abban, hogy a kortárs kompozíciók autentikus előadásban csendülnek fel.

CZF5 Cziffra Fesztivál - Bárest
13 Esemény

Immár hagyomány, hogy Cziffra György zongoraművész bárzongorista éveit egy-egy vendégszólistával idézi meg a fesztivál. Tompos Kátyáról nehéz eldönteni, hogy énekesnőként vagy színésznőként sikeresebb – de ezen a koncerten olyan repertoárral mutatkozik be, amelyhez mindkétféle tehetségére szükség lesz. A hangulatot Sárközy Lajos és zenekarának virtuóz hegedűjátéka és a kitűnő Hot Jazz Band teszi teljessé.

Catalan Sounds / Inhumankind (CAT) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Inhumankind Pablo Selnik fuvolás és Àlex Reviriego bőgős, a barcelonai színtér két legaktívabb, legeredetibb, félelmet nem ismerő zenészének projektje.

Monkey Business koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Monkey Business koncert a Jazzy Pubban.

II. Szászcsávási Magyar Nap Jegyvásárlás
13 Esemény

Ha úgy szeretnél „tappodni”, mint a csávási ménlovak, vagy megtanulnád a „felszökést” a Szászcsávás Zenekar muzsikájára, esetleg megkóstolnád a borversenyeken díjazott különleges ízvilágú Szászcsávási borokat, vagy éppen meghallgatnád a közel 40 fős Szászcsávási Vegyes Kórus ötszólamú énekeit, akkor várunk a Fonó Budai Zeneházban, 2020. február 22-én a II. Szászcsávási Magyar Nap-ra!

KOLOMPOS MULATSÁG Jegyvásárlás
13 Esemény

Vidám népzenei előadás gyermekeknek sok muzsikával, énekkel, közös játékkal és mulatozással. Megismerkedünk régi hangszerek hangjaival, hajdani falubeli játékokkal, s ha kedvünk támad, táncra is perdülünk.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok