Koncert, muzyka

tytułów: 980


ZORÁN KONCERT Kup bilet
13 Wydarzenie

A legendás Nagy Generáció tagjai közül Zorán az egyetlen, aki minden évben országjáró körútra indul, a turné, mint létforma továbbra is vonzza. A vidéki, kisebb művelődési házakban ugyanolyan őszinte odaadással énekel, mint a legrangosabb fővárosi rendezvényhelyszíneken.

EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020 Kup bilet
13 Wydarzenie

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

BABAKONCERT – Első találkozások az élő zenével Kup bilet
13 Wydarzenie

Életünk első, meghatározó zenei élményei az anyaméhben érnek bennünket. A csecsemő még ki sem nyitja a szemét, amikor már ösztönösen reagál a muzsikára.

II. Szászcsávási Magyar Nap Kup bilet
13 Wydarzenie

Ha úgy szeretnél „tappodni”, mint a csávási ménlovak, vagy megtanulnád a „felszökést” a Szászcsávás Zenekar muzsikájára, esetleg megkóstolnád a borversenyeken díjazott különleges ízvilágú Szászcsávási borokat, vagy éppen meghallgatnád a közel 40 fős Szászcsávási Vegyes Kórus ötszólamú énekeit, akkor várunk a Fonó Budai Zeneházban, 2020. február 22-én a II. Szászcsávási Magyar Nap-ra!

Családi vasárnap: Halász Judit koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Klasszikus és kortárs magyar költők verseit évtizedek óta énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek. A zenei és előadói igényesség mellett játékosság, humor, fantázia és nagyon sok szeretet jellemzi a dalokat.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Demjén Turné 2020 Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy igazi állócsillag 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt. Ez kereken 50 éve volt!

Mihail Pletnyov zongoraestje - Mozart, Beethoven zongoraszonáták  ( Concerto Budapest szervezése ) Kup bilet
13 Wydarzenie

A budapesti közönség először 1987-ben hallhatta a már akkor is világjáró zongorafenomén, Mihail Pletnyov játékát. Habár időközben zenekar-alapítóként és karmesterként is tiszteletreméltó helyet követelt magának a nemzetközi zeneéletben, azért a hatvankét esztendős Pletnyov mindmáig változatlanul a zongorajáték kikezdhetetlen rangú jelenkori nagyságai közé tartozik.

Tompeti és Barátai koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Tompeti és Barátai koncert a szezonnyitó Minimax Családi Vasárnap játékos ebédje előtt.

Hegyvidéki Smooth Jazz Klub - Luiza Zan & Sárik Péter
13 Wydarzenie

Luiza Zan romániai énekesnő és Sárik Péter 2013 óta játszik együtt duóban. Zenéjükben sokféle stílus keveredik: hagyományos és modern jazz, román és magyar népzene, valamint klasszikus zene.

Lovasi: egy az egybe, csak maga Kup bilet
13 Wydarzenie

Lovasi András szólóest "egy az egybe, csak maga" egy szál gitárral.

Koncz Zsuzsa Koncert Kup bilet
13 Wydarzenie

Koncz Zsuzsa igazi állócsillag a magyar popzene egén, dalai minden korban aktuálisan a mához szólnak - ráadásul egyáltalán nem elérhetetlen legenda, hiszen koncertjeivel folyamatos és eleven kapcsolatot tart fenn közönségével.

A rock történet klasszikusai a Gödöllői Városi Fúvószenekarral Kup bilet
13 Wydarzenie

A Gödöllői Városi Fúvószenekar "Tavaszváró Koncertje" a hagyományoknak megfelelően idén is "könnyed" szórakoztató zenei programot ígér. A rockzene elmúlt 50 évének történetéből választottak ki műsorukat--- a világsztár előadók, világhírű slágereinek--- fúvószenekari feldolgozásait. Az est folyamán külön hangsúlyt fektettek a QUEEN együttes dalainak előadására, melyekben közreműködik két kiváló énekművész is RESS HAJNALKA és SOLTI ÁDÁM.

Legyen úgy! - Dés László koncertje Kup bilet
13 Wydarzenie

Dés Lászlót ezúttal is kiváló zenekar kíséri, nagyszerű muzsikus társai a legjobb koncertzenészek közül valók. Ismét nem mindennapi zenei élmény várható. Legyen úgy!

Grecsó-Hrutka Tandem: Első évre fecske Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy lemezbemutatós, mesélős est – ŐSBEMUTATÓ

Ringató zeneóvoda – Piccolo Kup bilet
13 Wydarzenie

A Ringató zeneóvoda foglalkozásai közül a Piccolo elnevezésű a 3-4 éveseknek, azaz kiscsoportos óvodásoknak szól.

Orgonahangverseny-sorozat (Virágh András) / Organ Concert Kup bilet
13 Wydarzenie

A hétfői „Cathedral Organ Concerts” az egyetlen hangversenysorozat a Szent István Bazilikában, amelyen a Bazilika világhírű műemlék Angster-orgonáját hallhatják a hangversenyek látogatói.

Bellini: Az alvajáró Kup bilet
13 Wydarzenie

Az alvajáró a bel canto operarepertoár nevezetes darabja, amelyet a rövid életű zeneszerző pályája végén, közvetlenül a Norma előtt - azzal egy esztendőben - komponált.

Beethoven-maraton: Budapesti Fesztiválzenekar
13 Wydarzenie

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban.

Demjén Turné 2020 Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy igazi állócsillag 1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt. Ez kereken 50 éve volt!

REPUBLIC 30 Kup bilet
13 Wydarzenie

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

Tesz-vesz muzsika Kup bilet
13 Wydarzenie

Dalos, mondókás játékok gyerekeknek

Beethoven-maraton: MÁV Szimfonikus Zenekar Kup bilet
13 Wydarzenie

A Budapesti Fesztiválzenekar és a Müpa 2008 óta minden évben megrendezett maratonjai egy-egy zeneszerző munkásságának legjavát mutatták be egymást követő hangversenyek sorával, délelőttől kezdődően egészen késő estig a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben és a Fesztivál Színházban.

Budapest Bár koncert VAKSÖTÉTBEN Kup bilet
13 Wydarzenie

Egy koncertre vaksötétben, ahol átélhetjük, hogy a látássérülteknek milyen élményt ad egy zenei program. Ahol „kikapcsolva” azt az érzékszervünket, amelyen keresztül látóként a legtöbb impulzus ér bennünket, csak a zenére és az énekre fókuszálhatunk.

Ringató zeneóvoda – Mezzo Kup bilet
13 Wydarzenie

A Ringató zeneóvoda foglalkozásai közül a Mezzo elnevezésű a 4-5 éves, középső csoportos óvodásoknak szól.

Beyond the event
Jegy.hu Blog

Interesting facts, reviews and interviews to get ready for the experience!

Zapisz się na newsletter

Otrzymuj powiadomienia o najnowszych wydarzeniach!

Drodzy Kupujący,

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept