Alle Kategorien

65 Programm


Demjén Turné 2021 Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Bergendy együttest követően Demjén Rózsi szólólemezt készített, amelyről a címadó Fújom a dalt, valamint a Sohase félj és a Mikor elindul a vonat című dal számtalan rádióállomás azóta is játszott népszerű slágere.

Zorán koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Miért járnak az emberek Zorán-koncertre? Miért szeretnék oly sokan legalább évente egyszer színpadon látni Zoránt? Miért nem hagynának ki egyetlen nagykoncertet sem?

Budapest Bár Ticketkauf
13 Veranstaltung

Végre, sok halasztott terv után reményeink szerint visszatérhet a Budapest Bár az egyik kedvenc koncerttermébe, a veszprémi Hangvillába, ahol már törzsközönséget is üdvözölhetnek. Új lendülettel, részben megújult repertoárral és természetesen a régi kedvencekkel is érkezik a csodálatos Budapest Bár zenekar Farkas Róbert vezetésével, valamint Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Kollár-Klemencz László és Kiss Tibor.

Demjén Turné 2021 Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy igazi állócsillag. Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

Budapest Bár koncert - vendég: Grecsó Krisztián Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Budapest Bár koncertekben az a jó, hogy mindig más élményt nyújtanak. Így volt ez a 2019-es Zsidó Művészeti Napokon és így lesz 2020-ban is!

Koncz Zsuzsa - Szabadnak születtél Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat a lemezre.

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Gáz van, babám! c. dal is elhangzik koncerten, sok új szerzeménnyel együtt, és elmondhatjuk, hogy a műsorban elhangzó dalok kivétel nélkül rólunk szólnak és arról a világról, ami körülvesz minket.

Best of Kero - Musical nosztalgia két részben Ticketkauf
13 Veranstaltung

Kedves Leendő Nézőink! Imádott egykori előadásaim igen sikeres számaiból szeretnék átnyújtani egy válogatást, ami részint gyönyörű emlékeket idéz, de azért a jelenben is felfokozott, aktuális pillanatokat ígér.

AZ LÉGY, AKI VAGY - Charlie, Majsai Gábor és a Debrecen Big Band koncertje Ticketkauf
13 Veranstaltung

A fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Debrecen Big Band pályáját belföldi és külföldi fesztiválok sikerei, felejthetetlen koncertek fémjelzik, fantasztikus vendégfellépőkkel kisérve. Micheller Myrtill, Szulák Andrea, Pákai Petra, Majsai Gábor, Gájer Bálint, Szolnoki Péter és a magyar jazz nagyszerű szólistái, zenészei játszottak velük az évek során.

Zorán Koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mint ismeretes, a kormányzat 2021. május 23.-ig meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket, így a tervezett előadást sajnos ismételten el kell halasztanunk. Az előadás új időpontja 2021. október 21.

Catrin Finch & Seckou Keita Ticketkauf
13 Veranstaltung

A BBC „a legjobb formáció”, a Songlines magazin pedig „a legjobb fúzió” díjával tüntette ki tavaly a duót. Nem csoda… A csoda az, ami a Müpa közönségét is le fogja venni a lábáról.

Vangelis - Filmzene-koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Életre kelnek az Oscar-díjas zeneszerző világsikerű művei Szimfonikus Zenekar közreműködésével.

Demjén 75 Születésnapi Nagykoncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Egy igazi állócsillag. Munkássága elismeréseként számtalan szakmai és állami kitüntetés tulajdonosa.

Zorán Koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mint ismeretes, a kormányzat 2021. május 23.-ig meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket, így a tervezett előadást sajnos ismételten el kell halasztanunk. Az előadás új időpontja 2021. október 04.

Papp Gyula 70 Életműkoncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

„Eddigi pályafutásom során mintegy kétszáznegyven hanghordozón szerepelek, zeneszerzőként, producerként vagy éppen vendégzenészként. A Mini együttessel a progresszív, a dzsessz és a klasszikus zene szintézisét, a Skorpióval és a Dinamittal a rockot vittük sikerre. Legutóbb Mandoki Soulmates-szel Németországban elkészítettem az év lemezét” – összegezte életútját az idén 70 esztendős Papp Gyula billentyűs-zeneszerző, színházi zenei vezető. A 2021. október 11-én 19 órakor kezdődő „GENERÁCIÓK KÖZT - Papp Gyula 70 Életműkoncert” címet viselő monstre előadáson az ünnepelten kívül fellép (kronologikus sorrendben) Török Ádám, Horváth Charlie, Vikidál Gyula, Németh Alajos, Varga Miklós, Bela Swärdmark, Rudán Joe, Nyerges Attila, Zalatnay Sarolta, Mészáros Árpád Zsolt, Dolhai Attila, Békefi Viktória, Kurkó József, Weber Zsolt, Papp Zsuzsanna Cserne és Papp Georgina Katalin, Kósa Zsolt és Kemény Árpád, valamint egy meglepetés vendég. A kétrészes koncerten közreműködik továbbá Nagy István, Kiss Zoltán, Bese Csaba, Elek István, Németh Gábor, Szűcs Antal Gábor, Kézdy Luca, Kató Bálint, valamint az Ismerős Arcok zenészei: Galambos Nándor, Kovacsik Tamás és Tánczos István "Stevie". A koncert a Papp-Hegedűs Music Project szervezésében valósul meg.

Koncz Zsuzsa - Szabadnak születtél Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat a lemezre.

Zorán Koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Mint ismeretes, a kormányzat 2021. május 23.-ig meghosszabbította a korlátozó intézkedéseket, így a tervezett előadást sajnos ismételten el kell halasztanunk. Az előadás új időpontja 2021. november 04.

Koncz Zsuzsa - Szabadnak születtél Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az új albummal töretlenül folytatódik a Koncz Zsuzsa életmű, de az előző lemezhez képest csak a vele legszorosabb kapcsolatban álló szerzők írtak dalokat a lemezre.

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Gáz van, babám! c. dal is elhangzik koncerten, sok új szerzeménnyel együtt, és elmondhatjuk, hogy a műsorban elhangzó dalok kivétel nélkül rólunk szólnak és arról a világról, ami körülvesz minket.

Humorfőváros: Odessza / Orosz-zsidó dallamvilág Ticketkauf
13 Veranstaltung

A ’humorfővárosban’ Odesszában járunk: a tízes és húszas évek zsidó Odesszájában. Az itteni dalokból, kocsmadalokból és viccekből elénk tárul az akkori zsidó világ színessége, gazdagsága. Odesszai kalauzunk és tolmácsunk Fegya, a klezmerkirály

Bródy János - Gáz van, Babám! koncert Ticketkauf
13 Veranstaltung

Szerelemről, barátságról, küzdelemről, szabadságról, magánéletről és köztársaságról szólnak a dalok, és egy érett művész és egy sokszínű zenekar gondosan válogatott dalfüzére, a Bródy koncertek megszokott alternatív retró stílusában, igényes és tartalmas szórakozást ígér közönségének.

The Great Hungarian Songbook 3 Ticketkauf
13 Veranstaltung

A régi kedvencek mellett lesznek kevésbé ismert dalok, amelyeket a Behumi Dóri-Pál Dénes énekes páros szólaltat meg a vonósokkal és fúvósokkal kiegészülő Jazzical Trio segítségével.

Alexander Abreu y Havana D'Primera Ticketkauf
13 Veranstaltung

Újra Budapesten Alexander Abreu és a Havana D'Primera!! Első nagy sikerű magyarországi koncertjük után idén novemberben újra az Akváriumban bulizhatunk a modern salsa zene koronázatlan királyaival!

Avishai Cohen Trio Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az izraeli születésű Avishai Cohen nevéhez fűződik a 21. század egyik legelismertebb jazzalbuma, a 2008-as Gently Disturbed, a nagybőgős pedig már háromszor is elvarázsolta a Müpa közönségét. Az általa vezetett trió aktuális felállásában az azeri zongorista, Elchin Shirinov nemcsak a legfrissebb Cohen-stúdiólemezről, a 2019-es Arvoles-ről lehet ismerős, de magyar zenészekkel való együttműködéséről úgyszintén. A fiatal dobos tehetséggel, Roni Kaspival kiteljesedő trió ezúttal is kihagyhatatlan.

Afro Jag – The Mabon Dawud Republic feat. Lakatos Mónika, Lisztes Jenő, Said Tichiti Ticketkauf
13 Veranstaltung

A soktagú The Mabon Dawud Republic supergroup már eddigi rövid fennállása során is elismerést aratva népszerűsítette az afrobeatet itthon, zenéjével ráadásul autentikus környezetbe, Ghánába is eljutott, ahol a tanulás mellett játszott a világzene egyik nagyságával, Pat Thomas highlife-énekessel.

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

A Dal a Miénk-Csík zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

Zséda - Kökény Attila: Hello Ticketkauf
13 Veranstaltung

Az ország két legérzelmesebb és talán legizgalmasabb hangú előadója egymásra talált egy közös turné idejére. Az nyilvánvaló, hogy ha ez a két előadó összeáll, abból egy nagyívű, romantikus, klasszikusan „nagy éneklős” műsor születik. A Hello turné érzelmekben gazdag, izgalmas, színes, és persze szórakoztató estéket ígér mindkét előadó rajongóinak, akik talán egy kicsit most másként is láthatják kedvenceiket.

A Dal a Miénk-Csík Zenekar és az LGT dalok, Presser Gábor - Karácsony János Ticketkauf
13 Veranstaltung

A Csík Zenekar 2021-ben országos koncertturnéra indul legendás vendégeikkel, Presser Gáborral és Karácsony Jánossal együtt, hogy mindenkinek megmutassák „A dal a miénk”!

VOUCHER - Csík Zenekar – 30 év boldogság / Jubileumi koncertfilm 2018 - Online esemény Ticketkauf
13 Veranstaltung

Muzsikálni öröm. Szépen muzsikálni meg maga a boldogság. Csík Jani 1988-ban alapította meg a bandáját Kecskeméten, azóta húzzák saját és mások boldogságára. A felvétel 2018. december 28-án és 29-én készült a Budapest Kongresszusi Központban.

IDŐSEK VILÁGNAPJA - Kokas Piroska és Straub Dezső vidám zenés műsora Ticketkauf
13 Veranstaltung

Straub Dezső és Kokas Piroska neve ismerősen csenghet a színház- és televíziórajongóknak egyaránt.

Crossover Uránia - Tulpa: How To Create Ticketkauf
13 Veranstaltung

könnyűzenei koncert élőben az Uránia színpadán 90 perc, 2021

Verschenken Sie jegy.hu
Geschenkgutscheine!

Die Geschenkgutscheine können für Ticketkäufe auf der Webseite www.jegy.hu verwendet werden, für beliebige Veranstaltungen (Theater, Konzerte, Festivals, Sportveranstaltungen) in unserem System.

Interticket
Kulturkarte

Mithilfe der Dienstleistungen der Kulturkarte stehen Arbeitnehmern und Arbeitgebern die höchsten, momentan angewandten Ermäßigungen zur Verfügung.

Newsletter abonnieren

Erfahren Sie mehr aus unserem Newsletter über die beliebtesten Programme!

Sehr geehrter Benutzer!

Like most websites Jegy.hu uses cookies to operate. I understand that InterTicket is collecting personal data in order to recommend special, personally tailored offers best suited for me. By clicking on “I accept”, I confirm that I have read and understood the data management rules in the Privacy Policy.

I accept