Koncert, zene

1127 program


A Liszt Ferenc Kamarazenekar és Moné Hattori hangversenye Jegyvásárlás
-25%
13 Esemény

Ezen a tavaszváró vasárnapon a Liszt Ferenc Kamarazenekar és Moné Hattori hegedűművész – nagyszabású németországi közös turnéjuk előtt – Budapesten mutatnak be egy olyan zenei programot, amely igazi ajándék lehet a hölgyeknek és természetesen az őket kísérő uraknak is.

TRIÁSZ Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elsősorban rock dalokból összeállított műsor unplugged jellegű, de mégsem a megszokott hagyományos, csak akusztikus hangszerekkel, hangzással.

Rákász Gergely - Karácsonyi történetek - (RÁADÁS KONCERT) Jegyvásárlás
13 Esemény

Az emberi lélek csendjétől a világűr ostromáig tart mesés zenei időutazásunk! Elmélyülünk Bach bensőséges rendjével, Händel és Berlioz feltölt bennünket energiával, majd antik Istenek vendéglátását élvezzük Holst, A Bolygók szvitjében.

Wiener Sängerknaben - Mare nostrum Jegyvásárlás
13 Esemény

Különböző népek, kultúrák és vallások érintkezését, művek általi találkozását ígéri a műsor, amely gregorián Mária-himnusszal indul, hogy aztán a Mediterráneumot körbebarangolva spanyol dal, olasz sláger, de éppígy izraeli és libanoni dallamok is megszólalhassanak majd a kórus mindenkor oly tisztán csengő hangján.

A Nagy Monori Retro Fesztivál Jegyvásárlás
13 Esemény

Hajnalig tartó nagy táncolás várható a Nagy Monori Retro Fesztiválon! Fellépnek: Boney M., Korda György és Balázs Klári, Dj Dominique, Desperado, Zoltán Erika, TNT, Kozmix

Újévi hangverseny Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsoron: Wolfgang Amadeus Mozart és ifj. Johann Strauss művei Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Liszt-kukacok Akadémiája - Kiscsoportos zenés beavató foglalkozás (6-10 éveseknek) Jegyvásárlás
13 Esemény

Belépő csak a foglalkozásokon részt vevő gyermekek számára váltandó! A szülők a foglalkozáson nem vehetnek részt, ők az aznap esti koncert főpróbájára ülhetnek be, amennyiben a fellépőknek ez ellen nincs kifogásuk.

Folk Szilveszter Jegyvásárlás
13 Esemény

Ereszd el az évet és magadat a Fonóban! A hagyományos Fonó Folkszilveszter idén is a legnagyobb népzenész-néptáncos mulatságnak ígérkezik. Az ország legjobb folkszilvesztere óriási táncházzal búcsúztatja az óévet, és köszönti az újat.

Stiffelio Jegyvásárlás
13 Esemény

Giuseppe Verdi Stiffelio Koncertszerű opera-előadás két részben, három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Jaga Jazzist Jegyvásárlás
13 Esemény

A negyedszázada alapított norvég Jaga Jazzistnek 2001-es második albuma óta biztos helye van a komplex, mégis közérthető, szórakoztató zenét szeretők szívében. A tagok és a megszólaltatott hangszerek számánál talán csak zenéjük összetettsége ejtheti nagyobb ámulatba hallgatójukat, ugyanakkor az együttes humorával, varázsos, álomszerű hangulataival is különleges zenei utazásra hív.

Beethoven-maraton: Győri Filharmonikus Zenekar Jegyvásárlás
13 Esemény

A maratonon a magyar zenei élet jeles szólistái, szimfonikus zenekarai és kamaraegyüttesei lépnek fel. A koncertek és vetítések segítségével egy teljes napig mindenki maga mögött hagyhatja a valóságot, és elmerülhet az istenit leginkább megközelítő jelenségben: a zenében.

László Attila: It’s Already That / JAZZMŰHELY Jegyvásárlás
13 Esemény

A hazai jazzélet egyik legsokoldalúbb művésze ezen az esten szerzőként és gitárosként is főszereplő lesz, de a koncert két részében László Attila zenei világának két különböző oldalát mutatja be nagyszerű zenésztársaival. A régebbi és újonnan komponált zenéken keresztül a művész teljes arcéle kirajzolódik.

