Koncert, zene

815 program


Maro sajnos elfogyott
13 Esemény

Három akusztikus gitár, a lelket azonnal megérintő, csodás portugál nyelvű dalok, és a lecsupaszított környezetben tündöklő énekhang. Hallunk még róla, hiba lenne lemaradni első budapesti fellépéséről.

Máté Péter emlékest - Gulyás Attilával és Csernák Tiborral sajnos elfogyott
13 Esemény

Gulyás Attila, a Móricz Zsigmond Színház színművésze Máté Péter munkásságának állít emléket és adja elő dalait Csernák Tibor kíséretével a Bencs Villában.

Vix Notum/Alig ismertek II. Jegyvásárlás
13 Esemény

a ritkán hallható XX.-XXI. század

FILM/ZENE: FILMKONCERT A MAGYAR FILM NAPJÁN Jegyvásárlás
13 Esemény

Némafilmritkaságok élő zenével – fellép: Káel Norbert és Szabó Ádám, 120 perc, 2024
magyar inzertekkel

A lemezborító, mint képzőművészeti alkotás - Zene és képzőművészet Jegyvásárlás
13 Esemény

Szeretjük a zenét és szeretjük a képzőművészetet is. Egy intenzív zenei élmény képeket varázsol elénk, egy festmény láttán pedig ritmusok, harmóniák „szólalnak meg” bennünk. Tán bele sem gondoltunk még abba, hogy a zene és a képzőművészet közötti kapcsolat nemcsak véletlenszerűen erősíti a befogadói élményt, hanem tudatos alkotói szándék is állhat a háttérben.

akár -30%
Fantasztikus szimfónia Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro Kocsis/5 sajnos elfogyott
13 Esemény

Nem minden karmester képes méltón közvetíteni e kompozíció szélsőségeit, de a magyar közönség régi kedvence, a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyének győztese, Kobayashi Ken-Ichiro igen. Ez a hangverseny kivételes művet ígér – kivételes előadásban.

Bágyi Balázs New Quartet Jegyvásárlás
13 Esemény

A Bágyi Balázs New Quartet zenéjében a post bop elemekből építkező, akusztikus, kortárs jazz dominál.

Orgona koncert operaénekkel és fuvolával / Organ Concert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Szent István Bazilika egyike Budapest legszebb neoklasszikus épületeinek, Magyarország legfontosabb épülete, a harmadik legmagasabb épület az országban és egyben a legjelentősebb turisztikai látványosság a fővárosban.

Farkas András operaénekes és Stummer Márton gitárművész koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Farkas András és Stummer Márton 2017 óta muzsikál együtt, ám megismerkedésük a győri konzervatóriumi évekre vezethető vissza. Már ezekben az években kialakult a baráti kötelék, aminek alapja a hasonló zenei ízlés, előadói felfogás. A repertoár kialakítása a zeneakadémiaiévekre tehető, ahol Farkas András diplomakoncertjén már gitár kísérettel is szólaltak megáriák.

Balog Alexandra Jegyvásárlás
13 Esemény

Beethoven, Berg, Schumann

Orosz Zoltán harmonikaművész szóló koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Előadó: Orosz Zoltán – Artisjus- és eMeRTon-díjas harmonikaművész

www.zoltanorosz.com

Dohnányi bérlet 2023-24/5 - A szerelem arcai Jegyvásárlás
13 Esemény

MŰSOR:
Fekete Gyula: Cupido-symphony
Nino Rota:  Rómeó és Júlia - részletek
Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia
Prokofjev:  Rómeó és Júlia - részletek

ELŐADÓK:
Budafoki Dohánnyi Zenekar
Vezényel: Guido Mancusi


PénteK13 - Pedrofon Táncparty Jegyvásárlás
13 Esemény

Immár hagyományosan, minden hónap első péntek estéjén fergeteges táncestekkel várjuk a táncoslábú közönséget az AJAMK színháztermében!

Lakecia Benjamin: Phoenix / JAZZTAVASZ 2024 Jegyvásárlás
13 Esemény

Sokadik alkalommal képviseltetik magukat a Jazztavasz fesztiválon erőtől sugárzó, a jazz fényes jövőjét hirdető hölgyek. Lakecia Benjamin a jazz, a funk, az R'n'B, és a hiphop dinamikáját, formanyelvét és hangulatát egyaránt sajátjának tekinti és a legtermészetesebb módokon vegyíti.

JÜ koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A Jü 2012-ben alakult Budapesten. A trió tagjai a hazai zenei élet sokat foglalkoztatott zenészei, olyan együttesekből érkeztek, mint a Qualitons, a Zuboly, az Erik Sumo Band, a Dresch Quartet vagy a Grencsó Kollektíva.

João Pedro Teixeira – Miquèu Montanaro (BR/FR) | Montanaro – Horváth – Németh Trió (FR/HU) Jegyvásárlás
13 Esemény

Miquèu Montanaro zeneszerző, furulya- és harmonikaművész sajátos útja Provance-ból indul, hogy a mediterrán térségen keresztül eljusson a világ legtávolabbi zenéihez, integrálva azok különböző elemeit saját darabjaiba.

Hóka fóka fióka koncertsorozat Jegyvásárlás
13 Esemény

"Beavató SzendvicsKoncertek a gyermekdalok, gyermekversek színes világába"

SCHUBERT ÉS BRAHMS HEGEDŰS KAMARAZENÉJE 3. Jegyvásárlás
13 Esemény

VARGA OSZKÁR, hegedű
CSALOG GÁBOR, zongora

Ava trio Jegyvásárlás
13 Esemény

Az AVA Trio első kiadványa, a Music from an Imaginary Land 2017-ben a legjobb debütáló album címet nyerte el olyan neves szervezeteknél, mint a National Public Radio (NPR), az All About Jazz és az El Intruso International Jazz Critic Pool!

Keep Floyding koncert - The Pink Floyd Sound 60 sajnos elfogyott
13 Esemény

A Pink Floyd egy 1964-ben alakult zenekarból formálódott. Miután a zenekar megszűnt, néhány tag – Bob Klose gitáros, Roger Waters basszusgitáros, Nick Mason dobos és a későbbi billentyűs Rick Wright – új zenekart alapított Tea Set néven. Röviddel megalakulásuk után csatlakozott hozzájuk Syd Barrett, aki a zenekar énekes-gitárosa lett.

Ébredés - Kökény Attila és Rakonczai Viktor Élőzenekaros Nagykoncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Kökény Attila és Rakonczai Viktor 2022-ben újra "egymásra találtak" és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek.

A Harry Potter filmzenék mágikus világa Jegyvásárlás
13 Esemény

A filmek és játékok zenéin alapuló koncertek Európa-szerte ismert specialistája, a francia Overlook Events a tavaly decemberi teltházas A Gyűrűk Ura legszebb dalai koncert után most a Harry Potter-filmek legemlékezetesebb zenéit bemutató műsorral tér vissza.

Sofia Jernberg & Alexander Hawkins: Musho (SE/UK) Jegyvásárlás
13 Esemény

Etióp, örmény és svéd népzenei hatásokat emel át a kortárs jazzbe a szenzációs fiatal énekesnő, Sofia Jernberg és Alexander Hawkins brit zongoraművész duókoncertje, melyet leginkább posztmodern dalciklusként lehet megragadni.

Fishmojo koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Újra színpadon a Fishmojo!
Támogassák a FÉM Színházat egy jegyvásárlással! Köszönjük.

Jegyvásárlás
13 Esemény

Vajon tud-e zenélni egy hegedűs, ha nem húzhatja és nem vonhatja?
Hogyan lehet olyan egy habos torta, mint egy zenemű?
Miért fontos, hogy színei vannak a hangoknak?

VARNUS XAVER BACH & SHAKESPEARE FESZTIVÁLJA A MEZŐLAKI VARNUS TEREMBEN 7. sajnos elfogyott
13 Esemény

Közreműködők:
MOLNÁR PIROSKA, PÁSZTOR ERZSI, HERNÁDI JUDIT, ESZTERGÁLYOS CECÍLIA, VITRAY TAMÁS, SZACSVAY LÁSZLÓ, RUDOLF PÉTER, JORDÁN TAMÁS, GÁLVÖLGYI JÁNOS, STOHL ANDRÁS, CSONKA ANDRÁS, MÁTÉ GÁBOR, VÁRJON DÉNES, SIMON IZABELLA.

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

Hírlevél feliratkozás

Értesülj hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!