Szűcs Gabi a hazai könnyűzenei élet kiemelkedően sikeres előadója. Akár angolul, akár magyarul énekel, saját dalokat vagy sztenderdeket szólaltat meg, jellegzetes hangja, szenvedélyes előadásmódja magával ragadja a közönséget.

A Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla, akit a Müpa a hazai jazzélet előadói közül elsőként választott Az évad művészévé 2017/18-ra, zongoraművészként, zeneszerzőként, a legkülönbözőbb zenei stílusok értő tolmácsaként és improvizátorként is egyedülálló.

Több mint negyven éve, hogy iskolás napjait megénekelte - basszusgitárosok generációinak örömére -, de még mindig ugyanolyan villámgyorsan szaladgálnak az ujjai a húrokon, ugyanolyan életteliek groove-jai, és kompozíciói sem kevésbé izgalmasak.

Bacsó Kristóf szaxofonosként és komponistaként egyaránt a hazai jazzélet egyik karakteres alakja, akinek az elmúlt években négy szerzői lemeze jelent meg. Legfontosabb saját zenekara, a Triad Európa számos országában sikerrel fellépett már.

Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnőt, akit több alkalommal is az év énekesőjévé választottak, nagysikerű önálló produkciói mellett számos színházi és musical-szerepben is hallhattuk már, dalai nap mint nap szerepelnek a rádiók műsorán.

A Hot Jazz Band év végi hagyományos koncertjére már lehet jegyet kapni. Érdemes már most megvenni a jegyeket, mert hasonlóan a korábbi évekhez teltházat ígérhet a zenekar. A koncerten egy új produkcióval állnak elő, ami sok Hot Jazz Band rajongó számára lesz rendkívüli zenei csemege!!!

Új, Hibrid Harmóniák című koncertműsorát és frissen megjelent kislemezének anyagát mutatja be a Fugato Orchestra egy egészen különleges helyszínen, a nemrégiben felújított zugligeti Lóvasút épületében.

A közel ötven éves múlttal rendelkező SZEGEDI JAZZ NAPOK a műfaj egyik legrangosabb hazai eseménye, melyet az igényes művészválasztás és az eredeti, színvonalas koncertek tettek ismertté.

1970-ben Magyarországra is betört a jazz és a progresszív rock ötvözésére épülő fúziós irányzat, amelynek legjelentősebb képviselője vitathatatlanul a Syrius együttes volt.

Közreműködik: Modern Art Orchestra művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél

A Miskolc Dixieland Band - Dixie klub

ifj. Szakcsi Lakatos Béla - zongora; ifj. Oláh Kálmán - szaxofon; Lakatos Pecek Krisztián - nagybőgő; Márkosi András - dob

Dresch Mihály töretlen pályájú életművének lagmarkánsabb vonása a magyar és közép-kelet európai népzene és az afroamerikai jazz elemeinek anyanyelvi természetességű ötvöződése úgy kompozícióiban, mint előadásmódjában.

Sok nevetés, humor, lehetetlen improvizációs helyzetek, virtuóz megoldások és sok jó zene: hazánk legnépszerűbb jazz-zenekara, a Modern Art Orchestra és az improvizáció egyik legtapasztaltabb színházi képviselője, Kálloy Molnár Péter közös szórakoztató családi műsort mutatnak be a BMC-ben.

Október 30-án a Müpában adja első magyarországi koncertjét a legendás etióp muzsikus, az 1943-as születésű vibrafonos-billentyűs-ütőhangszeres.

Borbély Mihály - szaxofon, tárogató, basszusklarinét, furulya; Tálas Áron - zongora; Horváth Balázs - nagybőgő; Baló István - dob

Közreműködik: Dés András - ütőhangszerek, ifj. Tóth István - gitár és Fenyvesi Márton - gitár.

A formáció 2012-ben alakult, a hegedűs-trombitás Kovács Ferenc zenei vezetésével, aki a magyar etno-jazz régóta ismert szereplője és a hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb egyénisége. Zeneszerzőként kezdettől fogva a kísérletezésre való törekvés és a hagyományostól merőben eltérő megközelítés jellemezte. Műveiben a kortárs jazz és a magyar népzene letisztult fúzióját hozza létre.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