Boban Markovic - Újévi koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

A világ legrangosabb nemzetközi világzenei toplistájának élére került a Boban Markovic Orkestar MRAK című albuma, melynek lemezbemutató koncertjével áll ezen az estén színpadra a zenekar.

Opera StandUP - Faremido Bt. Jegyvásárlás
13 Esemény

PszichOpera Freud és az opera, avagy operahősök analízisen zenés önismeret F. Várkonyi Zsuzsa pszichológussal és a FareMido Operatársulat tagjaival.

Folklór előadás/Hungarian Dance Performance Jegyvásárlás
13 Esemény

Legyen részese egy hamisítatlan magyar zenei élménynek az ország legismertebb néptáncosainak és népzenészeinek tolmácsolásában!

Alma koncert Tatabányán Jegyvásárlás
13 Esemény

Alma koncert idén is Tatabányán! Mindenkit várunk szeretettel a koncertre, Gyertek Bulizni!

Haydn Philharmonie / RÉGIZENE FESZTIVÁL / Prelúdium 18:00 Jegyvásárlás
13 Esemény

„Joseph Haydn és környezete: elődök és követők” - így jellemezhetnénk a zenekar budapesti fellépésének műsorát.

Wayne Marshall orgonakoncertje Jegyvásárlás
13 Esemény

Az orgonaművészek évszázadok óta csodált erénye, hogy ismerik a rögtönzés művészetének titkait. Milyen jó volna, ha nemcsak az Orgona-párbajokon, de egy „átlagos” orgonakoncerten is hallhatnánk improvizációt! - sóhajt fel a zenekedvelő. A brit vendégművész teljesíti ezt az óhajt, koncertjét improvizációk keretébe foglalva.

Cyrille Aimée / JAZZTAVASZ 2020 Jegyvásárlás
13 Esemény

Cyrille Aimée élete csupa kaland. Gyerekként éjjel kimászott szobája ablakán, hogy közelről hallja a Django Reinhardt Festival cigány muzsikusait. Zenélt európai városok utcasarkain, énekelt párizsi kávéházakban. Az Egyesült Államokba települt, hogy tanuljon, és hogy a manhattani klubok közelében lehessen.

Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Jegyvásárlás
13 Esemény

Az elmúlt években akusztikus duójuk vált a legfontosabb közös formációjukká, és bár legújabb Shapeshifter, vagyis Alakváltó című lemezüket quartetben rögzítették két belga zenésszel, közös munkájuk magja továbbra is a duó maradt.

MÁV Szőke Tibor Mesterbérlet/4. Jegyvásárlás
13 Esemény

Ünnepi hangverseny a MÁV Szimfonikus Zenekar fennállásának 75. évfordulója alkalmából

Karácsonyi Koncert Jegyvásárlás
13 Esemény

Műsor: Händel Messiás

Liszt Ferenc Kamarazenekar, Eric Terwilliger (kürt) Jegyvásárlás
-25%
13 Esemény

A világ egyik legjobb fúvósművészeként ismert Eric Terwilliger, a Berlini Filharmonikusok szólókürtöse, művészi pályája zárásaként búcsúkoncertet ad Európa több városában. A turné budapesti állomásán nagy örömünkre a Liszt Ferenc Kamarazenekarral fog muzsikálni.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Ami a színlapra nem fért ki
Jegy.hu Blog

Beszámolók, érdekességek, interjúk a Jegy.hu programjairól, hogy felkészülten vághasson bele a kikapcsolódásba!

Hírlevél feliratkozás

Értesüljön hírlevelünkből a legnépszerűbb programokról!

Tisztelt Ügyfelünk!

Mint a legtöbb weboldal, a Jegy.hu is cookie-kat használ a működéséhez. Tudomásul veszem, hogy az InterTicket számomra releváns, személyre szabott ajánlatokat igyekszik összeállítani, amelyhez számos személyes adatot használ fel. Az adatkezelés szabályait az Adatkezelési Tájékoztatóban megismertem, azokat elfogadom.

Hozzájárulok