Musik

771 Programmer


2CELLOS Køb Billetter
13 Event

A 2CELLOS közös élete 10 évvel ezelőtt kezdődött, azóta 6 stúdióalbum, több milliárdos nézettség, koncertek ikonikus helyszíneken a világ körül és közel 1 millió eladott jegy koncertjeikre. A Luka Šulić-ból és HAUSER-ből álló duó 2021. szeptember 6-án bejelenti utolsó világkörüli turnéjának első európai állomásait a ténnyel, hogy a 2022-es turné az utolsó turné, amelyet a 2CELLOS formációban vállalnak.

Zorán koncert Køb Billetter
13 Event

Zorán neve fogalom a magyar zenei életben, koncertjei mindig ünnepnek számítanak. A visszatérő közönség jól tudja, hogy a kihagyhatatlan és egyben megunhatatlan dalok mellett mindig megszólalnak ritkábban játszott szerzemények, zenei csemegék, valamint helyet kapnak a műsorban a válogatott muzsikusokból álló zenekar különleges produkciói is.

EDDA Művek – RETRO II Køb Billetter
13 Event

Az EDDA Művek 2021 decemberében visszatér az Arénába!

Igazából karácsony - Szimfonikus koncertshow 2021. Køb Billetter
13 Event

Idén december 27-én a Papp László Budapest Sportarénába várják a közönséget, ahol meghitt karácsonyi légkört és egy igazán különleges ünnepi hangulatot varázsolnak a nézőtérre.

up to -40%
Szentpéteri Csilla & Band - 100% Zene, Vendég: Gájer Bálint Køb Billetter
13 Event

Szentpéteri Csilla zongoravirtuóz-zeneszerző és Zenésztársai varázslatos “Télköszöntő” koncertje igazi lelki feltöltődést, tökéletes kikapcsolódást nyújt mindazoknak, akik szeretnék átélni az adventi időszak minden pillanatát.

Magyar Állami Népi Együttes: Csodaváró betlehemes Køb Billetter
13 Event

A Magyar Állami Népi Együttes tavaly nagy sikerrel bemutatott karácsonyi táncjátékát ismét megtekintheti a közönség a Müpában. A szenteste napját, a karácsony vigíliáját, a várakozás örömét és izgalmát megjelenítő előadás népi hagyományból eredő játékokból, szokásokból, a kis Jézus születését üdvözlő keresztény tradícióból, valamint az e naphoz köthető mesés, csodás történetekből épül fel.

Égigérő muzsika - mesekoncert / SÁTOR Køb Billetter
13 Event

Igazi szupercsapat viszi színre Szabó T. Anna költőnő csillogó humorú, jó érzékkel a mára áthangszerelt mesés történetét, melynek szereplői klasszikus meseélményeinkből nagyon is ismerősek lehetnek. Csak hát kicsit másképp viselkednek.. az Égigérő muzsika a hétköznapjainkban jelenlévő szorongásokra adott jókedvű, szellemes, zenés, dalos, táncos válasz.

Újévi koncert 2022 Køb Billetter
13 Event

Az újesztendő hagyományosan kiemelkedő kulturális eseménye a Budafoki Dohnányi Zenekar évköszöntő hangversenye, amelyen a zenekar mindig különlegességeket mutat be.

Budapest Bár koncert – Advent a Várkert Bazárban Køb Billetter
13 Event

A Budapest Bár idén adventkor lép először a Várkert Bazár színpadára, új lendülettel, kicsit megújított repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel. A zenekar, Farkas Róbert vezetésével két koncertet is ad az ünnepi várakozás időszakának harmadik hétvégéjén.

up to -10%
ZAZ ORGANIQUE TOUR Køb Billetter
13 Event

A VeszprémFest ötödik napján a jazz, a soul, és a francia sanzon stíluskeverékében éneklő francia sztár, ZAZ koncertjét élvezheti a közönség. 2010-ben jelent meg első albuma, a Zaz, amelyről a Je veux című dal bombasiker lett.

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Køb Billetter
13 Event

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

up to -10%
DIANA KRALL Køb Billetter
13 Event

A VeszprémFest nyitónapján a kétszeres Grammy-díjas jazz énekes, zongorista és zeneszerző, DIANA KRALL lép színpadra. A kanadai születésű művésznő a világ jelenleg legkeresettebb női jazz előadója.

CZIFFRA 100 - Martha Argerich és Mischa Maisky koncertje Køb Billetter
13 Event

EGYÉNISÉG-ROMANTIKA-TŰZ-ENERGIA.
A két világhírű művészt aligha kell bemutatni, rajongóik egyetlen hangról, egyetlen futamról is megismerik játékukat. A Cziffra Emlékév egyik csúcseseményének legendái évtizedek óta zenélnek együtt, ihletői és kiegészítői egymásnak.

CSILLAGSZÓRÁS - Geszti Péter koncertestje, Vendég: Váczi Eszter és Wunderlich József Køb Billetter
13 Event

„Gyere, szórni ma csillagokat a sötétbe,
A fény mi legyünk, ameddig itt a helyünk!
Gyere, gyújtsd meg a fényt, sose félj, gyere,
Égjen a láng azokért, akik még mi lehetünk!”

Emir Kusturica & The No Smoking Orchestra Køb Billetter
13 Event

Sem a névadót, sem a zenekarát nem kell bemutatni, hiszen Emir Kusturica az egyik leghíresebb filmrendező az ex-jugoszláv régióból, a No Smoking Orchestra pedig a Macska-jaj filmzenéje kapcsán szintén világhírű lett.

up to -40%
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor és Karácsony János Køb Billetter
13 Event

A Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János egy országos turné keretében mutatja be a 2020-ban megjelent „A dal a miénk” című lemezt.

up to -20%
Karácsonyi koncert - Titokkoncert Køb Billetter
13 Event

A Fesztiválzenekar karácsonyi hangversenye az ünnepek legnagyobb zenei meglepetése, hiszen az ötletekből kifogyhatatlan Fischer Iván évről évre az együttes sokoldalúságát maximálisan kihasználva állítja össze a programot.

-40%
A Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös koncertje – 2/1 Køb Billetter
13 Event

A hangverseny a Liszt Ferenc Kamarazenekar és a Zeneakadémia új, edukatív együttműködésének első nyilvános eseménye. Az együttes Várdai István vezetésével szakmai kurzusokon adta tovább a hallgatóknak a tökéletes zenekari játékhoz szükséges tudást. A legtehetségesebb diákok ezen az estén a világhírű kamarazenekarral együtt léphetnek fel.

Zorán koncert Køb Billetter
13 Event

Jegyértékesítés 2021. december 1-től!

Pápai Joci & Caramel - Acoustic Køb Billetter
13 Event

Rendhagyó és egyedi koncertre kerül sor december 13-án a Nagytemplomi Adventi koncertek keretében.

MÁGA ZOLTÁN - XIV. Budapesti Újévi Koncert - 2022. január 1. Køb Billetter
13 Event

XIV. Budapesti Újévi Koncert – A tisztelet, és hálaadás gálája

Klasszikus Karácsony 2021 - Óbudai Danubia Zenekar Køb Billetter
13 Event

A Klasszik Rádió 92.1 és az Óbudai Danubia Zenekar lemezbemutató koncertje népszerű ünnepi klasszikusokkal, és a legszebb magyar karácsonyi énekekkel.


Charles Lloyd: Wild Man Dance / Jazzlegendák a Lexus támogatásával Køb Billetter
13 Event

Kereken tíz év elteltével tér vissza a Müpába a szaxofonos legenda, Charles Lloyd. 2012 februárjában még senki sem sejtette, hogy a koncerten vendégművészként fellépő Lukács Miklós évekre a mester meghatározó zenészpartnere lesz.

Koncz Zsuzsa Aréna koncert 2022 Køb Billetter
13 Event

„A Szabadnak születtél különleges helyet foglal el lemezeim sorában. A rendkívüli körülmények rendezte, drámai események, történések lenyomata. Egy váratlan, sorsokat megfordító történelmi pillanat, amiben a főszereplők ugyan mi magunk vagyunk, de a cselekvési lehetőségeink mások által meghatározottak” – mondta Koncz Zsuzsa.

Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás Køb Billetter
13 Event

Gryllus Vilmos - Nótás Mikulás
Zenés játék

up to -40%
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Køb Billetter
13 Event

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

Budapest Klezmer Band – Újévi koncert - Vendég: Palya Bea és Szokolay Dongó Balázs Køb Billetter
13 Event

A lassan harmincéves múltra visszatekintő Budapest Klezmer Band előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Főként az együttes alapítója és vezetője, a munkácsi származású Jávori Ferenc „Fegya” átiratait játsszák. Ezúttal újévi koncertjükre invitáljuk a közönséget.

Csík Zenekar - Køb Billetter
13 Event

A népzene és az immár tőle elválaszthatatlan „Táncházmozgalom” fontos alkotóeleme a nemzeti identitásnak, valamint a nemzetek feletti összetartozásnak. Az összekacsintások, a felszabadult nevetések, a gyönyörű szólók és virtuóz lépések mind-mind hidak az azonos nyelvet, a zene nyelvét beszélő emberek között, éljenek bárhol a Világban.

-500 Ft
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar Køb Billetter
13 Event

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar 2017. május elsején alakult, a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Wunderlich József, Ember Márk, Zoltán Áron, Medveczky Balázs és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla.

up to -40%
Demjén 75 Születésnapi Nagykoncert Køb Billetter
13 Event

1970. szilveszterén vált országosan ismertté, amikor éjfél előtt pár perccel a Bergendy együttessel előadta a Mindig ugyanúgy című dalt a Magyar Televízióban.

up to -40%
A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Køb Billetter
13 Event

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

Leif Ove Andsnes és a Berlini Német Szimfonikus Zenekar Køb Billetter
13 Event

Egy zenekari mű a 20. század végéről, egy bécsi klasszikus versenymű 1785-ből és egy késő romantikus szimfónia 1887/88-ból.

Ajándékozzon jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány, a jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Culture at Home
online.jegy.hu

Enjoy our online streaming services from the comfort of your couch!

Få de gode nyheder først

For at tilmelde dig vores nyhedsbrev skal du blot indtaste din email-adresse og tryk Tilmeld:

Kære kunder

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept