Koncert, zene

1335 program


Country és klezmer. Hogy kerülnek egymás mellé? Hogyan kerülök a közelükbe?

Balog József nem csupán generációjának egyik legkiemelkedőbb és legérzékenyebb zongoristája – a koncertközönség arról is tökéletesen meggyőződhetett az évek során, hogy mind a klasszikus nemzetközi zongorairodalom remekműveit, mind a 20. és 21. századi magyar zongorarepertoár nagyjait ugyanolyan autentikussággal és minőséggel képviseli.

Az élő zene varázsa és a körtáncok sokszínűsége, minden korosztály számára nagyszerű szórakozást nyújt.

BARTA Ágnes – fuvola
ANDRISKA Szilvia – oboa
TURÓCZI-KOÓS Claudia – klarinét
FEHÉR-UJFALUSI Ivett – fagott

Művészeti, századfordulós miliő, klasszikus zene, szecessziós műtárgyak és egy nyugalmas vasárnap délután: ezt kínálja a Róth Szalon eseménysorozat a Róth Miksa Emlékház és Gyűjteményben.

A Kossuth-, Liszt Ferenc- és Príma díjas Kovács Kati jubileumi koncertturnéra indul zenekarával abból az alkalomból, hogy idén 60 éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált, melyet 1966-ban ő nyert meg. A koncerten a legismertebb slágerek mellett ritkán hallott dalok is felcsendülnek, megidézve a magyar könnyűzene elmúlt hat évtizedének legszebb pillanatait.

2026 őszén három előadással folytatódik a EMLÉKSZEL-E MÉG? című sorozat a KMO-ban. A 15 órakor kezdődő zenei előadásokon ismert dallamok, zenés filmbejátszások és érdekes történetek várják az érdeklődőket Zelinka Tamás zenetörténész kalauzolásával.

Hans Zimmer filmzene koncert gyertyafényben! Ne hagyja ki ezt a felejthetetlen estét, mely a legszebb filmzenékkel van tele. A koncerten a világhírű filmzeneszerző alkotásai csendülnek fel.Több száz gyertya árasztja el a teret, egyedi hangulatot teremtve a koncertnek.

Élje át egy különleges estét, amelyet napjaink egyik legnagyobb zenei ikonja ihletett! Készüljön fel egy lenyűgöző show-ra a világszerte elismert Adele Hometown Glory Tribute Band előadásában, amely hitelességével és zenei tökéletességével elvarázsolja a közönséget!

A színpadon két igazi kedvenc, a humor, a zene és a klasszikus operett varázsa!
Egy este, ahol nosztalgia, nevetés és felejthetetlen slágerek kelnek életre Oszvald Marika és Peller Károly előadásában. Egy könnyed, szórakoztató és szívet melengető est.
A műfaj kedvelőinek és az idősebbeknek különösen ajánlott, de igazából bárki jól érezheti magát!

Lehet így is – az előadói szabadság határai
Brahms négyzetrácsos papíron? A Zeneakadémia saját szervezésű programja
Zeneismereti kalandozás Fülei Balázzsal

„Az emberek gyakran panaszkodnak, hogy nem értik a zenémet. Hogy akarják egy pillanat alatt megérteni, amikor én tíz évig gondolkoztam rajta?” – Miles Davis

„Válás Rock and Roll” két felvonásban
(2 × 60 perc)

Három különböző élethelyzet
Három különböző karakter
Három különböző válás...

MENDELSSOHN ÉS MOZART – „CSODAGYEREKEK A ZENÉBEN”

A TÖRÖS ALAPÍTVÁNY 2011 és a DUNA SZIMFONIKUS ZENEKAR tizenkenkettedik jótékonysági hangversenye

Kubai est – Igazi havannai hangulat

Koncert: 20:00 - 21:30 óráig közben tánctanítás

Dvořák: Hegedűverseny
Brandenburg Ádám: Metanoia
Prokofjev: Klasszikus szimfónia

Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Werner Gábor

Lábas Viki énekes-dalszerző, hat éves kora óta áll színpadon különböző formációkkal, az elmúlt 11 évben zenekarral járta az országot. Lételeme a művészi önkifejezés. A jelenben él, és szeret olyan pillanatokat teremteni, amelyek felszabadítják az őt körülvevők érzéseit. Ezúttal egy különleges összművészeti utazásra hív, ahol személyes történetein és belső monológjain keresztül az Y generáció világába pillanthatunk: szorongások, felismerések, az elvágyódás dilemmáit boncolgatja. A zene, a tánc, és a szavak ereje együttesen rajzolja ki a nőiség különböző arcait.

Éld át a legnagyobb rockslágerek varázsát egy különleges estén, ahol a legendás dallamok vonósnégyes előadásában, több száz gyertya fényénél csendülnek fel.

Legdrágább nyájas Olvasó!

Rákász Gergely Alapítvány bemutatja mentoráltjaink, a Bridgerton Trió koncertjét:

A népszerű sorozat ihlette műsor az Alapítvány fiatal tehetségei előadásában több ezer gyertya fényében a nyári kastélykoncert sorozatunk színfoltjai.

A sikeren felbuzdulva a fiatalok ősszel is folytatják előadásaikat ezzel a műsorral, amelyben a sorozat klasszikus zenei betétjei mellett saját imrovizációikban népszerű könnyűzenei dalok témái, idézetei is felcsendülnek.

(A hangverseny az Alapítvány mentoráltjainak koncertje, Rákász Gergely nem lép fel az estén.)

Together Gospel Singers – Gospel Candlelight – egy óra, ami feltölt
Egy lélekmelegítő koncert, ahol az ünnep öröme, a gospel varázsa és a közösség ereje találkozik.

Közreműködik:
Julien Stella – klarinét
Bastien Weeger – szaxofon, klarinét

ZENÉS JÁTSZÓHÁZ a Hírös Agóra – Ifjúsági Otthonban (Kecskemét, Kossuth tér 4.)

Zenés családi játszóház mondókákkal, dalos játékokkal, zenehallgatással, közös énekléssel, fejlesztő-mozgásos játékokkal.

Akadálymentesítés menü
Betűméret növelése
100%

Ajándékozz jegy.hu
ajándékutalványt!

Az ajándékutalvány a Jegy.hu rendszerében használható fel az elérhető programokra (színház, koncert, fesztivál, sport) történő jegyvásárláskor.

Kultúrát otthonról
online.jegy.hu

Élvezd otthonod kényelméből az online streaming kínálatunkat!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Ha szeretnél értesülni legfrissebb ajánlatainkról, aktuális kedvezményeinkről és induló jegyelővételeinkről iratkozz fel hírlevelünkre!

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsd össze a kosarad újra!