Koncert, zene

1138 program


Random Trip - Advent a Várkert Bazárban Jegyvásárlás
13 Esemény

Rendhagyó – a lelket ünneplőbe öltöztető – évzáró koncertre készül a Delov Jávor által vezetett páratlan improvizációs koncertsorozat, a Random Trip. A csapat olyan neves hazai előadókon túl, mint Dés László, Mc Kemon (Irie Maffia), Saiid (AKPH), Zentai Márk (Mörk), Koszi Janka, ez alkalommal vendégül látja az amerikai soul-funk énekes, Big John Whitfield irányításával működő Vienna Gospel Society kórust is.

King's Singers - Royal Blood Jegyvásárlás
13 Esemény

Royal Blood, vagyis királyi vér – ez a többértelmű címadás a Tudor-kort és annak színes egyéniségű uralkodóit állítja a középpontba a King's Singers koncertjén. Így a nagy természetű és viharos uralkodású VIII. Henriket, aki oly szerteágazó tevékenységei közepette nem mellesleg csiszolt ízlésű komponista volt.

SopronDrum: Stanley Clarke Band Jegyvásárlás
13 Esemény

A négyszeres Grammy-díjas Stanley Clarke a világ egyik legismertebb akusztikus és elektromos basszusgitárosa, előadóművész, zeneszerző, karmester, rendező, producer. A dzsessz és a fúziós muzsika igazi úttörője. Clarke különösen híres vad, elsöprő játékáról, fellépései igazi show-hangulatot árasztanak.

Bikini Jegyvásárlás
13 Esemény

A zenekar, amely sosem megy ki a divatból.

Arcady Volodos zongoraestje, MVM Koncertek – A Zongora – 2019 Jegyvásárlás
13 Esemény

Arcadi Volodos, 1972-ben született Leningrádban. A zene jelentős szerepet játszott életében már egész kicsi korában, mivel szülei mindketten énekesek. Ezért zenei tanulmányait a Glinka Chapel Iskolában kezdte meg, majd a szentpétervári konzervatóriumban folytatta tovább. Habár már 8 éves korától zongorázott, tanulmányait csak 1987-től kezdte igazán komolyabbra fordítani.

Zséda - Miattad Karácsony Jegyvásárlás
13 Esemény

2019. december 8-án a Budapest Kongresszusi Központban Zséda legszebb dalai, karácsonyi slágerei, és ha már Karácsony, akkor néhány meglepetés új dal is felcsendül majd a műsorban.

Boléro-remix tánckoncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A 2020-as újévi tánckoncerten az elmúlt évek tánckoncertjeinek legsikeresebb produkcióiból láthat egy remekbe szabott válogatást a közönség.

Palojtay János - Dalok szöveg nélkül Jegyvásárlás
13 Esemény

Dalok szöveg nélkül? Meglehetősen ellentmondásos cím, pedig egy létező műfajra utal, amellyel nem egy, hanem számtalan koncertet ki lehetne tölteni. A romantika korában kedveltté váltak a rövid, lírikus zongoradarabok, amelyek stílusukban igen csak hasonlítottak a dalra.

Lajkó Félix - Újévi szóló koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Már hívhatnánk tradíciónak, hogy Lajkó Félix az újévet a Zeneakadémián indítja – hiszen idén a 5. szóló koncertjét jelenthetjük be!

Nagyzenekari koncert: Mahler Jegyvásárlás
-10%
13 Esemény

Bár a BFZ nagy sikerű sorozata, a Mahler-ünnep 2013-ban átadta helyét az Európai Hidak fesztiválnak, Fischer Iván, a magyar Mahler Társaság alapítója azóta is nagy súlyt fektet a mester műveinek rendszeres bemutatására. Ezúttal a haláltól vezet minket a szerelemig és az élni akarásig.

Rákász Gergely - Karácsonyi történetek - jótékonysági koncert a Nyilas Misi Ösztöndíj Program javára Jegyvásárlás
13 Esemény

Az emberi lélek csendjétől a világűr ostromáig tart mesés zenei időutazásunk! Elmélyülünk Bach bensőséges rendjével, Händel és Berlioz feltölt bennünket energiával, majd antik Istenek vendéglátását élvezzük Holst, A Bolygók szvitjében.

Magyar Hajnal Énekstúdió: Gospel koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Az énekstúdió egyik missziója a tehetséggondozás. A koncerten fellép a The Light gyermekkórus is Aranyos Dominika vezetésével.

Gautier Capuçon és Yuja Wang Jegyvásárlás
13 Esemény

Chopin: g-moll cselló-zongora szonáta, op. 65 Chopin: Bevezetés és polonéz, op. 3 („Polonaise brillante”) Franck: A-dúr hegedű-zongora szonáta (Jules Delsart cselló-zongora átirata)

Apáról fiúra - Vujicsics, Söndörgő, ViGaD Jegyvásárlás
13 Esemény

A három zenekarnak nemcsak repertoárja rokon, de tagjaikat nemzedékeken átívelő rokoni szálak fűzik össze.

Valóra Vált Álmok | St.Martin legújabb lemezének bemutatója Jegyvásárlás
13 Esemény

St. Martin pályafutásának 25 évét felölelő jubileumi koncertje meghívott vendégekkel – zenész- és színészbarátaival.

Jaga Jazzist Jegyvásárlás
13 Esemény

A negyedszázada alapított norvég Jaga Jazzistnek 2001-es második albuma óta biztos helye van a komplex, mégis közérthető, szórakoztató zenét szeretők szívében. A tagok és a megszólaltatott hangszerek számánál talán csak zenéjük összetettsége ejtheti nagyobb ámulatba hallgatójukat, ugyanakkor az együttes humorával, varázsos, álomszerű hangulataival is különleges zenei utazásra hív.

Micheller Myrtill – The Great American Swingbook Jegyvásárlás
13 Esemény

Hosszú évek után Micheller Myrtill újra a klasszikus jazz, a swingkorszak számára legkedvesebb dalaiból válogat egy csokorra valót, amelyben egy jazzkvartett kíséri majd, meglepetésvendégek közreműködésével.

Surya Kencana A - Tradicionális közép-jávai gamelán zene Jegyvásárlás
13 Esemény

A Surya Kencana A magyar gamelánegyüttes ezúttal külföldi vendégművészekkel kiegészülve szólaltat meg darabokat Közép-Jáva különleges repertoárjából. Az est varázsát tovább fokozzák majd a zenére előadott tradicionális táncok.

Budafoki Dohnányi Zenekar / FELFEDEZÉSEK Jegyvásárlás
13 Esemény

A fiatal belga klarinétművésznő, Annelien Van Wauwe egyaránt játszik modern klarinéton és annak historikus elődjén.

Karácsonyi Ringató Jegyvásárlás
13 Esemény

Már hagyomány, hogy a Ringatót rendszeresen látogató gyerekek és szüleik karácsonykor együtt ünnepelnek a Művészetek Palotájában. Ilyenkor megtelik az Üvegterem énekelni, játszani szerető anyukákkal, apukákkal, gyerekzsivajtól, vidám énekszótól lesz hangos az előcsarnok.

Killer Queen - Queen Show from London Jegyvásárlás
13 Esemény

A koncertek, annyira valósághűek, amennyire csak lehetnek. Egy valódi Bohém rapszódia. Freddie él! Egy pop legenda visszatért közénk!" - The People

Orosz Zoltán harmonikaművész újévi koncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Újévi örömkoncert világklasszis virtuózokkal

Adventi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Az advent - mint a szó jelentése (eljövetel) is figyelmeztet - az örömteli várakozás ideje. Ez akkor a legharmonikusabb, ha nem egyedül, hanem közösségben várjuk az ünnepet. Talán ez is az egyik oka annak, hogy az adventi koncertekhez elválaszthatatlanul hozzátartozik a kóruséneklés műfaja.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok