Musik

944 Programmer


EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020 Køb Billetter
13 Event

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

REPUBLIC 30 Køb Billetter
13 Event

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Køb Billetter
13 Event

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Lee Ritenour & Dave Grusin Køb Billetter
13 Event

Lee Ritenour és Dave Grusin együtt összesen 11 Grammy-díjjal és 54 Grammy-jelöléssel büszkélkedhet - valamint egy különleges, szinte telepatikus munkakapcsolattal, amely összesen tizenhét közös albumot eredményezett.

Jazz at Lincoln Center Orchestra with Wynton Marsalis / JAZZLEGENDÁK Køb Billetter
13 Event

A Wynton Marsalis vezetésével működő, tizenöt fős Jazz at Lincoln Center Orchestra napjaink legkiválóbb hangszeres szólistáiból és zenekari muzsikusaiból alakult.

Kamasi Washington Køb Billetter
13 Event

Kamasi Washington a jazz egyik legnagyobb sztárja, első magyarországi koncertje igazi szenzáció.

Semmelweis250 jubileumi koncert Køb Billetter
13 Event

A kétszázötven éves Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara tizenegy esztendeje alakult, művészeti vezetője és karmestere 2009 óta Dubóczky Gergely. Tagjai elsősorban az orvosi egyetem hallgatói, valamint több hazai felsőoktatási intézmény diákjai. Különlegesség, hogy a Mahler-szimfónia előadásában a Semmelweis Egyetem külföldi partnerintézményeinek hallgatói is részt vesznek.

Rebekka Bakken & Modern Art Orchestra / JAZZTAVASZ 2020 Køb Billetter
13 Event

Kétféle arcát is megmutatja ezen az estén a norvég énekesnők kiemelkedően sikeres generációjának talán legnagyobb hatású képviselője, Rebekka Bakken.

Demjén Turné 2020 Køb Billetter
13 Event

Egy igazi állócsillag 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban.

Demjén Turné 2020 Køb Billetter
13 Event

Egy igazi állócsillag, 1970. szilveszterén vált országosan ismertté. Ez kereken 50 éve volt! Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

AZ LÉGY, AKI VAGY - Charlie, Majsai Gábor és a Debrecen Big Band koncertje Køb Billetter
13 Event

A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Debrecen Big Band pályáját belföldi és külföldi fesztiválok sikerei, felejthetetlen koncertek fémjelzik, fantasztikus vendégfellépőkkel kisérve. Micheller Myrtill, Szulák Andrea, Pákai Petra, Majsai Gábor, Gájer Bálint, Szolnoki Péter és a magyar jazz nagyszerű szólistái, zenészei játszottak velük az évek során.

Nagyzenekari koncert: R. Strauss, Sibelius, Mahler Køb Billetter
13 Event

A szezon egyik legszínesebb koncertje igazi szenzációnak ígérkezik. A humor és játékosság mellett lesz mély dráma is, szólistaként pedig a hegedűs világot provokatívan felforgató Patricia Kopatchinskaja lép színpadra.

A rock történet klasszikusai a Gödöllői Városi Fúvószenekarral Køb Billetter
13 Event

A Gödöllői Városi Fúvószenekar "Tavaszváró Koncertje" a hagyományoknak megfelelően idén is "könnyed" szórakoztató zenei programot ígér. A rockzene elmúlt 50 évének történetéből választottak ki műsorukat--- a világsztár előadók, világhírű slágereinek--- fúvószenekari feldolgozásait. Az est folyamán külön hangsúlyt fektettek a QUEEN együttes dalainak előadására, melyekben közreműködik két kiváló énekművész is RESS HAJNALKA és SOLTI ÁDÁM.

Random Trip - Darkside / Brightside Køb Billetter
13 Event

A váratlan öröm adrenalin-robbantó erejét közvetítő Random Trip koncertsorozat az ország legszélesebb spektrumú improvizációs élő produkciója, amely Delov Jávor dobos és DJ Q-Cee lemezlovas vezetésével immár tizenegy éve hozza ki a legjobbat a legkülönfélébb műfajú hazai és külföldi előadók alkalmi zenés utazásából.

Barokk koncert: Locke, Rebel, Marais, Vivaldi, Telemann Køb Billetter
13 Event

Jordi Savall élő legenda, a régizene koronázatlan királya. A Fesztiválzenekar barokk együttesével közös koncertjén a vihar, a mennydörgés és a víz dicséretét juttatja főszerephez a tőle megszokott energiával és meghökkentő eszközökkel.

Hősi élet Kobayashi bérlet 3. Køb Billetter
13 Event

Állítólag a vészterhes napokban ez az egy klasszikus zenei lemez volt kéznél a stúdióban. Akárhogy is történt, tény, hogy a Magyar Rádió 1956 őszén újra és újra az Egmont-nyitányt játszotta le, Nagy Imre drámai szavai mellé („csapataink harcban állnak”). Keresve sem találhattak volna az alkalomhoz jobban illő muzsikát. Komor, hősi hang, küzdelem, a győzelem reménye – minden benne van Beethoven zenéjében.

Demjén Turné 2020 Køb Billetter
13 Event

Egy igazi állócsillag, 1970. szilveszterén vált országosan ismertté. Ez kereken 50 éve volt! Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

JAZZ + AZ Køb Billetter
13 Event

Legközelebbi fellépésüket a VeszprémFest nulladik napján, július 14-én adják, ahol újra felcsendülnek a nagy slágerek, és kinyílik Geszti szövegládája...

Daddy Yankee Køb Billetter
13 Event

Először ad koncertet Magyarországon a Puerto Ricó-i énekes-dalszerző Daddy Yankee! Napjaink egyik legsikeresebb latin-amerikai kedvence, a reggeaton műfaj egyik legismertebb képviselője, akinek a nevéhez többek között a „Con Calma” a „Dura” és a „Despacito” slágerek köthetők, 2020. június 25-én a Papp László Budapest Sportarénában forrósítja fel a hangulatot.

Hommage a Kurtág Márta: Uchida - Holliger - Csalog - Kemenes Køb Billetter
13 Event

Kurtág Márta zongoraművész, zenetanár, Kurtág György zeneszerző felesége és alkotótársa tavaly októberben, néhány héttel kilencvenkettedik születésnapja után távozott közülünk. Pályatársai, tanítványai, tisztelői körében emlékezünk rá a BMC Koncerttermében. A koncert teljes bevételét Kurtág Márta síremlékének elkészítésére ajánljuk fel.

Tesz-vesz muzsika Køb Billetter
13 Event

Dalos, mondókás játékok gyerekeknek

Koncz Zsuzsa Koncert Køb Billetter
13 Event

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak - ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fenn közönségével.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept