Konzert, Musik

970 Programm


EDDA MŰVEK - Aréna koncert 2020 Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az ország egyik legnagyobb rockzenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellette, a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar, a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

APOSTOL 50 jubileumi koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

2020-ban öt évtizedes fennállását ünnepli az Apostol együttes. A jeles jubileumot egy nagykoncert keretében, a közönséggel együtt ünneplik meg 2020. március 20-án a Papp László Budapest Sportarénában, ahol különleges hangszereléssel, ritkán hallott dalokkal és persze a nagy slágerekkel készülnek.

Zorán koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az előadóművész, zeneszerző nevéhez fűződik az egykori Metró zenekar, mely a hatvanas években az Illés és az Omega mellett a magyar beatzene harmadik legnépszerűbb zenekara volt. A hetvenes évek végén találkozott Presser Gáborral, amely barátságból, munkakapcsolatból nagyon sok remek muzsika született.

Maradj Velem...- Balázs Fecó Valentin-napi koncertje Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az összehasonlíthatatlanul sajátos hangzásról nem csak Balázs Fecó gondoskodik, hiszen ezen az estén a zenekara kiegészül sztárvendégével: Szűcs Antal Gáborral.

REPUBLIC 30 Ticketkauf
13 Veranstaltung

Három évtizede tartó pályafutását ünnepli a REPUBLIC zenekar 2020. március 14-én a Papp László Budapest  Sportarénában.

A Nagy Szenes Gála Ticketkauf
13 Veranstaltung

Interaktív zenés műsor Szenes Iván slágereivel

Stephanus 2019/2020 IV/3 előadás Ticketkauf
13 Veranstaltung

Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekara közreműködésével

Budapest Bár koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Új lemezzel készül a Budapest Bár 2020 tavaszára! Mi más lenne egy tavaszi lemez témája, mint a szerelem! Boldog szerelem, szomorú szerelem, elkeseredett szerelem, csalódott szerelem, játékos szerelem, régi szerelem, új szerelem – csupa – csupa szerelem! A lemezre felkerülnek régebbi kedvencek, de születtek vadonatúj slágerek is!

Halász Judit - Játsszunk együtt! Ticketkauf
13 Veranstaltung

Halász Judit színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett előadóművészként. Klasszikus és kortárs magyar költők verseit évtizedek óta énekli - a magyar könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében – méghozzá gyermekeknek.

Pop, swing & soul: Falusi Mariann, Szűcs Gabi, Váczi Eszter Ticketkauf
13 Veranstaltung

Három szín, három világ a könnyűzenei élet különböző területeiről. A három énekesnőt több szál is köti egymáshoz: a műfajok közötti utazás, a zenei kalandozások, amelyek végigkísérték pályájukat, az egyedi hangszín, amely az évek folyamán védjegyükké vált.

A PURCELL KÓRUS ÉS AZ ORFEO ZENEKAR HANGVERSENYBÉRLETE 2019/2020 - HAYDN: Die Schöpfung Ticketkauf
13 Veranstaltung

A 30 éves Purcell Kórus születésnapi koncertje!

Aurevoir. Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az Aurevoir. zsámbéki fiatalokból álló ethno-beat zenekar. 2015 márciusában hattagú együttesként kezdték pályafutásukat, a felállás többszöri változását követően jelenleg nyolc zenész alkotja a zenekart.

Hommage a Kurtág Márta Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kurtág Márta zongoraművész, zenetanár, Kurtág György zeneszerző felesége és alkotótársa tavaly októberben, néhány héttel kilencvenkettedik születésnapja után távozott közülünk. Pályatársai, tanítványai, tisztelői körében emlékezünk rá a BMC Koncerttermében. A koncert teljes bevételét Kurtág Márta síremlékének elkészítésére ajánljuk fel.

Cseh Tamás: Váróterem Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Váróterem című előadás megálmodói a Cseh Tamás-Bereményi Géza-Másik János életmű legfontosabb dalait szeretnék visszahozni a közönségnek egy újragondolt, színházi környezetbe helyezett nagyszabású műsorral.

Várallyay Petra. Jazz itt! Ticketkauf
13 Veranstaltung

A hétgyermekes zenészcsaládból származó, Orszáczky- és Junior Artisjus-díjas Várallyay Petra első nagy sikereit klasszikus hegedűsként érte el, később azonban érdeklődése egyre inkább az improvizatív fúziós zene és a komponálás irányába vitte. A hegedülés mellett kiválóan zongorázik, énekel, hangszerel és szöveget is ír.

Beardyman (UK) / vendég: Foli (HU) Ticketkauf
13 Veranstaltung

Darren Foreman, azaz művésznevén Beardyman a modern beatbox egyik legnagyobb alakja, az emberi hang elektronikus manipulálásának egyik legismertebb profétája. 2006-ban és 2007-ben brit beatboxbajnok lett, 2008-ban már a zsűri tagja volt.

A rock történet klasszikusai a Gödöllői Városi Fúvószenekarral Ticketkauf
13 Veranstaltung

Közreműködik: Ress Hajnalka és Solti Ádám (ének) Vezényel: Ella Attila

Alma koncert Hódmezővásárhelyen Ticketkauf
13 Veranstaltung

Alma koncert idén is Vásárhelyen! Mindenkit várunk szeretettel a koncertre, Gyertek Bulizni!

Ute Lemper: Randevú Marlenével Ticketkauf
13 Veranstaltung

1988-ban a párizsi Kabaréban nyújtott alakításáért Ute Lemper Molière-díjat kapott, és Marlene Dietrichhez hasonlította a sajtó. A pályafutása kezdetén álló, huszonnégy éves Ute kissé kínosnak érezte, hogy minden idők leghíresebb kabaré-énekesnőjéhez mérték, és küldött egy levelet Dietrichnek, hogy kimentse magát.

Karthago koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kapunyitás: 19:30

Alexander Abreu y Havana D'Primera Ticketkauf
13 Veranstaltung

Újra Budapesten Alexander Abreu és a Havana D'Primera!! Tavalyi nagy sikerű koncertjük után idén tavasszal újra az Akváriumban bulizhatunk a modern salsa zene koronázatlan királyaival!

Ensemble Cantilene / RÉGIZENE FESZTIVÁL Ticketkauf
13 Veranstaltung

Európai körutazás a 17. és 18. században, a néhány éve alakult kiváló régizenei együttes értő vezetésével. Hogyan értelmezték a barokk zene esztétikai elveit az olasz mesterek, és hogyan azok a muzsikusok, akik német földön alkottak?

Somnakaj Ticketkauf
13 Veranstaltung

Több, mint egy év szünet után ismét Budapesten a Somanakaj című gypsy musical! A sikerdarab a MÜPA és a Nemzeti Színház teltházas előadásai után most a MomKult színpadán kerül megújult formában bemutatásra.

Mihail Pletnyov zongoraestje - Mozart, Beethoven zongoraszonáták  ( Concerto Budapest szervezése ) Ticketkauf
13 Veranstaltung

A budapesti közönség először 1987-ben hallhatta a már akkor is világjáró zongorafenomén, Mihail Pletnyov játékát. Habár időközben zenekar-alapítóként és karmesterként is tiszteletreméltó helyet követelt magának a nemzetközi zeneéletben, azért a hatvankét esztendős Pletnyov mindmáig változatlanul a zongorajáték kikezdhetetlen rangú jelenkori nagyságai közé tartozik.

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Sehr geehrter Benutzer!

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept