Igazi szilveszteri hangulattal várja Önöket Vastag Tamás és a Győri Nemzeti Színház társulata. . A Swing! egy látványos, show elemekkel gazdagított zenés produkció, melyben a jól ismert dalok mellett emberi történetekről is hallhatnak.

A Santa Diver formációt 2006-ban alapította Kézdy Luca jazzhegedűs és Szesztay Dávid multiinstrumentalista, zeneszerző. A trió harmadik tagja Szegő Dávid, aki 2015-ben csatlakozott a zenekarhoz. A három hangszer és egyéniség egy egészen sajátos és unikális zenei világot képvisel, amit a jazz, world music, és a szabad zene metszetében talált meg.

A Kossuth- és Liszt-díjas Szakcsi Lakatos Béla, akit a Müpa a hazai jazzélet előadói közül elsőként választott Az évad művészévé 2017/18-ra, zongoraművészként, zeneszerzőként, a legkülönbözőbb zenei stílusok értő tolmácsaként és improvizátorként is egyedülálló.

Bacsó Kristóf szaxofonosként és komponistaként egyaránt a hazai jazzélet egyik karakteres alakja, akinek az elmúlt években négy szerzői lemeze jelent meg. Legfontosabb saját zenekara, a Triad Európa számos országában sikerrel fellépett már.

Ha karácsony, akkor mézes-fűszeres testvaj és sütőtökös tejeskávé: természetesen limitált kiadásban. Ha Jazzation, akkor vokális világzene és virtuóz jazz: az emberi énekhang képességein innen és túl, határtalan lehetőségekkel.

Szulák Andrea EMeRTon-díjas énekesnőt, akit több alkalommal is az év énekesőjévé választottak, nagysikerű önálló produkciói mellett számos színházi és musical-szerepben is hallhattuk már, dalai nap mint nap szerepelnek a rádiók műsorán.

A csapat zenéje jócskán merít a jazz-kvartett játék gazdag hagyományaiból, ugyanakkor modern hangzásvilágának kialakításakor nem riad vissza pop- és népzenei elemek felhasználásától sem.

2017. december 3-án, Advent első vasárnapján Éliás Gyula Jr. legkedvesebb dalaival ajándékozza meg a MOMkult Kupolatermének közönségét.

A fiatal dalszerző-énekest ezen az estén új oldaláról ismerhetjük meg. A koncert első felében Oláh Dezső jazz zongoristával közösen lép színpadra, átdolgozott, újraharmonizált szerzeményeivel és néhány kedvenc sztenderddel. Az este második részében pedig a már jól ismert felállásban, Temesvári Bencével mutatkoznak be az Opus Jazz Club közönségének.

Ha karácsony, akkor mézes-fűszeres testvaj és sütőtökös tejeskávé: természetesen limitált kiadásban. Ha Jazzation, akkor vokális világzene és virtuóz jazz: az emberi énekhang képességein innen és túl, határtalan lehetőségekkel.

A hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező, urbánus tánczenét játszó Kéknyúl egyedülálló színfoltja a hazai klub- és fesztivál-körforgásnak.

A Hot Jazz Band év végi hagyományos koncertjére már lehet jegyet kapni. Érdemes már most megvenni a jegyeket, mert hasonlóan a korábbi évekhez teltházat ígérhet a zenekar. A koncerten egy új produkcióval állnak elő, ami sok Hot Jazz Band rajongó számára lesz rendkívüli zenei csemege!!!

A trombitás Jukka Eskola a finn jazz színtér egyik legprominensebb figurája.

A 2011-ben alakult Sons of Kemet az egyik legizgalmasabb brit jazzegyüttes: a karibi, nyugat-afrikai és közel-keleti hangulatokat rockos lendülettel ötvöző kvartett már bemutatkozásával elnyerte a legjobb jazzprodukciónak járó díjat a fekete zenékre szakosodott MOBO Awards gáláján, s eddig megjelent mindkét albumával (Burn, 2013; Lest We Forget What We Came Here To Do, 2015) felkerült Gilles Peterson évösszegző listáira.

A Killah Tofu több mint három éve volt már a német, osztrák és szerb jazz színtér aktív szereplője, amikor végre elérkezettnek látták az időt, hogy kirukkoljanak első albumukkal, s ezzel még szélesebb körben hívják fel a figyelmet védjegyszerűen eredeti, erőteljes, merész és hangulatos zenéjükre.

„Ritka dolog, hogy két szaxofon, billentyűk, bőgő és dob ennyire veszélyes, ugyanakkor ennyire ellenállhatatlan legyen” The Guardian

A Jeff Herr Corporation zenekart – először még kvartettként – a dobos-zeneszerző Jeff Herr 2003-ban alapította, maastrichti tanulmányai során megismert zenészekkel.

Akár egy poszt-apokaliptikus művészfilmben, úgy kínálja hallgatóinak a Post K francia kvartett a New Orleans-i jazz Katrina hurrikán utáni olvasatát. A négy zenész úgy válogat a 20-30-as évek repertoárjából, hogy a korabeli játék sajátosságait mai füllel és szemmel adaptálja mind a kompozíciók, mind az improvizációk terén.

A MAO zenészeiből összeállított alkalmi szextett koncertjének címe Herbie Hancock 1968-ban megjelent albumára referál.

A huszonhét éves zongorista, dobos és zeneszerző, Tálas Áron a hazai fiatal jazzgeneráció egyik legnagyobb figyelmet érdemlő alakja. Néhány éve még a Jazz Showcase délutáni fellépői közt mutatkozott be, most pedig már Pat Metheny kedvenc gitárosával hallhatjuk.

A Paul Jarret francia gitáros-zeneszerző által 2010-ben alapított Pj5 kvintett zenéjére kétségtelenül jócskán hatott úgy az angol és skandináv rock-, pop- és elektro-bandák muzsikája, mind ezzel párhuzamosan a New York-i jazz-színtér.

Ajándékozzon jegy.hu
utalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Interticket
Kultúra Kártya

A Kultúra Kártya szolgáltatásaival a jelenleg alkalmazott legnagyobb kedvezményeket vehetik igénybe a munkáltatók és munkavállalók

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

x

A felhasználói élmény növelése érdekében oldalunk cookie-kat használ. Oldalunk használatával ön beleegyezik a cookie-k használatába. RendbenTovábbi információ