Koncert, zene

653 program


Legyen úgy! - Dés László koncertje vendég: Szinetár Dóra és Geszti Péter Jegyvásárlás
13 Esemény

Dés László 2020-ban új műsorral, a régi nagy slágerekkel és vadonatúj dalokkal kezd újra koncertezni, a koncertek címe az egyik legnagyobb slágere, a Legyen úgy! De elhangzik majd természetesen a Nagy utazás, a Vigyázz rám, az Olyan szépek voltunk és a mára már kihagyhatatlanná vált dal a Pál utcai Fiúk musicalből, a Mi vagyunk a Grund! is.

Karácsonyi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: Händel: Messiás HWV 56.

Gryllus Dániel 70  - Dalok Weöres Sándor és Sumonyi Zoltán szövegeire Jegyvásárlás
13 Esemény

Gryllus Dániel a Kaláka együttes alapító tagja és vezetője, immár több mint 50 éve. Az együttesben végzett tevékenysége mellett számos önálló művet is létrehozott, amelyek közül kettő a születésnapi koncerten is szerepel, a szerző és barátai előadásában.

Lovasi: egy az egybe, csak maga Jegyvásárlás
13 Esemény

Lovasi András szólóest "egy az egybe, csak maga" egy szál gitárral.

Oláh Krisztián: Parallel Reflections / CAFe 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Oláh Krisztián: Saját kompozíciók jazzkvartettre Oláh Krisztián: Parallel Reflections – szvit – ősbemutató

Tóth Vera és a BJO ,vendég : Pásztor Anna Jegyvásárlás
13 Esemény

Tóth Vera és a Budapest Jazz Orchestra együttműködése közel tíz éves múltra tekint vissza. A mai estén vendégművészként Pásztor Anna az Anna&the Barbies frontasszonya is színesíti a koncertet.

Magos Együttes - karácsonyi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A hagyományos magyar népzenét játszó Magos Együttes a táncházmozgalom egyik legkiemelkedőbb fiatal formációja. Műsoruk alapját a 20. század népzenekutatóinak gazdag gyűjtött anyaga, és az adatközlő mesterektől megszerzett hangszeres tudásuk adja, zenéjükkel megelevenítik Erdély különféle tájainak világát a lassú, lírai, szerelmes daloktól a feszes lüktetésű táncdallamokig.

Sárik Péter és Falusi Mariann jazzduó koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Sárik Péter és Falusi Mariann jazzduó koncertje 2020. október 31. szombat 18.00 Ceglédi Kaszinó (Cegléd, Felház u. 62.) //Eső esetén a Kossuth Művelődési Központ Kamaratermében valósul meg!// Falusi Mariann és Sárik Péter 2009 óta játszanak együtt. Első műsorukat magyarországi premierje után New Yorkban mutatták be, hatalmas sikerrel. Azóta több közös produkciót hoztak létre, de legjobban kettesben szeretnek játszani. Duó koncertjeik igazi zenei csemegék, előadásukban az ismert magyar és világslágerek, jazz örökzöldek, kuplék békésen megférnek egymás mellett, ők pedig boldogan csaponganak stílusok és korok közt, míg közönségük minden koncerten velük énekel. Jegyárak: elővételben: 1.900 Ft előadás napján: 2.400 Ft Online jegyvásárlás: cegledikultura.jegy.hu KMK Jegypénztár 2700 Cegléd, Kossuth tér 5/a | telefonszám: +36 53 505 041 | nyitvatartás: h-p 10.00-18.00 Az eseményt a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósul meg!

XIX. Liszt Fesztivál - Kamaraest Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven: vonós trió c-moll op.25 Sibelius: 3 darab hegedűre Schumann: Esz – dúr zongoraötös op. 44

Tudunk-e együtt énekelni? Rendhagyó koncert László Attilával és zenekarával Jegyvásárlás
13 Esemény

László Attila ebben az évben, a karantén időszaka alatt alakított fiatal,képzett zenészekből zenekart, mivel egyre több felkérést kapott élő zenekaros koncertre, ahol saját dalait és népszerű feldolgozásokat adnak elő.

Budapesti Vonósok - Operajátszóház III. 2021 Jegyvásárlás
13 Esemény

2021-ben három részes bérlettel folytatódik az Operajátszóház a Budapesti Vonósokkal. Ezúttal alkalmakon átívelő folytatásos operamese lesz. A mese neve: Bohémélet.

Florian Weiss - Woodoism (CH) Jegyvásárlás
13 Esemény

A fiatal svájci kvartettet öt évvel ezelőtt alapította a harsonás Florian Weiss. A Woodoism iránt növekvő érdeklődést mutat a nemzetközi szaksajtó, ahogy rajongótáboruk is egyre csak gyarapszik.

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

A GRUND – vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi előadásának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

Rákász Gergely - Karácsonyi Történetek 2020. Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén, advent idején, egy világjárvány árnyékában csodálatos zenékkel merengünk az ember helyén a teremtésben, és a sorsán, amely - mint kiderült - egy pillanat alatt kicsúszhat a kezéből.

Zorán Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem? A nagyszerű dalok miatt. A remek muzsikusok miatt. A zenei különlegességek miatt. De elsősorban Zorán miatt. Azért, mert minden Zorán-koncert ünnep.

Rákász Gergely - Lords of the Organ IV. Jegyvásárlás
13 Esemény

“Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye. Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2020 feltöltődni vágyó hallgatóival.

Budapest Bár koncert - vendég: Grecsó Krisztián Jegyvásárlás
13 Esemény

A Budapest Bár koncertekben az a jó, hogy mindig más élményt nyújtanak. Így volt ez a 2019-es Zsidó Művészeti Napokon és így lesz 2020-ban is!

Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA Unplugged Jegyvásárlás
13 Esemény

2020-ban az énekesnő NOXTALGIA Unplugged nevű koncertsorozata, amely produkció egy igazi időutazás lesz, hisz a műsorban felcsendülnek a mindenki által jól ismert NOX klasszikusok, ezúttal egy különleges zenei hangulatba bújtatva, hogy egy varázslatos világba repítve, felejthetetlen koncertélményt nyújtson a közönség részére. 8 év, 90 percben… Kihagyhatatlan!

Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás Jegyvásárlás
13 Esemény

Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás Zenés játék

Tudunk-e együtt énekelni? Rendhagyó koncert László Attilával és zenekarával Jegyvásárlás
13 Esemény

László Attila ebben az évben, a karantén időszaka alatt alakított fiatal, képzett zenészekből zenekart, mivel egyre több felkérést kapott élő zenekaros koncertre, ahol saját dalait és népszerű feldolgozásokat adnak elő.

Budapest - bérlet: Beethoven 250 -  A halhatatlan géniusz, Zenei mozaik, Profilok Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar és meghívott nemzetközi hírű vendégművészeinek koncertjei a Zeneakadémián és a Pesti Vigadóban, bérletben

Csík Zenekar - Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncertünk legfőbb gondolatiságát idén - Trianon 100. évfordulóján - az "összetartozás" megjelenítése adja a 20. és 21. századi magyar történelmi események és a népzene tükrében, amely az egyik legfontosabb pillére a nemzeti és nemzetek feletti összetartozásnak, mely mindannyiunkat összeköt.

MAJKA & CURTIS SWING Turné / Győr Jegyvásárlás
13 Esemény

Majka és Curtis ülőkoncert turnéra indult.

Kaláka - Szabad-e bejönni ide betlehemmel Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - a Kaláka karácsonyi koncertje

Újévi koncert a Hot Jazz Banddel Jegyvásárlás
13 Esemény

Örökzöldek a jazz aranykorából, klasszikussá vált operett- és filmslágerek, ismerős bemondások. A Louis Armstrong Emlékdíjas és Kossuth-díjas Hot Jazz Band és a Budapesti Vonósok koncertjén fogadkozhatunk, hogy „Nem nősülök soha”, de persze arra is rácsodálkozhatunk, hogy „Milyen csodálatos a világ!” A Hot Jazz Band népszerű feldolgozásai dús és bársonyos vonószenekari hangzással egészülnek ki, de nem csak azért, mert Újévkor nem árthat meg egy kis Hacacáré!

HOT JAZZ BAND 35 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Kossuth-díjas Hot Jazz Band 2020-ban ünnepli fennállásának 35. évfordulóját, erre a sikerekben gazdag időszakra tekint vissza az együttes ezen a csak Debrecenben hallható jubileumi koncertjén.

DOHNÁNYI/3 - RACHMANINOV // BRAHMS // BALÁZS // MANCUSI Jegyvásárlás
13 Esemény

Mancusi: Tonspiele Rachmaninov:II. (c-moll) zongoraverseny Brahms: II. szimfónia Balázs János - zongora Vezényel: Guido Mancusi

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok