Koncert, zene

795 program


Koncz Zsuzsa Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak. Egy előadóművész számára azok a dalok a legkedvesebbek, melyeket a közönség újra meg újra örömmel hallgat: Koncz Zsuzsa a kétlemezes kiadványra ezeket a számára és számunkra is legkedvesebb dalokat válogatta össze énekesi pályájának kezdetétől napjainkig.

Kollár-Klemencz Kamarazenekar - Ég az erdő Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Ég az erdő című új Kollár-Klemencz album január 17-én látott napvilágot, a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként. Az új dalokat 2020. január 19-én először a MOMkultban hallotta élőben a közönség. Személyes hangvételű, mély érzelmekkel telített, balladisztikus dalok a természetből, az erdő közepén élő alkotótól és vonós zenekarától. Az új lemez dalai ösvényeket taposnak ki a mindennapjainkban, amelyeken elindulva közelebb visznek elveszített ártatlanságunkhoz. 

Dés László - Dalok 1 zongorával Jegyvásárlás
13 Esemény

„Egyedül ülök egy szobában a zongoránál, és írom a dalt. Amikor úgy érzem, megvan, akkor elkezdem felöltöztetni, mindenféle hangszereket képzelek hozzá, hogyan is szólal majd meg, amikor kilépek vele a közönség elé...„ Dés László

BQW 3/6 Accord Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén a 20. század egyik legnagyobb zeneszerzőjének összes vonósnégyese alkotja a műsort: Dmitrij Sosztakovics ritkán hallható tizenöt kvartettje csendül fel a fesztivál keretén belül.

LEANDER KILLS Jegyvásárlás
13 Esemény

LEANDER KILLS koncert

Maradj Velem...-Balázs Fecó Exkluzív Nagykoncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

A Korál együttes legendás alapító billentyűse, szövegírója és zeneszerzője Balázs Fecó ma már sokkal kevesebb fellépést vállal, mint korábban, vagyis hatalmas számú rajongótábora számára igazi különlegesség élőben hallgatni és látni a zenészt. Ezen az estén a zenekara kiegészül sztárvendégével: Szűcs Antal Gáborral.

Gangkoncert Matuz Gergely és Győrffy Gergely szerzői estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Matuz Gergely (fuvola), a New York-i Nemzetközi Zeneszerző Verseny 1. díjasa és Győrffy Gergely (hegedű) szerzői estje. Várunk minden érdeklődőt szeretettel ezen a különlegesnek ígérkező koncerten a Wesselényi17 udvarán.

Korinda koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Korinda Zenekar alapítói a szegedi népzenei életben a Mentés Másként Együttes tagjaitól, valamint Hodorog András moldvai furulyás mesterüktől sajátították el zenei tudásuk alapjait, ami meghatározó szerepet játszott a Korinda egyéni hangzásvilágának megteremtésében.

Tálas Áron – Ifj. Tóth István – Csízi László: My Favorite Things Jegyvásárlás
13 Esemény

Érdekel, mi van az egyik leginvenciózusabb fiatal magyar jazz-zongorista Spotify-lejátszási listáján? Tálas Áron barátaival ezen a koncerten az őt inspiráló zenészek közelmúltbeli repertoárjából válogat.

Erdőfű Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Erdőfű a Kárpát-medence magyarlakta területei és a Magyarországon élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségét mutatja be a közreműködő zenészek virtuozitásában. A különböző tájegységek zenei bemutatása harmonikus hirtelenségben válik teljes értékű természetességgé a formáció által. Hangszeres népzene a javából! Ének és tánc, pörgős és sírva-vigadós lábdobbantós hetykezene.

Bereczki Zoltán CSILLAGTÉRKÉP koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Közreműködnek: Balogh László, Bubenyák Zoltán, Csiszár Ferenc, Studniczky László, Kiss Enikő, Tiborcz Zsófi

TÁNCHÁZ: ÖRDÖNGÖS ZENEKAR (SZAMOSÚJVÁR, RO) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Ördöngös zenekar tagjai a szamosújvári Téka Alapítványban indított zeneoktatás által kezdtek el népzenét tanulni a Harmadik zenekar irányítása alatt. A válaszúti és szentkirályi táborok alkalmával boronálódtak össze, 2015-re már Ördöngösként működtek. 2017-ben jelentkeztek a Fölszállott a páva népzenei tehetségkutatóra, ahol a döntőbe jutottak.

St.Martin Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Az összhatás és maga a varázs a látvánnyal elkezdődik, de a hangzással teljessé válik. 2020-ban július 18-án várom önöket St.Martin koncertre.

Zene az kell - SwingBistro Pecze Zsófival, Magyar Bálinttal Jegyvásárlás
13 Esemény

A Csili zenés felüdülést kínál hűs kertjében a forró, nyári szombat estéken. Mert „A zene az kell!.”

Tóth Gabi Jegyvásárlás
13 Esemény

Tóth Gabi hazánk egyik legsikeresebb énekesnője a karantén alatt is csodálatos dalokat énekelt rajongóinak, de most már élőben is láthatjátok őt egy szuper „mini” koncerten.

Tariqa (MA/HU) Jegyvásárlás
13 Esemény

Said Tichiti, aki 20 éve van jelen a hazai világzenei életben, a jazz és a magyar népzene jól ismert és kiemelkedően kreatív zenészeivel dolgozik együtt, rendszeres fellépője world music fesztiváloknak világszerte.

KastélyKoncert: Vintage Dolls Jegyvásárlás
13 Esemény

Az énekes trió és kísérőzenekara az 1930-as, 40-es évek híres amerikai többszólamú dalait dolgozza fel. A csapatot olyan ragyogó, nemzetközileg is díjazott énekesnők alkotják, mint Munkácsy Eszter, Nagy Lili és Szász Ágnes. Műsoruk hűen idézi meg a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.

Lajkó Félix - Gálakoncert - Palics Jegyvásárlás
13 Esemény

Idén a fesztivál házhoz megy, Lajkó Félixszet palicsi környezetében élvezhetjük két aktuális felállásban, a lengyel Volosival, mellyel úgy a lengyel, mint a magyar Fonogram díjat is megkapták az év elején…..majd saját zenekari repertoárral zárul az este!

Nyári szellő Jegyvásárlás
13 Esemény

Divertimento – annyit tesz: szórakozás. Fúga – azt jelenti: kerget. Menüett – mikor végre elkaptuk őt, és felkérjük táncolni. Mindezt egy parkban, egy vonósnégyes segítségével. Nem is hangzik rossz programnak, igaz?

Rákász Gergely - Lords of the Organ IV. Jegyvásárlás
13 Esemény

“Mindenekelőtt, nagyon boldog vagyok amiért a Lords of the Organ sorozatot szereti a közönség. Minden évben lényegesen többen hallgatják, és ez azt üzeni, hogy sikerülhet a magas művészetet olyan körítéssel tálalni, hogy azt a mai kor mindig rohanó embere is a tányérjára vegye. Nem könnyű feladat, mert a klasszikus művekből egy hangot sem veszünk el, nem butítjuk őket közérthetővé, de a látványkoncertekkel, a zenei idegenvezetéssel és az izgalmas műsorválasztással, azt érjük el, hogy a műfaj ne csupán egy maroknyi hardcore komolyzene rajongó kiváltsága legyen. Mégiscsak más az a világ, amelyben tömegek választják a klasszikus művészetet kikapcsolódásként, ez pedig csak úgy érhető el, ha az előadás és a művész is korszerű, és nem egy elefántcsonttorony bezárt múzeumának poros hátsó polcáról szeretne kapcsolatot teremteni 2020 feltöltődni vágyó hallgatóival.

Lackfi-est Lackfi Dorottya és Sinha Róbert zenés estje Jegyvásárlás
13 Esemény

Lackfi Dorottya énekesnő és Sinha Róbert gitárművész közös műsorában egymást követik a gitárkísérettel elénekelt dalok (megzenésített versek) a világzene és az igényes könnyűzene határáról. Az előadáson néhány olyan dal is szerepel, amelyek szövegírója és egyben zeneszerzője is Lackfi Dorottya.

Berecz András, Csík János & Mezzo - Palics Jegyvásárlás
13 Esemény

Mindkét előadó a magyar (nép)zenei élet meghatározó alakja. Berecz András az első Dombos Fest óta lepi meg nótával, mesével a délvidéki közönséget, Csík János pedig a népzenei határait feszegeti, hol tudatosan, hol véletlenül…hogy a Mezzóval merre tart, azt hallgassuk meg közösen!

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok