Koncert, zene

892 program


Olivier Latry és a phil Blech Wien / ORGONABÉRLET
13 Esemény

A zenehallgatók többsége ritkán gondol arra, hogy az orgona fúvós hangszer - pedig az, hiszen sípok szólaltatják meg hangjait, és számos olyan regisztere is akad, amely fa- és rézfúvósok hangját utánozza. Ha így van, akkor nagyon is kézenfekvő az a talán meglepőnek tűnő ötlet, amely szerint ezen a koncerten egymás társaságában lép fel egy nagynevű francia orgonaművész és egy világhírű rézfúvós együttes, amelynek tagjai neves bécsi zenekarokban játszanak - hiszen ez csak családi együttlét. Rokonok egymás közt.

Jazzkívánságműsor Sárik Péter Trió és Falusi Mariann Jegyvásárlás
13 Esemény

Az új sorozatban kizárólag magyar dalok hallhatók, a csapat az elmúlt évtizedek legnagyobb hazai slágereiből válogatott és dolgozta át azokat a saját stílusára.

LA FAVORITA Ferencsik 1. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Ferencsik bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek, amelyek azonban joggal tarthatnak igényt a hallgatóság érdeklődésére.

Wagner nyitány/ Schumann:a-moll csellóverseny/Schubert: C-dúr vonósötös ( Perényi Miklós& Concerto ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Mesteri szakértelem és művészi ihlet kettőssége jellemzi majd e koncert programját csakúgy, mint a fellépők együttműködését a pódiumon. Hiszen mindjárt a hangverseny első száma, Richard Wagner operájának nyitánya éppen ezt a két testvérerényt, valamint a művészi teljesítményhez olyannyira nélkülözhetetlen közösségi figyelmet és megerősítést állítja a középpontba.

Alapérzelmek a zenében – Öröm / MATINÉKONCERTEK
13 Esemény

A boldogságtól az eufóriáig, az élvezettől az eksztázisig igen széles a skála, de középen ott mosolyog szelíden és biztatón a vitán felül legnépszerűbb és talán egyben a legáhítottabb alapérzelem, az öröm. Ahány arca van az örömnek, az ezzel az érzéssel eltelt emberek is éppen annyiféle típusba tartoznak, vagyis nem feltétlenül ugyanaz a muzsika szerez örömet mindenkinek. Mi viszont biztosra megyünk: sokszínű zenei válogatásunkban mindenki megtalálhatja majd a kedvére való dallamokat.

J.Haydn: B-dúr mise / M.Haydn: d-moll (Szent Ferenc) mise ( Concerto Budapest & Purcell Kórus ) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Két kompozíció a XIX. század legelejéről; két nagyszabású egyházzenei alkotás; két öregkori mű; a misekomponálás praxisát évtizedeken át előszeretettel gyakorló két fivér, Joseph és Michael Haydn reprezentatív szerzeményei: ily sokféleképpen írható körül a koncert programja, amelynek megszólaltatására a Concerto Budapest Vashegyi Györggyel és az ő nemzetközi hírű Purcell Kórusával szövetkezik majd.

Budapesti Vonósok és Fassang László Jegyvásárlás
13 Esemény

Ezen az előadáson a szólista Fassang László lesz, aki a Budapesti Vonósok társaságában Bach közkedvelt csembalóversenyét is megszólaltatja – természetesen orgonán.

Wolfgang Seifen - Az improvizáció művészete
13 Esemény

Kifogyhatatlan kreativitás – írta Wolfgang Seifen koncertjéről egy lenyűgözött kritikus, és ha megnézzük a német orgonaművész műsorát, talán kicsit féltjük is: lehetséges-e ennyi rögtönzést vállalni egy estére, ráadásul ennyiféle stílusban? A hatvannégy éves muzsikusért azonban nem kell aggódnunk, ő ebben van otthon, számára az improvizáció az éltető közeg.

Rossini: Tankréd - koncertszerű előadás / ZENÉS SZINPAD / SENIOROK ÉVADA
13 Esemény

Rossiniről a legtöbb operabarátnak A sevillai borbély humora jut eszébe, meg a Hamupipőke, amely szintén vígopera. És persze a nyitányok. Ha komoly műre gondolunk, a magasztos Tell Vilmost idézzük emlékezetünkbe. Itt az alkalom, hogy rácsodálkozzunk a zeneszerző első itáliai és nemzetközi sikerére, amelyet életművének egyik elkötelezett értője, Stendhal a zeneszerző legnagyobb remekművének tartott. Ez is komoly opera, ráadásul korai mű, amely ezúttal a legilletékesebbek: a pesarói Rossini Operafesztivál művészeinek előadásában szólal meg.

Nagyzenekari koncert: Messiaen, Ravel, Debussy Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Ismét vendégünk lesz a chilei svéd mezzoszoprán, Luciana Mancini, aki a tavalyi nagy sikerű Orfeo-produkcióban a Bachtrack szerint az opera egyik kulcsfigurájává varázsolta karakterét, a Herbert von Karajannal is együtt alkotó, több mint százharminc ősbemutatót jegyző svájci karmester, Michel Tabachnik pedig kerek két év után áll újra a Fesztiválzenekar elé.

Manó koncert 2.: A báltermek koncertje - minden ami talp alá való (Hamupipőke mulatságba megy) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

A zenés utazáson a Concerto Budapest ütőhangszeres művésze, Iván Gábor kalauzolja végig a kicsiket, a jó hangulatért és a könnyebb megértésért pedig Méhes Csaba pantomimművész felel.

Philharmonia Orchestra / vezényel: Esa-Pekka Salonen / ZENEKARI PÁHOLY
13 Esemény

Izgalmas történet: egy zenekaré, amelyet nem sokkal a második világháború után elsősorban azért hoztak létre, hogy lemezeken játsszon. Nem csoda, hiszen az alapító az EMI legendás producere. Aztán persze minden másképp történt: a zenekar koncerteken is a világ egyik leghíresebbjévé vált (nem kis részben első vezetője, Otto Klemperer jóvoltából). Aki pedig a Müpában vezényli, ma a világ egyik legjobbja - az újító szellemű finn dirigens és zeneszerző, a nagyhírű északi karmesteriskola jeles képviselője: Esa-Pekka Salonen.

FEHÉR ÉJSZAKÁK Kocsis 2. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Nemzeti Filharmonikusok Kocsis bérletében Halász Pétert, a hegedűs fenoménként világhírnevet szerzett Maxim Vengerovot, valamint a dán Michael Schønwandtot láthatjuk a pulpituson.

PRÓBATERMI VENDÉGSÉG Kamarazenei 3. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Próbatermi vendégség sorozatban – amely évek óta hagyomány a Nemzeti Filharmonikusoknál – a zenekar próbatermébe invitáljuk a közönséget. Ezek a koncertek a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészei számára is különlegesek, hiszen kamaraegyüttesekben és az általuk kiválasztott művek előadóiként közvetlenebb kapcsolatot teremthetnek a közönséggel.

Orchestre Philharmonique du Luxembourg / zongora: Seong-Jin Cho / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK
13 Esemény

Nem mindenki tartja számon: amit Luxemburgnak írunk, az egy ország, s amit Luxembourg-nak, az az ország fővárosa. A zenekar tehát, amely a Müpába érkezik, a Benelux állam fővárosát képviseli - de persze az országot is: imponáló nyitottságával, befogadó szellemével. A kiváló együttes vezető karmestere spanyol, koncertjük virtuóz ifjú szólistája dél-koreai, a műsor pedig, amelyet megszólaltatnak, csupa orosz kompozíció - háromból kettő hallgatásakor a történelem viharos vizeiben is megmártózhatunk.

DOHNÁNYI/4 - MENDELSSOHN // BRAHMS // LENDVAY // MANCUSI Jegyvásárlás
13 Esemény

Mancusi: Tonspiele Mendelssohn: Hegedűverseny Brahms: II. szimfónia Lendvay József - hegedű Vezényel: Guido Mancusi

PERÉNYI Ferencsik 2. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Ferencsik bérlet összeállítói gondos munkát végeztek: a hangverseny-látogatók a zeneirodalom legnagyobb remekei – Schubert utolsó, „nagy” C-dúr szimfóniája, Schumann II. szimfóniája, Csajkovszkij b-moll zongoraversenye, Haydn Katona-szimfóniája és Mozart c-moll miséje – mellett ritkábban hallható művekkel is megismerkedhetnek, amelyek azonban joggal tarthatnak igényt a hallgatóság érdeklődésére.

Mozart:G-dúr szimfónia/J.Menuhin:Kettősverseny/Csajkovszkij:Manfréd-szimfónia(Concerto&J./M.Menuhin) Jegyvásárlás
akár -25%
13 Esemény

Takács-Nagy Gábor Mozartot vezényel, a Menuhin család tagjai Budapesten vendégeskednek, valamint bűntudattól gyötört Byron-hőst idéz majd meg játékával a Concerto Budapest együttese: ehhez a koncerthez igazán sokféleképpen lehet kedvet csinálni.

Nagyzenekari koncert: Wagner, Wolf, Mahler Jegyvásárlás
akár -20%
13 Esemény

Richard Wagner kora egyik legmegosztóbb személyisége volt, aki két táborba rendezte a zeneszerzőket. A koncerten az őt zenei példaképnek tekintő Gustav Mahler és az egyenesen fanatikus Wagner-párti Hugo Wolf művei kerülnek a német operaszerző előjátékai mellé. Schubert után minden bizonnyal Wolf a romantikus dal legnagyobb mestere.

Budapesti Vonósok / Klasszikusok Tükrében II. Jegyvásárlás
13 Esemény

Megígérhetjük, hogy a Klasszikusok tükrében koncertsorozat új évadában sem maradnak kérdések a levegőben.

ZENEMÁNIA Beavató koncertsorozat 1. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Zenemánia következő évadában egyetlen nagy jelentőségű zenei műfajt fogunk körbejárni: a szimfonikus költeményt. Ám nem a híres darabokat fogjuk megvizsgálni, hanem olyan szerzők itthon nem játszott műveit, akiknek minden egyes hangjuk meglepetést tartogat.

Lackfi50 - KLASSZIK Jegyvásárlás
13 Esemény

Születésnapi koncertsorozat Lackfi János fél évszázados fennállása alatt színes irodalmi lábnyomot hagyott a földgolyó hazai szegletén. Vers, próza, dráma, fordítás, dalszöveg minden mennyiségben. Vidámság, szomorúság, mélységek, magasságok! Most ebből az ünnepi alkalomból zenész barátaival színpadra áll, és vagányabbnál vagányabb produkciókkal ajándékozza meg a közönséget. Ötven év, ötvenöt kötet, öt hónap, öt koncert a 2021-es évben. Ötvenkedjünk együtt a MOMkult-ban!

KOVÁCS Lukács 3. Jegyvásárlás
akár -30%
13 Esemény

A Lukács bérlet elsősorban azokat szólítja meg, akiket a magyar zene sokszínűsége érdekel. Akik nyitottak a ritkaságok iránt, és olyan művek felé is érdeklődéssel fordulnak, amelyeket még sohasem hallottak, vagy akár nem is hallottak róluk.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok