Koncert, zene

1111 program


Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes Jegyvásárlás
13 Esemény

A Magyar Állami Népi Együttes tavaly nagy sikerrel bemutatott karácsonyi táncjátékát ismét megtekintheti a közönség a Müpában. A szenteste napját, a karácsony vigíliáját, a várakozás örömét és izgalmát megjelenítő előadás népi hagyományból eredő játékokból, szokásokból, a kis Jézus születését üdvözlő keresztény tradícióból, valamint az e naphoz köthető mesés, csodás történetekből épül fel.

Dal, Virtus, Szenvedély - Újévi Operett és Musical Gála Jegyvásárlás
13 Esemény

A zene, a művészet és az új esztendő ünnepe utánozhatatlan hangokkal, nagyszerű zenekarral és lehengerlő látvánnyal. Hamisítatlan évindító koncert a műfaj legnagyobbjainak tolmácsolásában.

Felejthetetlen komolyzenei koncertélmény a Mátyás-templomban Jegyvásárlás
13 Esemény

Felejthetetlen koncertélmény a Magyar Virtuózok Kamarazenekar közreműködésével a Mátyás-templomban.

Boléro-remix tánckoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2020-as újévi tánckoncerten az elmúlt évek tánckoncertjeinek legsikeresebb produkcióiból láthat egy remekbe szabott válogatást a közönség. Raza Hammadi

The Qualitons presents Kex Jegyvásárlás
13 Esemény

A két évvel ezelőtti nagysikerű koncertjük után ismét látványos vizuál és izgalmas hangélmény várható ezen az esten.

Halott Pénz – 15. Jubileumi Aréna Show
13 Esemény

A 15 éves születésnapját ünneplő jubileumi évét egy hatalmas Aréna show-val koronázza meg a Halott Pénz 2019. december 29-én, a Papp László Budapest Sportarénában

Ferences Jótékonysági Est - Várdai István és művész barátainak hangversenye az autizmussal élőkért Jegyvásárlás
13 Esemény

A rendhagyó 2020-as Ferences Jótékonysági Est házigazdája a Liszt-díjas csellóművész, Várdai István lesz, aki művész barátaival Kodály, Bartók és Dvořák szerzeményeivel töltik be a Zeneakadémia Nagytermét.

A zenegyűlölő - Janklovics Péter és az Óbudai Danubia Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

Szimfonikus zenei stand-up koncert Janklovics Péterrel mindenről amit utálunk, vagy nem értünk a komolyzenei koncertekben. Kezdőknek és haladóknak egyaránt ajánlott.

Avishai Cohen Trio: Gently Disturbed - közreműködik Mark Guiliana és Shai Maestro Jegyvásárlás
13 Esemény

Három kimagasló jazz-zenész, mindhárman felléptek már nagy sikerrel a Müpában, de együtt még soha. Pedig hárman közösen jegyzik a 21. század egyik legjobban fogadott jazzalbumát, a 2008-as Gently Disturbed című lemezt, amelyet 2020-ban újra turnéra visznek.

Kollár-Klemencz Kamarazenekar – Lemezbemutató koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Decemberben jelenik meg Ég az erdő címmel Kollár-Klemencz László Kamarazenekarának új albuma – a dalszerző-író-énekes 2008-ban megkezdett első szólóalbumának folytatásaként.

A népzene ünnepe – a táncháztól a világzenéig Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elmúlt hat évben a magyar nép- és világzenei színtér legrangosabb eseményévé vált A népzene ünnepe című gálaműsor. Kezdetben a Liszt Ferenc Zenetudományi Egyetemen beinduló népzenei tanszék adta hozzá az apropót, ám azóta is bőven adódik ünnepelnivaló.

Esszencia Produkció - Rendhagyó évzáró népzenei koncert. Vendég: Dalinda a'capella együttes Jegyvásárlás
13 Esemény

Az Esszencia Produkció tapasztalt, kiforrott, egyénenként már elismert előadó- és zeneművészek találkozása. Együtt muzsikálásuk célja többek közt abbéli örömüknek kifejezése, hogy sokféleségükben megtapasztalhatják az egységet és ezáltal létrehoznak egy csakis rájuk jellemző belső harmóniát.

Cotton Club Singers 25 Jegyvásárlás
13 Esemény

A Cotton Club Singers 2020-ban, a megalakulásának 25 éves jubileuma tiszteletére egy nagyszabású koncertet ad Győrben!

Buon Natale! - Karácsonyi muzsika  az itáliai Velencéből Jegyvásárlás
13 Esemény

Városunk polgárainak 1980 óta zenés, ünnepi találkozója a Karácsonyi Koncert. A Veszprém Város Ének-és Zenekara által alapított hagyomány közel négy évtizede töretlen szeretetnek és népszerűségnek örvend.

Gryllus Vilmos - Maszkabál Jegyvásárlás
13 Esemény

Egy maszkabálon sok-sok különös alakot rejtenek a jelmezek. Róluk énekel Gryllus Vilmos.

Kerekes Band / Trans-Nomád Express Jegyvásárlás
13 Esemény

A 25 éves fennállását 2020-ban ünneplő Kerekes Band az év nyitányaként ad koncertet a Müpában. Az ethno funk zenekar ezen az estén 2019-es keleti útjainak zenei élményeit, hatásait dolgozza át Trans-Nomád Expressen zakatoló élő produkcióvá.

Mesék a Tejúton túlról - Az Aranyszamár Bábszínház előadása / MINIMATINÉ Jegyvásárlás
13 Esemény

Bojti egy átlagos kisfiú, Tücsök egy hétköznapi kislány. Vagy talán mégsem? Minden egy játszótéren kezdődött, ahol a két barát csúnyán összeveszett Bojti új biciklije miatt. Szó szót követett, ám a járgány egyszer csak elragadta mindkettőjüket, és kilőtt velük a világűrbe. Valahová a Tejúton túlra, ahol különleges világ várt rájuk.

Jegyvásárlás
13 Esemény

Vérpezsdítő… Fergeteges… Zene és Látvány varázslatos találkozása… Szentpéteri Csilla és elsőrangú zenésztársai idei legnagyobb koncertjükre készülnek “Majdnem Szilveszter” címmel. Ez a cím már önmagáért beszél….

Nyári Károly Budapesti Karácsonyi Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Nyári Károly az ország legismertebb énekes zongoristája 2019. december 27-én 15:00 és 20:00 órai kezdettel az eddigi legkülönlegesebb ünnepi koncertjét mutatja be Budapesti Karácsonyi Koncert címmel.

ROST ANDREA - 30 ÉVE AZ OPERASZÍNPADOKON Jegyvásárlás
13 Esemény

A jeles évfordulók alkalmából 2019. december 22-én, a Budapest Kongresszusi Központban ad koncertet, ahol az elmúlt három évtized nagy szerepeiből hallhatunk válogatást, Gildától Toscáig. Az eseten a Miskolci Nemzeti Színház Zenekara kíséri, vezényel Káli Gábor, közreműködik Sándor Csaba operaénekes.

Lajkó Félix – Újévi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Azt eddig is tudtuk, hogy Lajkó Félix izgalmas művész, nemcsak azért, ahogyan játszik, hanem mert időről időre képes megújulni, meglepetést szerezni. Ezúttal öttagú zenekart verbuvált maga köré, akikkel láthatóan-hallhatóan hamar megtalálták a közös hangot, méghozzá úgy - és talán ez a legfontosabb -, hogy egyikük javára sem borul az egyensúly.

Orgonahangverseny-sorozat (Virágh András) / Organ Concert Jegyvásárlás
13 Esemény

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

Kiscsillag zenekar - Dalok párban Jegyvásárlás
13 Esemény

A témák? Elvágyódás, utazás, maradás, szerelem, szerelem nélkül. Egyedüllét, közös ügyek, no meg az ünnep,

Kaláka - Szabad-e bejönni ide betlehemmel Jegyvásárlás
13 Esemény

Szabad-e bejönni ide betlehemmel? - a Kaláka karácsonyi koncertje

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok